Kipukkadt, Vége van, Győzelem

Belgrádban lángol a parlament, másfél milliós tömeggel néz farkasszemet, vív gumibot-párbajt a rendőrség, később lövések dördülnek. Az egyenruhások nem tudják, kinek engedelmeskedjenek, egy „kipukkadt” rezsimnek, ahogyan az Otpor találó plakátjai hirdetik, vagy a szívüknek. A kivezényelt elitalakulatok tagjai közül többen a lábukhoz eresztik a pajzsot, leteszik a fegyvert. Milosevics legjobb emberei voltak, megjárták Boszniát, Koszovót. Sokak szerint ez az a pont, amikor az eseményeket már nem lehet a visszájára fordítani.Miközben a forradalmi események a tetőfokra hágnak, mi a határon ököllel verjük az autó tetejét. Lebuktunk.– Önök Milosevics utolsó katonái – vetjük oda az utolsó szó jogán a tompai átkelőt őrző milicistának, aki mellével a kocsi belsejébe szorít minket. – Nazad, azaz viszsza – mondja szerbül, erélyesen. Ha nem tetszik, elbeszélgethetünk a szobában is – teszi hozzá. Még nem tudjuk, hogy az útlevelünkbe rajzolt „N” betű kiutasításunk biztos jele. Novinari, azaz újságírók, akiknek nem sok keresnivalójuk van egy diktatórikus rezsimben. Az éjszaka folyamán a másik öt átkelőt is megpróbáljuk, de mindhiába.Péntekre azonban a határőrséget is megrengetik a változások. Tanúi lehetünk a veréssel fenyegetőző kék ruhás őrök színeváltozásának. – Üdvözöljük önöket, csak egy rövid várakozás, és hamarosan tovább mehetnek – mondja egyikük mosolygó arccal. Maga is zavarban van kissé a soha nem használt hangnemtől. – Addig helyezzék magukat kényelembe – ad útmutatást. Nem hiszünk a fülünknek. Hamarosan a forrongó országba léphetünk. Belgrádban még mindig tízezrek ünnepelnek az utcákon, győzelem- és alkoholittasan. Husángokkal, kitépett járdaoszlopokkal törik-zúzzák a kirakatokat. De csak azokat – azokat az üzleteket –, amelyek a Milosevics család és a rendszer hű szolgáinak kezében vannak, köztük az aranyifjú Marko Milosevics eddig jól jövedelmező kölniboltjait.Nem lehetett ráfizetéses Marko Dutty Free Shop hálózata sem. Nem akárki adta áldását vámügyeleteihez: a Szövetségi Vámhivatal vezetője, Kertész Mihály, a Szerbiai Szocialista Párt egyik vajdasági vezetője. Őt elsőként menesztették állami tisztségéből. Lakásán egy egész fegyverarzenált találtak, meg egy listát azokról, akiknek a vámparancsnok autót ajándékozott.ÖrömdodzsemBelépünk a Szerb Szocialista Párt székházába. A hatemeletes épületben még a piszoárokat is leverték. A székekből, asztalokból szekrényekből faforgácsot csináltak. Nem maradt épen Milosevics-kép, lámpa, virágcserép. Szinte nagyobb a felfordulás, mint a Belügyminisztérium épületében a NATO bombatalálata után. Szakadt választási posztereken lépkedünk. Az előtér falán lévő világóra már nem jelzi a moszkvai időt, mutatói valahol a törmelékkupacban landoltak. A pártszékház mellett található etnográfiai múzeumon viszont egy karcolás sem látható.Néhány fiatal egy ártatlan kirakatot verne be. – Őrültek – kiabálnak rájuk egy másik csoportból, mire emezek továbbálnak.– Sajnáljuk, hogy ezt kell látnotok, a forradalom nem erről szól – mondja Szonja az egyik bandából. Később számunkra is egyértelművé válik, hogy nem a vandalizmus volt a jellemző a kétnapos forradalomra, dacára annak, hogy csütörtökön és pénteken valóságos anarchia alakult ki Szerbiában. Egy fergeteges győzelmi koncert után, ahol a szerbek kedvencei szerepelnek – köztük Emir Kusturica, a világszerte ismert filmrendező és zenész – éjszaka Belgrád főutcáján, a Tereziján elindul az örömdodzsem. Különféle évjáratú Yugók és más autók állnak sorban az utcát torlaszoló tömegben. Néhány sofőr ugyan megfutamodik, de a többség beszáll a játékba. Egymást nem ismerő emberek ugrálnak fel az autók tetejére, s indul a vágta keresztül a belvároson. Pobeda, pobeda – győzelem, győzelem, üvöltik rekedt hangon. Az egész város egy éppen elhagyott csatatérhez hasonlít. A belvárosban térdig ér a szemét, itt-ott szétvert