Reszketünk a kergemarhakórtól

A század elején rejtélyes járvány ütötte fel a fejét a távoliPápua Új-Guineában. Az emberevő bennszülöttek kurunaknevezték el, ami annyit jelent: félelmetes reszketés.Európában az állatok körében „divatos” kannibalizmusindította hódító útjára a kuruhoz hasonló kergemarhakórt.A kilencevenes évek közepe óta arról folyik a vita: veszélyes-e a kergemarhakór az emberre, és tarthatunk-e kontinentális járvány kirobbanásától? Angliában azt követően öltött tízezres méreteket a kergemarhakór, hogy elhullott birkákból készült fehérjeadalékkal javították fel a marháknak szánt takarmányt. A birkák már évszázadok óta szenvedtek az azonos eredetű surlókórban, amely az emberre sosem jelentett veszélyt.A betegséget terjesztő fehérje szokatlanul ellenálló: nem pusztul el sem alkohol hatására, sem forralás esetén, és védett az ultraibolya, a mikrohullámú, de még a gamma-sugárzással szemben is. A háztartásokban előforduló baktériumokkal és vírusokkal ellentétben a főzést és a sütést is átvészeli. Paul Brown, az egyesült államokbeli Nemzeti Egészségügyi Intézet kutatója szerint csaknem elpusztíthatatlan.Brown a BBC televízióban egy kerekasztal-beszélgetésen azt állította, hogy saját kertjében egy lezárt virágcserépben három évre eltemetett néhány fertőzött agyvelődarabot, ám a kérdéses kórokozó a jelek szerint „jól érezhette magát”, mivel ennyi idő után is változatlan formában maradt fenn.Az embereknél a kergemarhakór megjelenése után az úgynevezett Creutzfeld–Jakob-betegség egy új változata ütötte fel a fejét, a kutatók úgy vélik: a kórt valószínűleg a fertőzött marhahús fogyasztása okozhatja. A kilencvenes évek közepén az új variáns Nagy-Britanniában az addiginál lényegesen nagyobb számban szedte áldozatait – a fiatalok körében is. (A Creutzfeld–Jakob-kór addig az öregek betegségeként volt ismert.)A tünetek és a betegség lefolyásának hasonlósága miatt a legtöbb tudós meg van győződve arról, hogy bizonyos körülmények között a fertőzött hús az embert is megfertőzheti.A kutatók ma is értetlenül állnak a Creutzfeld–Jakob-kór előtt, az ember ugyanis – tekintet nélkül arra, hogy vegetáriánus vagy húsfogyasztó – idővel célpontja lehet a halálos betegségnek. A kór lassan fejlődik ki, de visszafordíthatatlan és halálos.Ez a szellemi leépüléssel és a mozgáskoordináció rohamos elvesztésével járó betegség a múlt században teljesen ismeretlen volt. A fejlett világ csak akkor figyelt fel a jelenségre, amikor a század elején egy rejtélyes járvány ütötte fel a fejét a távoli Pápua Új-Guineában. A bennszülöttek „kurunak” nevezték el, ami annyit jelent: félelmetes reszketés. A betegség néhány év alatt ezrek életét követelte.Amerikai tudósok 1957-ben látták elérkezettnek az időt, hogy a helyszínen tanulmányozzák az „új évszázad járványát”. A betegség a gyermekeket – nemre való tekintet nélkül –, illetve a törzs fiatal nő tagjait támadta meg. Esetükben a kezdeti bicegés napról napra vált egyre súlyosabbá, néhány hónap után pedig már képtelenek voltak segítség nélkül felállni és sétálni – állítják a korabeli esetleírások. A fertőzöttek átlagosan kilenc hónapon belül meghaltak. Mivel a kór csak a törzs gyermek és nő tagjait támadta meg, a kutatók kezdetben genetikai okokra gondoltak, később az alultápláltságra, a belső szervi rendellenességekre éppúgy gyanakodtak, mint a különböző mérgezésekre. A vizsgálódások azonban mind tévúton jártak.A tudósok figyelmen kívül hagyták ugyanis a törzs sajátos táplálkozási szokásait: a vizsgált közösségek tagjai egytől egyig emberevők voltak. Paul Brown szavaival: „Ezek a törzsek nem harcoló, hanem úgynevezett szeretetteljes kannibálok voltak.” Emberevésük abban nyilvánult meg, hogy rokonaikat haláluk után gyászszertartáson, tiszteletük jeléül fogyasztották el. A testet a férfiak készítették elő: az izmokat, amelyeket a legértékesebbnek véltek, maguk ették meg, a belsőségeket – így az agyvelőt – a gyerekek és a fiatal asszonyok kapták. A betegség kialakulásának oka ezek figyelembevételével már egyértelmű volt a kutatásokat vezető Gajdusek előtt, aki a guineai járványt később kapcsolatba hozta a Creutzfeld–Jakob-kórral. Felfedezéséért később Nobel-díjat kapott. A kuru terjedésének az vetett gátat, hogy 1960-ban a pápuák felhagytak a kannibalizmussal. A kutatók szerint a betegség hosszú lappangási ideje miatt azonban elképzelhető, hogy még napjainkban is élnek olyan fertőzöttek, akiknek sorsa négy évtizeddel korábban pecsételődött meg.Gajdusek a