Szakszervezeti öngólok

Ezúttal három résztvevőn áll a vásár. Az első kettő – a munkaadók és a munkavállalók – megegyezése híján a harmadik, az állam csak nehezen tud dönteni a minimálbér emelésről és a Munka Törvénykönyve módosításáról. Herczog László, a Gazdasági Minisztérium helyettes államtitkára a napokban már bejelentette: ha a két érdekvédelmi tömörülés nem tud egymás közt dűlőre jutni, a kormány még ebben a hónapban eleget tesz kötelezettségének, s határoz a minimálbérről és a törvénymódosítási javaslatról. Ám ha az Országos Munkaügyi Tanács két másik „oldala” november 25. előtt megegyezik, a kabinet ezt elfogadva teszi meg a további lépéseket.A szakszervezet az államtitkári bejelentésre a konfrontációs politika további erőltetésével reagált. Egy nappal később Sándor László, az MSZOSZ elnöke – aki a Horn-kormány idején többmilliós VIP-hitelt vett föl az adófizetői pénzekből konszolidált Postabanktól – „három büntetőre” ítélte a kormányzatot egy tatabányai fórumon. Vélekedése szerint a gazdasági fejlődés nem tükröződik a jövedelemelosztásban. A Munka Törvénykönyvének módosításával – mellyel egyébként az uniós jogharmonizációnak kíván eleget tenni a kabinet – „helyreállíthatatlan bűnt” követ el a polgári koalíció. Nehezményezte azt is a szakszervezeti elnök, hogy „a kormány mélypontra vitte a társadalmi párbeszédet...”Különösen ez az utóbbi állítás jelzi, hogy talán nem munkavállalói érdekvédelemről van szó az erőltetett konfrontációban. A társadalmi párbeszéd ugyanis éppen a baloldali kormány évei alatt halkult el. A polgári kabinet e területen is igyekezett helyreállítani az európai körülményeket. Még 1999 tavaszán, az érdekképviseletekkel egyeztetve alakult ki a szociális konzultáció új fórumrendszere: a Gazdasági Tanács, az Országos Munkaügyi Tanács, a Nemzeti ILO Tanács, az Európai Integrációs Tanács és a Szociális Tanács. Valamennyi háromoldalú fórum élénken tevékenykedett, az Országos Munkaügyi Tanács például tavaly április és ez év szeptembere között tizenötször ülésezett, e szerv szakbizottságai pedig 29 alkalommal egyeztettek.Amikor egy szakszervezeti főnök ennyire eltér a valóságtól, föléled a gyanú: nem szakszervezeti, hanem pártcsatározás zajlik. Az a „három tizenegyessel” hirdetett demonstráció, amelyet a tizenegyedik hó tizenegyedikén tizenegy órakor a fővárosban tartanak, mintha azt sugallná: a szakszervezetek inkább egyfajta ellenzéki pártként viselkednek. A gyanút megerősíti, hogy az 1995-ben meghirdetett Bokros-csomagot és a félszázalékos nyugdíjemelést szervilis módon tudomásul vették a mostanra harciassá vált érdekvédők.A társadalmi békét veszélyeztető politikai akcióval „büntetők” helyett alighanem inkább öngólokat lő az azt meghirdető hat szervezet. A társadalomban ugyanis mind világosabbá válik: a VIP-hiteles, a balatoni vasasüdülőt önmagának privatizáló, a budapesti palotát „szervezett” vasutasokkal építtető érdek-képviseleti vezetők elveszítették támogatottságukat. Leginkább már csak önmaguk érdekeit képviselik – szakszervezeti köpönyegben.Szembeötlő, hogy a munkáltatói érdekképviseletek rugalmasabban keresik a megegyezés lehetőségét. Noha túlméretezettnek vélik a 2001-re tervezett negyvenezer, illetve a 2002-re jelzett ötvenezer forintos minimálbért, tartanak az inflációs lökéstől, a feketemunka terjedésétől, mégis a szakszervezetekre jellemző konfrontációs politika helyett megoldási javaslatokkal is előállnak. Szeretnék három százalékkal csökkenteni a társadalombiztosítási járulékot, és lefaragnák a fix összegű egészségügyi hozzájárulást. A kisvállalkozók kompenzációt kérnek a minimálbér-emeléshez, s eltörölnék az egészségügyi hozzájárulást. A multinacionális vállalatok közönyösek e konfliktusban, őket ugyanis nem érintik a változások: ők túlnyomórészt negyvenezer forintnál nagyobb bérekért dolgoztatják embereiket.Éppen a multik érzékeltetik a nagyobb bajt: ezeknél a cégeknél úgyszólván nincs munkavállalói érdekképviselet. Az egyik áruházlánc például ellenállás nélkül vezette be a 24 órás nyitva tartást: a VIP-hiteles szónokok nem rúgtak „büntetőket” a menedzsmentnek. Csupán a zsugorodó állami szférában tudnak szerepelni a szónokok. E körben jelentheti be az MSZOSZ-elnök, hogy „tiltakozni akarnak a kiszolgáltatottság további fokozása ellen”.Vajon hol volt Sándor László 1995-ben és 1996-ban, amikor a baloldali blokk – a világon egyedülálló módon – külföldi kézbe adta a stratégiai ágazatot: az energiaipart? E lépést tömeges elbocsátások követték, és olyan folyamatos áremelés, amely nemcsak az MSZOSZ tagjait, hanem az egész társadalmat kiszolgáltatottá teszi. Miért nem vette észre a szakszervezeti csúcsvezetőség e hatalmas bajt? Miért hagyták akkor egyedül erőlködni a villamos ipari szakszervezetet, a VDSZSZ-t, amely a török, a szlovák vagy a francia szakszervezetektől is több támogatást kapott a kótyavetyélő privatizáció elleni föllépésben, mint az MSZOSZ-től?„Betelt a pohár” – fogalmazott pár napja Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke. Szerinte „a társadalmi párbeszéd még formálisabbá vált a jelenlegi kormányzat alatt, mint amilyen az előző kormányzat alatt volt”. E kritikában a Horn-kabinet is megkapja a magáét, de miért feledkezik el a Liga-vezető arról, hogy éppen a konfrontációs politikát folytató szakszervezetek teszik formálissá az alkut? A baloldali kormányzat alatt szervilizmus jellemezte őket, a polgári koalíció idején a munkáltatókkal való fáradságos egyeztetések helyett (párt)politikai akciót kezdeményeznek.Önmagában véve is abszurd itt, Közép-Európában, hogy nem a szakszervezetek kezdeményezik a minimálbér fölemelését, sőt ők azok, akik bírálják e kormányzati szándékot. Holott a munkavállalók elemi érdeke volna, hogy a magasabb bérrel ki-ki személyesen is csatlakozhasson az Európai Unióhoz. A várva várt integráció egyik nehezítője ugyanis az alacsony jövedelemszint: a Lajtán túl attól tartanak, hogy magyar munkások özönlik el a gyárakat olcsón kínált munkaerejükkel. (Vajon akkor kiknek az érdekeit védenék idehaza a mai konfrontálódók?)Az EU országjelentésében – a romakérdés mellett – a szociális párbeszéd hiányosságait kifogásolta Brüsszel. Elsősorban mégsem emiatt, hanem a hazai munkavállalók érdekében kellene megállapodni a minimálbérről: lehetőleg háromoldalú józan egyeztetéssel.