Magyar sors – magyar vésővel

Holtában is szinte teljes az inkognitója ennek a káprázatosan sokoldalú tehetségnek, amiként életében is az volt – idehaza. A világ megfeledkezett Maróti Gézáról, de Zebegény nem felejtette elsohasem. Trianoni emlékművéhez legalább évente egyszer elzarándokol a környék apraja-nagyja.Az országos híradások a nevét sem említették. Sem most, hogy megemlékezést tartottak a tragikus trianoni békediktátum 80. évfordulója alkalmából az általa tervezett (és mert az annak idején meghirdetett „hazafias közadakozás” igencsak akadozott, jobbára általa is pénzelt) zebegényi emlékműnél, sem a velencei biennálé megnyitóján (noha a Maróti Géza tervei alapján épült kiállítási pavilon – megmentett és az eredeti elképzelések szerint helyreállított formájában – a magyar szecesszió hírnöke, a világ csodája), sem születésének 125. évfordulóján, a 2000. esztendő kora tavaszán. Holtában is szinte teljes az inkognitója ennek a káprázatosan sokoldalú tehetségnek, amiként életében is az volt – idehaza.Nem véletlenül írta róla Lyka Károly 1920-ban: „Maróti neve majdnem inkognitónév, mert szinte sohasem találkozunk vele azokban a művészlajstromokban, amelyek a kiállítási katalógusokban találhatók. Pedig közönségünk naponként láthatja műveit a Kereskedelmi, a Hitelbank, az Első Hazai nagy homlokzatain, amelyeknek terjedelmes szobrászati dísze tőle való. Ezekhez azonban nincs katalógus, az emberek tehát odébb mennek, s nem nagyon törik magukat az utcán, hogy megtudakolják, ki fia munkája mindez. Maróti műveit tehát Budapest utcáin kell keresni s nem kiállításokon. Ezenkívül a földgömbnek még néhány érdekes pontján akadhatunk munkái nyomára...”Velencét ajánlja Lyka Károly meg – „néhány tengerrel odébb” – Mexikót. („Az odavetődő utas messziről megpillanthatja a színházóriást, amelynek égbe nyúló, büszke gombjáról akkora Maróti-szobrok csillognak feléje, amekkorákat csak Amerikában lehet egy kupolára helyezni. S ami a szoborcsoport alatt van: maga a hallatlan terjedelmű üvegfestmény. Apolló és a kilenc szárnyas múzsa, amely a földgömböt a drágakövek minden tüzével egyetlen fantasztikus kaleidoszkóppá varázsolja; valamint a színpadnyílás feletti, nagyméretű mozaikkép szintén eredeti Maróti, s készült 1910-ben, az üveg budapesti, világhírű nagymesterének, Róth Miksának közreműködésével.”)Mivel e sorokat 1920-ban írta, Lyka Károly még nem számolhatott be a többi tengerentúli Maróti-építményről, például a detroiti Fischer-Buildingről, sem küzdelmes hazai munkálkodásáról. Tanácsát ma is megfogadhatjuk: Budapest utcáit fölszegett fejjel járva még imitt-amott megpillanthatjuk a rejtezkedő művészt, kinek munkatársa, Róth Miksa emlékezete szerint is „a reneszánsz mestereinek sokoldalúságára emlékeztető tehetsége volt”. Szobrásznak, építésznek, festőnek és iparművésznek is kiváló és eredeti volt, a szecesszió eleven megtestesítője. (S amúgy: fess úriember, jó humorú kolléga, adakozó kedvű honpolgár.) Építészeti terveit a fővárosban rendre elutasították, meghiúsították. (Vajon ki emlékezett rá, amikor a lágymányosi expóterveket fölvázolták, hogy a lágymányosi állandó nemzetközi kiállítási terület koncepciója – expresszionista stílusú sportcsarnokkal, az ifjúság méltó fogadására is alkalmas létesítményekkel – Maróti Gézától származott?)Díszítőszobrászi alkotásait (már amelyeknek megkegyelmezett a háborúkkal, városrészrombolásokkal tarkított XX. század) mostanában állítják helyre. (Fedezzük föl őket a mai Nemzeti Bank, a Pénzügyminisztérium, a Belügyminisztérium és a Zeneakadémia homlokzatán!) Bútortervei, berendezési tárgyai, amelyekért állami aranyéremmel jutalmazták, megsemmisültek, köztéri díszkútjai szintén. (A másodpéldányokat ittas katonák lőtték porrá 1919-ben.) Háborús témájú festményei (Mednyánszky Lászlóval járta s rajzolta végig az első világháború harctereit) az egyik bécsi múzeumot-archívumot gazdagítják, emlékiratai (amelyek nemcsak kitűnő és pontos kortörténeti dokumentumok, de lebilincselő olvasmányok is, Maróti Géza ugyanis – sok egyéb mellett – írni is ragyogóan tudott) kiadóra várnak. Sírkertek vándorai számon tartják temetői művészetét is. Azt mondják, jó cimborájával és kollégájával, Telcs Edével együtt e műfajban is utolérhetetlen volt. A víg kedélyű Maróti, aki föltehetően önmagát is egyes-egyedül „építette föl”, tanári s intézményes segítség nélkül (máig nem tudni, milyen iskolákkal vagy milyen iskolák nélkül lett az Oppenheimer Ignác díszítőszobrász műhelyében szorgoskodó kőfaragó kisinasból műegyetemi tanár, nemzetközi látókörű s elismertségű művész), a saját sírszobrát is maga faragta a Kerepesi úti temetőben.A világ elfeledkezett Maróti Gézáról, de boldog éveinek színtere, Zebegény, ahol – kéziratos emlékiratának tanúsága szerint – életének aranykorát töltötte, nem feledkezett el róla sohasem. Nyaralója (neoreneszánsz palotácska), igaz, külföldi tulajdonba került, trianoni emlékműve a Kálvária-dombon befejezetlenségével hirdeti a magyar fátumot, de a környék apraja-nagyja elzarándokol hozzá évente legalább egyszer, és ott nemcsak egy-két (francia) történelmi név kerül szóba, de Maróti Gézáé is, akinél kifejezőbben kevesen élték és hirdették a magyar művészsors szomorú szépségét, dicső dicstelenségét.A Marótival sok munkában és mókában közösködő Kós Károly tervezte a zebegényi katolikus templomot. Ennek közelében van egy kedves kis cukrászda. Diós kiflik szomszédságában érdekes, sehol másutt nem látott könyvre leltem ott: M. Szűcs Ilonának egy józsefvárosi műteremház történetét elbeszélő kötetére. Maróti Gézával kezdődik a könyv, mert a csúf, a kopár Józsefvárosba, a József utca 37.-be ő vitte el először az európai rangú magyar szépművészetet.