épületek, felgyújtott autók és buszok.Vojo, VojoSzombaton a rendőrség bejelenti, hogy megszüntették a lehallgatást. Többek szerint érezhetően csökkent a mobiltelefon-rendszer leterheltsége. Pörögnek a tudósításokból jól ismert események. Tisztviselők tucatjait menesztik, mások önként lépnek le. Összeül a jugoszláv parlament, megalakul a kormány, beiktatják Vojiszlav Kostunicát. – Vojo, Vojo – üvöltik az emberek az elnök becenevét Új Belgrádban, a Száva centrum előtt, amint a politikus belép az épületbe. Helyi kalauzunk, Latek István, az újvidéki Magyar Szó és a zentai rádió munkatársa ehhez egy rövid nemzetlélektani eszmefuttatást tesz hozzá. Szerinte a szerbeknek szükségük van vezérre, azaz vozsdra. A bukott elnököt pedig hamar elfelejtik. Eszerint Milosevics közéleti hulla, ám mások azt magyarázták, ha nyilvánosságra lépne, valóságos hulla lenne belőle.Nevetünk, ütünkA jugoszláv parlament alakuló ülésén csak Mirijana Markovics, Milosevics felesége, az egyesült baloldal (JUL) elnöke nem foglalja el képviselői székét. Egy belgrádi békeszervezet vezetője kérdésünkre azt fejtegeti, hogy a gyűlölt Mira asszonynak semmiféle politikai elképzelése nincs és nem is volt. Pártja egyedül az állammal összefonódott maffia legalizálásához kellett. – Az egész Milosevics család, a hedonista, maffiózó fiúval, Markóval együtt egy kicsit a Ceausescu famíliához hasonlít, de végre befellegzett nekik – teszi hozzá. Milosevics szombati tévébeszédében már egy erős ellenzéki pártban gondolkodik. Senki sem tudja, hol lehet, a tévéket és rádiókat már elfoglalta a nép, állítólag egytől egyig kisöpörték a régi munkatársakat. Valaki mégis felveszi az interjút és elviszi a tévébe. Tehát nem mindenkinek rejtély a holléte.A bukott elnök szabadkozik: eddig nem ismerte a választási eredményeket, így nem ismerhette el bukását. Kostunicának pedig sok sikert. Alig két napja még puskacsövek fordultak a tüntető tömeg felé, ám a szerbiai közéletben máris folytatódik a kabaré. Akárcsak az elmúlt években, például amikor Mira Markovics pártja szemünk láttára a NATO által üldözött albán polgártársak megmentéséért szervezett tüntetést a belgrádi Brankova hídon, a bombázások alatt. A rezsim cinizmusára 1996–97 telén, a hosszú menetelés idején Zajedno – Együtt mozgalom is viccekkel válaszolt, de az Otpor legutóbbi tüntetései sem voltak mentesek a cinikus humortól. Nevetünk, ütünk – egyfajta szerb életérzés.– Ami történt, forradalom a javából, magyarázza nekünk Misa Vidics, a B2-92 rádió munkatársa. Nem csak számunkra, számára is hihetetlen, hogy két nap alatt megdőlt a rezsim, vagy ahogy fogalmazott, ledőlt a szerb berlini fal. – Amikor elkezdett égni a parlament, tankokat és bombákat vártunk. Azt hittük, még éjszakákon át járják majd az ellenzékiek lakásait a halálosztagok. Szerencsére más forgatókönyv jött be, győztek az utcán lévő milliók. A változásokat már nem lehet viszszafordítani – magyarázta, hozzátéve: túl sok minden homályos még ahhoz, hogy feladjuk az éberségünket.Veszélyes lépcsőkTavaly szeptember óta négyezer Otpor-aktivistát tartóztatott le hosszabb-rövidebb időre a szerb rendőrség. Csak az elmúlt két hónapban hatszázan kényszerültek különböző kihallgatószobákban vendégeskedni. Sokukat összeköt valami: a lépcső. Két hónap alatt ugyanis több mint százan estek le a lépcsőről – legalábbis a rendőrségi jegyzőkönyvek szerint. Világos magyarázat a lábtörésekre és a vállsérülésekre.