kísérleteket követően még azon az állásponton volt, hogy a kórért valamilyen vírus tehető felelőssé, úgy találta ugyanis, hogy a fertőzött agyvelőből nyert minták egyre sűrűbb szűrők alkalmazása után is hordozzák a betegséget, ezért a kórokozó – kis mérete miatt – nem lehet más, mint vírus. Ma már bizonyos, hogy Gajdusek tévedett. Stanley B. Prusiner kutatásai nyomán tudjuk, hogy a korábban „lassú vírusnak” nevezett kórokozó nem tehető felelőssé a betegség átviteléért: a bajok okozója egy kóros szerkezetű prionfehérje, amely képes arra, hogy átalakítsa az – amúgy mindenkiben megtalálható – egészséges prionfehérjét. A kórokozókat a szervezet képtelen lebontani, ezáltal felszaporodnak az emberi testben. A fehérje ezután lassan, de visszafordíthatatlanul károsítja az agyszövetet. (Prusiner ugyancsak Nobel-díjat kapott felfedezéséért.)A szakértők úgy vélik, hogy az angliai szarvasmarhák körében – ezek az állatok rendkívül fogékonynak bizonyultak a betegségre – úgy terjedt el az említett prionbetegség, hogy az állatoknak olyan elhullott birkákból előállított takarmányt is adtak, amelynek egy része hordozta a kórt. A birkák szerte a világban együtt éltek a maguk prionbetegségével, az úgynevezett szkrepivel vagy más néven surlókórral. Az angolok már kétszáz évvel ezelőtt tudták, hogy a surlókór végzetes a birkákra nézve, ám nem ártalmas az emberre. A tudósok éveken keresztül abban a hitben éltek, hogy az embert még akkor sem képes megfertőzni a beteg állat, ha annak agyvelejéből eszik.A prionbetegségek viszont egyedülállóak a jelenleg ismert kórok között, ugyanis képesek átlépni a fajok közötti határvonalakat, így nemcsak a birkáról terjednek marhára, de a marhától az ember is megfertőződhet. Mindazok, akiket megdöbbentett az ilyen járványok kialakulásának lehetősége, a guineai kuruhoz hasonlítják a fejleményeket.– Európában egy sajátos, az állatok körében divatos kannibalizmus indította hódító útjára a Creutzfeld–Jakob-kórt – hangoztatják. Angliában a nyolcvanas évek második felében megszüntették a birkákból készített fehérjetartalmú tápok adagolását, ám 1992-ben több mint harminchatezer prionbetegségben szenvedő marha pusztult el a szigetországban, ennek oka, hogy a fertőzés akár éveken át is észrevétlen marad.Az a tény, hogy az elváltozott szerkezetű prionfehérje fajokat átlépve is képes fertőzni, kivételesen fenyegetővé teszi a betegséget. Az angliai kutatók 1990-ben kapták az első híreket arról, hogy házimacskák pusztultak el prionbetegségben. A későbbiekben vadmacskák, egyéb vadállatok és állatkertekben élő állatok is felkerültek a fertőzöttek listájára. A londoni orvosi egyetem oktatója, John Collinge a korábban már említett, a BBC televízió átal szervezett beszélgetés alkalmával ennek kapcsán úgy nyilatkozott, hogy nincs szükség arra, hogy megkongassuk a vészharangot, viszont fel kell hívni az illetékesek figyelmét: a kétszáz éven át szinte észrevétlen surlókórnál lényegesen fertőzőbb a marhákból kiinduló változat.– Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a prionbetegségek – korábban ismeretlen – változatai a laboratóriumokban eddig minden kísérlet alá vont állatfajt (egeret, macskát, majmot) megfertőztek – tette hozzá Adriano Aguzzi, a zürichi Neuropatológiai Intézet munkatársa.– Mindennek ellenére nincs járványveszély Európában – vélekedett lapunk kérdésére a Magyar Neuropatológiai Társaság elnöke, Komoly Sámuel, aki szerint nagy szükség lenne minden ilyen tüneteket mutató beteg agyszövetének ellenőrzésére. Mint mondta, élő szervezetben kizárólag agymintavétel esetén végezhető el az ellenőrzés. Ilyen beavatkozást akkor szokás végezni, ha az agydaganat gyanújára a hagyományos képalkotási eljárások nem adhatnak egyértelmű választ.A Creutzfeld–Jakob-kór az esetek közel húsz százalékában örökletes okok miatt alakul ki, a fennmaradó részben eredete ismeretlen. Néhányszor előfordult azonban, hogy a betegséget orvosi beavatkozásokkal vitték át más szervezetre. Emiatt a napokban szervátültetésre váró, aggódó betegek jelentkeztek hazai klinikákon. Úgy gondolják ugyanis, hogy a betervezett műtétek során ők is fertőződhetnek. Komoly Sámuel úgy véli: a fertőződés gyakorlatilag kizárható, hiszen az eddigi statisztikák azt mutatják, hogy magyarországi viszonylatban igen ritka betegségről van szó. (Egymillió honfitársunk közül egyetlen ember fertőződik meg a gyilkos kórral.) A donorok további ellenőrzésével tehát lehetetlenné válik a betegség klinikai körülmények közötti átadása.