Felfelé a lejtőn

Ha az Országgyűlés jóváhagyja a 2001–2002. évi költségvetésben a tudományra előirányzott összegeket, úgy tűnik, elindulhatunk lépésről lépésre felfelé. A jövőre kezdődő nemzeti kutatási alapprogram szerint 2001-ben 17,5 milliárddal emelkedik a kutatásra és fejlesztésre fordítható összeg, 2002-ben még további 19,5 milliárddal.Az elmúlt években sokat hallhattuk, hogy a tudomány „stratégiai ágazat”, de a kutatásra és fejlesztésre fordított összegek nem ezt mutatták. Mindennek ellenére a tudományos eredményeket tekintve Magyarországot a világ legeredményesebb húsz országa között tartják számon. Minek köszönhető ez? – kérdeztük Kroó Norbertet, az Akadémia fizikus főtitkárát, a brüsszeli Európai Bizottság tudományos tanácsadóját, aki évek óta harcol azért, hogy tudatosítsa a politikusokban: hatékony tudománypolitika nélkül sehol nincs fejlődés.– Paradox módon pozitív hatása is van annak, hogy évtizedek óta nem vagyunk elkényeztetve. Szeles helyen élünk, nálunk a tudomány berkein belül is nagy viharok dúltak. Az embereknek mindenért keményebben meg kellett dolgozniuk. Magyarország genetikailag és kulturálisan rendkívül kevert népességű, a szürkeállomány szempontjából ez előnyös. A nemzetközi együttműködésben is azt tapasztalhatjuk, ha több kultúra összeadja a saját megközelítési módját, abból sok jó származik. Ma Európában is együtt kell gondolkodnunk arról, milyen európai tudománypolitikát tudunk megfogalmazni.– Magyarország tagja az Európai Unió kutatási programjának, az úgynevezett 5. keretprogramnak. Mi ennek a jelentősége számunkra?– Az, hogy teljes jogú tagjai vagyunk az Európai Unió egy fontos programjának, noha az unióba még nem léphettünk be. A brüsszeli költségvetésnek csupán öt százaléka kötődik ehhez a programhoz, de a jelentősége igen nagy, mert ezt a pénzt olyasmire adják, amit nemzeti szinten nem lehetne megoldani.– A tagságért fizetnünk kell. A tagdíj egy részét egyelőre elengedik, de a hozzájárulás fokozatosan nő. Mérhető-e a haszon?– Sokan attól féltek, hogy nem tudunk akkora összegnek megfelelő pályázatot beadni, amennyit befizettünk. A valóságban azonban a pályázatokkal kétszer akkora összeget kaptunk vissza, mint amennyit befizettünk. De nem csak ez a haszon. Felmérhetetlen jelentőségű, hogy közben elsajátítjuk a nyugat-európai országokban alkalmazott technikákat, és ez automatikusan megnyitja az utunkat a nemzetközi világba. Zsűriztem Brüsszelben olyan pályázatot, amelyre egy volt katonai kutatóintézet adott be már polgári programot. Világosan kiderült, hogy nem sok eredménnyel dicsekedhetnek. Azt a következtetést vontam le ebből a tapasztalatból: függetlenül attól, hogy mi választja el egy ország tudományát a nemzetközi megmérettetéstől, vasfüggöny vagy valamilyen titkos program, a bezárkózás középszerűséghez vezet.– Tudatos döntés volt, hogy Magyarország a tudomány révén kapcsolódott először az EU-hoz?– A kormány így akarta, és az EU hivatalosai is úgy gondolták, hogy az integrációhoz első lépésben a tudományt kell magas szintre emelni. Ezt elősegítendő hozták létre a kiválóságközpont-rendszert a tagjelölt országok számára.– Hányan jelentkeztek erre a pályázatra?– Tizenkét országból (Észt- és Lettország, Litvánia, Bulgária, a Cseh Köztársaság, Lengyel- és Magyarország, Románia, Szlovákia, Szlovénia, Málta és Ciprus) 185 pályázatot adtak be, ebből 22 magyar volt. A 34 elfogadottból pedig hat volt magyar. A Collegium Budapest, az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézete, az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézete, a Szegedi Biológiai Központ, a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet és a volt Központi Fizikai Kutatóintézet Szilárdtest-fizikai és Optikai Kutatóintézete által vezetett intézetcsoport.– A hat közül öt akadémiai intézet. Vajon miért?– A összes kutatás 13 százalékát akadémiai intézetek végzik, de az összes eredmény 36 százaléka származik tőlük. Az akadémiai intézethálózat valóban nagyon hatékony. De az Akadémia nem azonos a hazai tudományos élettel.– Kérem, említsen néhány gyakorlati példát arra, milyen eredményeket hoztak a legutóbbi kutatások.