Koponyalékelés az ókori Rómában

A sírokból előkerült koponyák kormeghatározása szerint koponyalékelést már az őskőkor vége felé is végeztek eleink, gyakoribbá azonban csak a késői újkőkorban vált a beavatkozás. Habár arról nem maradtak fenn adatok, hogy annak idején miért kerítettek sort koponyalékelésre, a feltételezések szerint ebben mágikus hiedelmek ugyanúgy közrejátszhattak, mint a fejsérülések vagy az agyi betegségek kezelésének szándéka.A görög Hippokratész, Héliodórosz és Galénosz, valamint a római Celsus arról adott hírt, hogy a koponya kis részének szilánkos törését és a koponyán belüli sérüléseket igyekeztek az orvosok koponyalékeléssel gyógyítani. De az sem kizárt – habár nincs bizonyíték rá –, hogy ezen a módon próbálták orvosolni a sérülés nélküli „fejbetegséget” is, amelyet az idősebb Plinius az ember harmadik leghevesebb fájdalmának nevezett.Minthogy a Római Birodalom területéről elég kevés lékelt koponya került elő, ritkaságnak számít, hogy néhány évvel ezelőtt Róma elővárosában, az ókori Fidenae település helyén ilyenre akadtak. Igazi különlegességét azonban az adja, hogy a fogazat alapján öt-hat évesre becsült gyermek lékelt koponyájára találtak rá, effélére ugyanis alig van példa a világon. A gyermek az I. század végén vagy a II. század elején élhetett, s a koponyáján észlelt elváltozásokon túl semmilyen csontvázbeli rendellenessége sem volt.Ebből arra következtettek a kutatók, hogy megfelelően étkezhetett, s nem voltak olyan heveny vagy idült betegségei, amelyek nyomot hagytak volna a csontokon.Habár a sírjában és a körülötte levő többi sírban talált leletek alapján valószínűleg egyszerű falusi családból származott, a koponyáján levő lék „minősége” azt sugallja, hogy képzett, minden bizonnyal római orvos operálta meg.Miről árulkodik a jó állapotban megőrződött koponya? A chieti Gabriele D’Annunzio Egyetemen dolgozó R. Mariani-Costantini professzor és munkatársai szerint a rendellenes növekedés jelei fedezhetők fel rajta. A koponyacsontok belsején látható deformálódások azt sugallják, hogy a gyermek jobb agyféltekéje megnagyobbodott, s e térfoglaló elváltozást, pontosabban a vele járó tüneteket igyekezett enyhíteni az orvos a lékeléssel.A koponya belső szerkezete arra vall, hogy a jobb agyfél lassan növekedett, így a koponyának volt ideje igazodni hozzá. Ebből a betegség oka pontosan nem állapítható meg, Mariani-Costantini professzor szerint sérülés, fertőzés és daganat egyaránt szóba jöhet. A lék peremén megfigyelhető új csont azt mutatja, hogy a gyermek túlélte a vésővel végzett koponyalékelést (amely – mint Galénosz De methodo medendi című művében olvasható – biztonságosabb volt a lék fúrásánál). Az újonnan képződött csontszövet azonban igen vékony, így a gyermek legföljebb néhány hétig élt a műtét után.