A szerencse és a sport

Mit jelent ez a szó: szerencse? Bizonyos kultúrkörökben – leginkább az úgynevezett modern társadalmakban – agyonhasznált fogalomnak számít, más eszmevilágokban, ahol a vallás, a hiedelmek alapvető jelentőséggel bírnak a világ eseményeinek megértése, de legalábbis magyarázása szempontjából, szinte ismeretlen. Ott a szerencse, illetve a balsors az isten(ek) ajándéka vagy büntetése, karma, jó vagy rossz csillagzat.A szerencse címszó alatt az értelmező szótárban a következő áll: „sorsunkat alakító, akaratunktól független, véletlen(nek látszó) esemény(ek), körülmény(ek sora). Ebből a definícióból egyetlen dolog biztosan kiderül: a „modern” fogalmakkal megmagyarázhatatlan dologgal állunk szemben. A szerencse vagy annak ellentéte egy sokváltozós egyenlet végeredménye. E változók teljes tárházát magának az eseménynek a bekövetkezte előtt sorra venni szinte lehetetlen, legfeljebb a számukat lehet csökkenteni a korábbi tapasztalatok tükrében, hogy a kívánt végeredményt érjük el. Ezt a módszert a mindennapi életben nap mint nap alkalmazzuk, sokszor abban a hitben, hogy magunk irányítjuk a sorsunkat.A sportban a szerencse különösen gyakran, sőt túlságosan gyakran használt fogalom. A győztes, ha szerény, azt mondja: „Szerencsém volt.” A legyőzött meg – ha nem eléggé önkritikus – éppen ennek az ellenkezőjére hivatkozik. A történtek objektív vizsgálata azonban sokszor választ ad a miértekre, így is számtalan eset marad azonban, amelyeket lehetetlen megmagyarázni anélkül, hogy a szerencse vagy a balszerencse kifejezéseket ne használnánk.A világ sportjának utóbbi száz esztendejében ezerszám találhatunk ilyen történeteket. Leltározásuk majdnem lehetetlen vállalkozás, arról nem beszélve, mennyit lehetne vitatkozni egy-egy eseten abból a szempontból, hogy abban mekkora szerepet játszott a szerencse. Hány arca van a szerencsének? Nem egy, nem két, hanem megszámlálhatatlan. Íme néhány sporttörténelmi eset. Nem biztos, hogy a legjellemzőbbek, még csak a rendszerezettség bélyege sem süthető rájuk. Csupán kiragadott példák.Az 1956-os melbourne-i olimpián súlyemelésben, a nehézsúlyúak között az amerikai Paul Anderson és az argentin Humberto Silvetti hajszálra ugyanannyit emelt. Anderson harmadszorra kínlódta a feje fölé a 187,5 kilogrammos súlyt, s rontott kísérleteit azzal magyarázta, hogy a verseny előtt túl sokat fogyasztott. Ezzel együtt ennek köszönheti az aranyérmét, hiszen a mérlegelésnél könnyebbnek bizonyult Silvettinél, így őt hirdették ki győztesként.Atlantában 1996-ban az öttusázó orosz Eduard Zenovka súlyos műtét után tért vissza. A zárószámban, a futásban fokozatosan dolgozta le hátrányát az éllovas Pariginnel és Martinek Jánossal szemben, majd a célegyenesbe már elsőként fordult. Ám a magát már mint olimpiai bajnokot ünneplő Zenovka megbotlott, elesett, Parigin megelőzte, így a kazah versenyző nyerte az aranyérmet.Az 1988-as szöuli játékokon a brit Daley Thompson abszolút esélyesként kezdett, a rúdugrás előtt ő volt az első számú favorit. Ugrás közben azonban eltört alatta a rúd, Thompson megsérült, és hiába fejezte be a versenyt, meghúzódott combja és sérült keze miatt csak negyedik lett.München, 1972: az olimpiai kosárlabdatorna döntőjében az Egyesült Államok válogatottja néhány másodperccel a mérkőzés vége