Félidei mérleg

A kormány eltelt két esztendejét mérlegre tevő interjút adott tegnap Orbán Viktor miniszterelnök a közszolgálati televí-ziónak. Természetesen a jelen legizgalmasabb politikai-közéleti kérdései kerültek szóba, a Nemzeti Színház terveitől az autópálya-építésen át az egészségügyiek béremeléséig, ezek értékelése közben rajzolódott ki a számvetés a félidei eredményekről. Pszichológusok a megmondhatói, mennyire fontos a visszatekintés egy folyamat azon kitüntetett időpont-jaiban, mint amilyen például a félidő. Elkerülhető általa az iránytévesztés, korrigálhatóvá válnak az elkövetett hibák. A leltár éppen azáltal növeli az egyensúly érzetét – az egyes emberben éppúgy, mint a társadalom egészében –, hogy világossá teszi, mi az, ami már elért cél, és mi az, ami még hiányzik. Ezért az önmaga sorsáért felelősséget érző emberek többsége várta ezt az interjút, ami nyilván nem jelenti azt, hogy a műsor versenyre tudna kelni az Esti Showder vagy a Rex felügyelő nézettségi mutatóival. Azon persze még sokáig folyik majd a vita, hogy a kormányfő helyzetértékelése mennyire pontos. Érvelése egyeseket nyilván megnyugvással tölt el: a kormány ismeri a gondokat, tudja a megoldást, és meg meri tenni a szükséges lépéseket. Mások most is puszta sikerpropagandaként értékelik majd az elhangzottakat. Hiszen a tények közismerten makacs dolgok, de értékelésük, a belőlük levont következtetések elég tág teret nyújtanak ahhoz, hogy minden igaz lehessen, és megfelelő csűrés-csavarás után mindennek az ellenkezője is.Bár mostanság elég nehéz dolga van a kormány lejáratásában érdekelt baloldali ellenzéknek. Nem árt újra átnyálazniuk a dezinformáció tankönyvét, ha visszájára akarják fordítani mondjuk azt a kijelentést, hogy a nemzetközi felmérések szerint is csökkent hazánkban a korrupció mértéke. Orbán ugyanis hozzátette: „Ebből nem következik, hogy elégedettek lehetünk, mert amíg nem érjük el azoknak az országoknak a szintjét, amelyeket a korrupciómentesség szempontjából a világ élén haladóknak szokás elkönyvelni, addig van tennivaló, és Magyarországon még van.” Ha a csökkenés tényét vonnák kétségbe, akkor elismernék, hogy mennyire korrupt környezetet teremtettek kormányzásuk idején. Ha pedig a további csökkentés szükségességét vitatnák, tagadniuk kellene a korrupció puszta létét is, ami az ő szájukból igen furcsán hangoznék. Nem lesz könnyebb dolga a szocialistáknak és a szabad demokratáknak az egyetlen pártpolitikai fölvetésre adott válasz átértékelésével sem. A miniszterelnök kerek perec megmondta, hogy nem tud olyan helyzetet elképzelni, amelyben a MIÉP-pel kellene kiegészíteni a koalíciót. A riporter persze érezte, hogy ha ezen a ponton nem tesz említést a politológusok ellenkező értelmű próféciáiról, akkor a szakma azonnal leszedi róla a keresztvizet, de a válasz csak nem akart „szélsőjobbosabbra” sikeredni. A kormányfő határozottan kijelentette: „Az én dolgom, hogy irányítsam a magyar kormány működését, az elemzőknek az a dolguk, hogy ilyen elemzéseket írjanak. Ez a kormánykoalíció ez idáig beváltotta – nem tökéletes és nem hibátlan koalíció ez természetesen –, de beváltotta a hozzá fűzött reményeket, a kormányprogram, amit kigondoltunk, két év alatt a várakozásainknál nagyobb mértékben teljesült. Szerintünk az ország jó irányba halad, ezt érdemes folytatni, és nem gondolkodom azon, hogy a koalíció összetételét meg kellene változtatni.” A többi, sokkal gyakorlatiasabb kérdésre adott miniszterelnöki válasz is a fenti logika szerint fogalmazódott meg. Ez úgy foglalható össze, hogy amit két esztendő alatt a megoldásuk érdekében a kormány szerint tenni lehetett, azt megtette, nincs tehát miért szégyenkeznie. Ez nem jelenti azonban azt, hogy a miniszterek elégedetten dőlhetnek hátra a bársonyszékben. Mindebből pedig az következik – még a kétkedők és ellendrukkerek számára is –, hogy a Kánaán ugyan még valóban nincs itt, ezt még a miniszterelnök sem állítja. De azért nem is olyan kegyetlenül rossz itt élni, amint egyes hamis próféták híresztelik mostanában. Ez pedig elfogadható bizonyítvány félidőben.