– Az Otpornak nem Milosevics megbuktása volt a célja, hanem a demokrácia megteremtése Jugoszláviában – válaszol a két éve egyetemistákból verbuválódott szervezet egyik aktivistája, Milos Milenkovics arra a kérdésre, hogy célját elérve mi lesz a sorsa az Otpornak. Felemelt hangon mondja: az Otpor még nem teljesítette küldetését. Addig küzdenek, addig tüntetnek, amíg Jugoszláviában nem lesz teljes demokrácia, nem lesznek autonóm egyetemek, nem lesz olyan diploma, amelyet külföldön bárhol elfogadnak, amíg nem lesz sajtószabadság. A tüntetéseket a kétnapos forradalom után tovább folytatják. Hétfőn majd több ezer egyetemista és tanár követeli a szerb parlamenttől, hogy azonnali hatállyal vonja vissza az egyetemi törvényt. A felsőoktatási intézmények élére új dékánt kívánnak választani, azok helyére, akiket Milosevics pártja ültetett székükbe. Az Otpornak egyébként nincsenek tisztségviselői és tagjai, ellenben több tízezer aktivistát tartanak számon.De még vasárnap van, nyüzsög a tömeg a Knez Mihajlán, Belgrád sétálóutcáján. A jelvényárusok, mint már oly sokszor az évek óta tartó tüntetések és megmozdulások során, megint jól jártak. Gotov je – vége van, Puko je – kipukkadt, Pobedili szmo – győztünk – hirdetik Milosevics és a rezsim bukását a kitűzők. Minden utcasarkon lehet kapni, mi is veszünk néhány ereklyét. Egy angol újságíró harmincat vásárol, nem sajnálja a huszonöt dinárt darabjáért. Pedig lenne miért: a dinár ára a márkához viszonyítva 39-ről 20-ra esett, azaz egy nap alatt majd száz százalékot javult. Ez azonban – tekintettel Jugoszlávia katasztrofális gazdasági állapotára – nem tudható be csupán a demokratikus fordulatnak. Sokkal valószínűbb, hogy egy kis manipulációval valakik még a kitűzőárusoknál is jobban jártak.Az emberek biztosak a győzelemben, visszafordíthatatlannak tartják a rendszerváltást. Tudják, hogy a saját harcukat megvívták, de Vojiszlav Kostunica jugoszláv kormányának csatái még hátravannak, decemberben pedig a szerb parlamentet is újraválasztják. Egy hatalmas államigazgatási rendszert kell megtisztítaniuk a szocialista párt funkcionáriusaitól. Minden apparátus élén, az iskoláktól, a bankokon és nagyvállalatokon át a tömegközlekedés irányításáig rezsimhű emberek ülnek. Napról napra kevesebben.A felelősségre vonásról különböző elképzelések születtek az elmúlt néhány nap alatt. Hágába csak kevesen küldenék Milosevicset és társait, a demokratikus erők és a közvélemény nagy része otthoni felelősségre vonást sürget. Bíróságok állnának fel a háborús és korrupciós bűnök feltárására.Szálláshelyünk, a Belgrád hotel felszolgálója két hetet töltött katonaként Koszovóban. Egyik oldalról az albánok lőtték, felülről pedig a NATO bombázta őket. Társát szeme láttára tépte szét egy gránát. – Háromszor próbált bevinni a katonai rendőrség, negyedszerre sikerült. Nem volt pénzünk a katonaság megváltására és nem volt pártkapcsolatunk sem, mint oly sokaknak, akik otthon maradhattak – meséli lesütött fejjel. Valakinek ezért felelnie kell – teszi hozzá.Nem dőltek be…Zenta felé vesszük utunkat. A szeptember végi választásokon a Tisza menti magyar többségű városban kapták a legkevesebb szavazatot a rezsim jelöltjei. Velük együtt megbukott a különutas radikális magyar politikát hirdető Rát Szabó László politikai csoportosulása is.A városban szombatig nem volt áram, mert a helyi áramszolgáltató vállalat vezetője a végsőkig kötötte magát a felsőbb utasításhoz: a bányászok sztrájkja miatt az éjszakai sötétség a büntetés. Hétfő este már izzanak a kandeláberek. A helyi rádió magyar és szerb nyelven is sugároz. – Vége a legnehezebbnek – mondja Horváth Zsolt, az Otpor helyi fő szervezője. A múlt heti sztrájk alatt a gimnázium vezetője azzal hitegette a szerb osztályok tanulóit, hogy csak a magyarok nacionalista akciójáról van szó. Nem dőltek be neki.– Még nem világos, hogy Horn Gyula vagy Ceausescu sorsa vár Milosevicsre. Azaz háttérbe vonul, s pártjában új arcok veszik át a kormánykereket, vagy hatalmát elsöpri a nép – fejtegette Szasa Mirkovics, a B2-92 rádió és az ANEM független elektronikus médiahálózat vezetője másfél héttel ezelőtt megjelent belgrádi riportunkban. Most már tudjuk, hogy az utóbbi forgatókönyv jött be, ám továbbra sem világos, hogy mi lesz Milosevics sorsa? Nem ez az egyetlen kérdés, ami bennünk marad, amikor Horgosnál elhagyjuk Jugoszláviát.