előtt Collins büntetőjével 50-49-re átvette a vezetést a szovjetekkel szemben. A találkozó végét jelző dudaszó felharsant, az amik ünnepeltek. Ám a zsűri jelezte, hogy az órát a találat után nem állították meg, így egy-két másodperc még hátravan. Ez idő alatt Bjelov dobása bepottyant a gyűrűbe, így a Szovjetunió nyerte az olimpiai bajnoki aranyérmet.Mexikóvárosban 1968-ban a német evezős Nikolaus Ott egységével már korábban kiesett, így készülődött a hazaútra. Roland Böse, a nyolcas tagja azonban súlyos fertőzést kapott, így a szövetségi kapitány Ott segítségét kérte. A versenyző harmadnap csapattársaival aranyérmes lett, de Ott a medáliát Bösének ajándékozta.Az 1968-as olaszországi labdarúgó Európa-bajnokság egyik elődöntőjében az olasz és a szovjet válogatott találkozott Nápolyban. A rendes játékidőben és a hosszabbításban sem bírtak egymással a csapatok, így a végeredmény 0-0 lett. A szabályok szerint a győztest pénzfeldobással kellett kisorsolni. Egyes visszaemlékezések szerint a pénzdarab az első feldobás után begurult a zuhanyzó padlóját borító farács alá, majd újra sorsoltak. Állítólag az első alkalommal az érmének az a fele volt fölül, amely a szovjetek döntőbe jutását jelentette volna, a megismételt pénzfeldobás után viszont a hazaiak örülhettek.A magyar vízilabda-válogatott 1996-ban Atlantában a bronzéremért játszott az olaszokkal. Korábban már négy góllal is vezettünk, ám a taljánok a végére átvették a vezetést. Egy másodperccel a vége előtt, magyar támadásnál a játékvezetők ellenünk ítéltek szabálytalanságot. Az olasz cserekapus, azt gondolva, hogy vége a mérkőzésnek, örömében fejest ugrott a medencébe. Ezt látva Gerendás György, Horkai kapitány segítője azonnal a zsűriasztalhoz rohant, ugyanis nyilvánvalóan egy olasszal több volt a vízben a kelleténél, amiért négyméterest kell ítélni. A büntetőt Vincze Balázs belőtte, a hosszabbításban azonban a mieink nem tudták kihasználni ezt a hatalmas lélektani előnyt, így 20-18-ra az olaszok győztek.Chicagóban a 90-es évek közepén rendezett egyik profi kosárlabda-mérkőzés szünetében egymillió dollár ütötte a markát annak, aki egy próbálkozásból egész pályás dobással a kosárba talál. Egy férfi amolyan gerelyhajító mozdulattal dobta a másik palánk felé a labdát, amely „csont nélkül” vágódott a gyűrűbe.A legtöbb balszerencsés példát talán a technikai sportok világából hozhatnánk, ezúttal azonban csak egyet a sok közül. Az 1999-es rali-világbajnoki sorozat utolsó futama, az angliai RAC-rali előtt még ketten voltak versenyben a vb-címért: a finn címvédő Tommi Mäkinen és a spanyol Carlos Sainz. Mäkinen a verseny korábbi szakaszában összetörte Mitsubishijét, így Sainznak már csak célba kellett érnie a Toyotával, ám az autó néhány száz méterrel a cél előtt kigyulladt, így az ibériai a lehető legdrámaibb módon veszítette el a világbajnokságot.Végül ismét egy időben nagyon közeli példa: a labdarúgó Bajnokok Ligája 1998–99-es kiírásának döntőjében az angol Manchester United a német Bayern Münchennel találkozott a barcelonai Camp Nouban. Kilencvenpercnyi játék után 1-0 volt az eredmény a bajorok javára, és már mindenki elkönyvelte a győzelmüket, amikor az egész idő alatt csak szenvedő vörösök a hosszabbítás perceiben Sheringham és Solksjaer találataival 2-1-re megfordították a mérkőzést.