– A Szegedi Biológiai Központban létrehoztak egy olyan semleges kromoszómát, amelynek nincs funkciója, és beültették egerekbe, amelyeknek ettől nem változtak meg a tulajdonságaik. Most azt kutatják, mi történik, ha erre a kromoszómára gyógyszerészeti vagy genetikai funkciókat akasztanak. Bejegyeztek több szabadalmat. A találmány hasznosítására kanadai tőkével jött létre cég. Más: a SZTAKI-ban sikerült összeházasítani – az idegműködést modellezve – az analóg számítástechnikát a digitális programozással, aminek következtében létrejöhet a világ leggyorsabb számítógépe. A KFKI-ban régi álmot váltottak valóra, amikor megvalósították a röntgenholográfiát, és azt olyan szintre fejlesztették, hogy segítségével a röntgensugár már nagyon könnyű atomokat is „lát”. Osztrák–magyar együttműködés eredménye – az alapötlet a miénk – a világrekorder rövidségű lézerimpulzus, amelynek segítségével vizsgálni lehet a természetben lejátszódó nagyon gyors folyamatokat is. Szegeden az elmúlt évben megfejtették a marihuána hatóanyagának hatásmechanizmusát, sikerült fokozott stressztűrő növényeket létrehozni. Martonvásáron újabb búzafajtát nemesítettek, már a huszonnegyediket. A Műszaki és Anyagtudományi Intézetben dolgozó kollégák az elektronmikroszkóp-vizsgálatokhoz szükséges, a vizsgálandó mintákat előkészítő olyan eszközöket fejlesztettek ki, amilyenek sehol másutt nincsenek a világon. Gyártásukra és forgalmazásukra kisvállalkozás jött létre itthon. Befejeződött a paksi atomerőmű irányítórendszerének a megbízhatóságot erősítő rekonstrukciója, részben a SZTAKI és az Atomenergia-kutató Intézet kutatómunkájának köszönhetően. Ezek mind olyan eredmények, amelyekre a világ bármely tudományos intézete, laboratóriuma büszke volna.– Hogyan oszlik meg a tudományos ellátottság Magyarországon?– A gazdasági fejlettségünk nyugatról keletre csökken, az egyetemek és kutatóintézetek száma viszont keleten jóval magasabb, mint nyugaton.– Van elképzelésük arra, hogyan lehetne ezt az egyenetlenséget felszámolni?– Csak hosszú folyamat eredményeként következhet be változás. Nyugat-Magyarországon nagyon kevés a tudományos minősítéssel rendelkező oktató, kutató. Nem egyszerűen döntés kérdése, hogy sikerül-e odatelepíteni kutatási kultúrát.– Mit tesz lehetővé a jövő évi költségvetési többlet?– Jövőre elsősorban a béreket emeljük a kutatóintézetekben, jelentősen, körülbelül ötven százalékkal. Így egy év alatt „ledolgozzuk” az egyetemekhez képest kimutatható hátrányt. De ezért követelünk is. Az Akadémia intézethálózatában rendszeresen számon kérjük a teljesítményt. Tudomásul kell venni, hogy a tudomány versenyszféra. Itt nincs demokrácia. A jobbakat kell támogatni.– Mintha ennek ellentmondana, hogy sokszor a legjobb ötleteket külföldiek hasznosítják, mert a szabadalmaztatás nálunk még mindig nehézkes.– Magyarországon nincs kockázati tőke, pontosabban csak most van születőben. De ez egész Európára igaz.– Csillapodott-e az a nem nagyon termékeny vita, hogy melyik az előbbre való: az „elméletibb” alapkutatás vagy a gyakorlatban gyorsan hasznosítható alkalmazott kutatás?– Csillapodott, de én nem is használom szívesen ezeket a fogalmakat. Már csak azért sem, mert a kettő egyre inkább összemosódik. Másfajta csoportosítást javaslok, kétfélét. Az egyik minőségi: van jó, és van rossz kutatás. A másik a kutatás jellegéből fakad: vannak olyan kutatások, amelyek hosszú távon érnek be, és vannak olyanok, amelyek nagy kockázattal járnak, de rövid távon is nagy hasznot hozhatnak. A kettő nyilvánvalóan nem választható el egymástól. Ennek a megfogalmazásnak taktikai szempontból is vannak előnyei: segít eltörölni azt a hamis képet, hogy az alapkutatás néhány elefántcsonttoronyba zárkózó csodabogár magánhobbija.– Van-e az országban kellő tudományos utánpótlás?– Általában az agyelszívásról szoktak beszélni, de ezt a javuló tudományos költségvetés visszafordíthatja, ha a hazatérők itthon is magasabb szinten művelhetik a szakmájukat. A Magyarországról külföldre távozó és vissza nem térő kutatók száma nem nőtt az utóbbi időben, persze jó volna, ha csökkenne. Az igazán kritikus problémát a belső agyelszívás jelenti. Az, hogy a kutatásból a legjobbak elmennek a bankokba, a gazdaságba, mert ott sokkal több pénzt kapnak. Ez akár hízelgő is lehetne, mert azt bizonyítja, hogy a kutatásban szerzett tapasztalat, problémamegoldó és modellalkotó képesség jól hasznosítható az élet más területein is. De ez csak akkor nem jelentene problémát, ha olyan mértékű lenne a kutatók utánpótlása, hogy még ezt is elbírja. Ehhez azonban már plusz anyagiak kellenének. Jó volna, ha több fiatal menne kutatónak, és jó volna, ha több nőt vonnának be a kutatásba. Ez talán különösen hangzik, pedig fontos. A hölgyek gondolkodásmódja más, mint a férfiaké, és ez sok területen nagyon egészséges helyzetet teremthetne.– Van nálunk elég tudományos kutató?– Magyarországon az európai átlagnál háromszor kevesebb kutató dolgozik. De Nyugat-Európában is van intellektuáliskapacitás-hiány, és ott is van agyelszívás.– Az Európai Unió tudományos és technológiai ügyeivel foglalkozó 36 tagú bizottságban ön az egyetlen kelet-közép-európai tanácsadó. Évek óta tanácsadója az egyik legnagyobb amerikai egyetemnek is, a texasinak, ahol 70 ezer hallgatót oktatnak. Mi lehet az oka annak, persze a pénzen kívül, hogy ma az Egyesült Államokat tekintik a világ tudományos nagyhatalmának?– Az amerikaiak három szempontból nagyon jók. Készek a kockázatra, villámgyorsan döntenek és mozgékonyak. Európa mindhárom tekintetben lassúbb. Magyarországon pedig Európa problémái képződnek le – felfokozódva.– Hogyan lehet ezen változtatni?– A „multik”, amelyek már benn vannak az országban, most kezdenek rájönni az itteni kutatás ízére. A hazai ipar még nincs abban a helyzetben, hogy komoly kutatásokat finanszírozzon, még az igény sem mindig fogalmazódott meg erre. De a nemzeti kutatási alap nagy lökést fog adni. Jövő év január elsejétől a vállalatok az itthoni kutatásra és fejlesztésre költött összegek kétszeresét írhatják majd le az adóalapjukból, függetlenül attól, hogy maguk költik el, vagy belföldön odaadják valakinek. A cél az, hogy körülbelül fele-fele arányban költsünk kutatásra és fejlesztésre vállalati forrásokból, illetve az állami költségvetésből. Ma ez az arány körülbelül egyharmad-kétharmad.– Ez a beszélgetés a nizzai kormányközi értekezlet után jelenik meg, olyan időben, amikor véget ért az Európai Unió történetének egyik fontos szakasza. Van-e ma Európának tudománypolitikája?– Európának nincs, csak a tagországoknak van. Az Európai Bizottság tudományos főbiztosa, a belga Philippe Busquin – ő is fizikus – jól látja, hogy ezeket is össze kell hangolni éppúgy, mint a kutatási infrastruktúrát, és nemcsak a nagy kutatóberendezéseket, hanem a közepes méretű, de egyedi berendezéseket is. Mindezeket átfedések nélkül kellene felépíteni, és lehetőleg egyenletesen kellene elosztani Európa területén. Ma még sok a párhuzamos kutatás, a belső versengés, ahelyett hogy a konkurenciával szemben összefognánk. Létrejött egy kis csapat, amelynek én is tagja voltam, azt a feladatot kaptuk, hogy egységes tudománypolitikai koncepciót dolgozzunk ki. Novemberben Párizsban véglegesítettük a javaslatainkat. Ezeket, ha jóváhagyják, a mi tudománypolitikánkban is érdemes majd figyelembe venni. Óriási szellemi kapacitást jelent, ha az EU tagországai és a csatlakozásra váró országok megnyitják egymás előtt kutatási programjaikat, Brüsszel Magyarországtól is ezt kéri. Az eredményeket a kutatásokban részt vevő országok ugyanis közösen birtokolják. Ami azért is fontos, mert világszerte változik a kutatás jellege: a tudományterület-központú kutatás eltolódik a problémaközpontú kutatásra.– Van-e a tudománynak becsülete a mai társadalomban?– Az MTA Szociológiai Intézetében nemrég felmérés készült arról, milyen a társadalom viszonya a tudományhoz. Az eredmény engem is meglepett – kellemesen. A megkérdezettek közel 80 százaléka azt mondta, hogy az ország problémáinak megoldásában a tudománytól vár jelentős hozzájárulást. A megkérdezett szülők 75 százaléka pedig úgy nyilatkozott, hogy szívesen adná a gyermekét tudományos pályára. Ami azt jelenti, hogy az emberek újra értékelni kezdik a magas szellemi teljesítményt.