Mit lehet tanulni egy leleplező könyvből?

A kilencvenes évek elején kerültem munkakapcsolatba dr. Hampel Györggyel. Akkor a szegedi kórház orvos-igazgatója volt az ismert szájsebész, és ezt a tisztet 1991–95 között töltötte be. A mindig figyelmes és halk szavú orvos nekem nagyon szimpatikus tulajdonságát hamar felfedeztem, nem beszélt mellé, nem kendőzte el az igazságot. Amikor mulasztás következtében intézetében meghalt négy csecsemő, rendelkezésemre bocsátott minden dokumentumot. Amint lejárt a megbízatása, eljött a kórházból, előbb az orvosegyetem gazdasági főigazgatója lett, majd pályázati irodájának vezetője, de ezenkívül az Európai Unió 5. regionális irodájának igazgatói tisztét is betölti. A kapcsolat nem szakadt meg közöttünk, minap, amikor a hivatalában jártam és a teát szervírozta, tekintetem az íróasztalára tévedt, ahol szétszórva hevertek kéziratok, készülő könyvének lapjai. Amint az egyikbe belepillantottam, elszörnyedtem, mert abban Hampel György azt írta, hogy kórházi igazgatósága alatt onkológus kollégája szükségtelenül csonkolta a nők méhét, pusztán azért, hogy pénzt keressen. Hampel doktor egyéniségét megőrizve nem titkolta el, hogy Egészségügy Magyarországon címmel visszaemlékezéseit egybegyűjtve olyan könyvet ad ki, amelyben leleplezi azokat a visszásságokat, amelyek ismeretlenek a nyilvánosság előtt. A visszaélések megszellőztetésétől azt reméli, jobbá válik az egészségügyben a közérzet.Az ötvenhat éves Hampel György diplomahalmozó. Nemcsak orvos, hanem egészségügyi szakközgazdász, egész életében tanult, nemrég megszerezte a montreali McGill egyetemen a humánmenedzseri diplomát, így rálát a gyógyítás nemzetközi helyzetére is. A nyolcvanas években gyakorló orvosként dolgozott a jemeni British Petrol kőolaj-finomító magánklinikáján. Ezért sem csodálkozom megjegyzésén, amit lábjegyzetként hozzátesz élményeihez, hisz’ miközben beszélgetünk, én a kéziratait lapozom.– Sokfelé jártam a világon, ezért másképp látom a helyzetet, mint egy általános orvos. Nem lehet menlevél, hogy az itthon tapasztaltak máshol is előfordulnak.Hampel doktornak egy személyes tragédia adta az ihletet, hogy a könyvírásba kezdjen. Kórházigazgatóként olyan eseményeket élt át, amelyekre ha ma visszagondol, megborzad.– Diagnosztikai műszer vásárlásakor, a kipróbálásnál derült ki, hogy fejlődési rendellenesség miatt azonnal műteni kell engem. Pedig korábban a kollégák megvizsgáltak, de nem vették észre, mi a bajom. Azért nem fedezték fel a betegségemet, mert az egészségügy általános trehánysága miatt senki nem gondolt arra, amit a tankönyvek világosan felsorolnak.– A kollégák ugye a beosztottjai voltak?– Igen, de ne gondoljon rosszra, nem vizsgáltak meg alaposan, átsiklottak a szakmai problémák felett, és majdnem áldozata lettem ennek a nagyvonalúságnak.A műtétekért fizettek...Hampel doktor befeküdt abba a gépbe, amit kórházának vett. Rajta próbálták ki először a műszert, és ott mondták meg neki, napjai meg vannak számlálva, ha nem történik radikális beavatkozás. Nem daganatos, hanem egy másik súlyos betegsége volt. Elment egy másik városba, és ott megoperálták, ez mentette meg az életét. Főnökként nem volt törlesztő típus, mert a mulasztások ellenére sem vonta felelősségre vizsgálóit. Most viccesen mondja:– Nem merült fel bennem, hogy el akartak volna tenni láb alól – az utolsó szavakat nyomatékosan elhúzza, tekintete a távolba réved. Hampel György soha sem szenvedett üldözési mániában, de az utolsó mondata bevezetés is lehet a legizgalmasabb fejezethez.Amikor 1991-ben pályázat útján elnyerte a szegedi kórház igazgatói székét – a munkatársak is rá voksoltak –, először a szervezéssel kezdett foglalkozni, hiszen a kórház olyan szerkezetet örökölt, ami nem tette lehetővé a hatékony működést. Már akkor sejthető volt, hogy a jövőben minden forintért keményen meg kell dolgozni, és a versenyben a jobbak lesznek a nyerők. A menedzseri teendők így kerültek előtérbe, de Hampel doktort az események rákényszerítették, hogy egy-egy szakterülettel behatóbban foglalkozzon, amire így emlékszik vissza:– Az onkológiai osztályról, a szülészetről olyan hírek érkeztek, hogy nem a szakma szabályai szerint dolgoznak. Olyannyira nem, hogy a kórház elismertsége is kockán forgott.– Attól tartott, hogy a páciensek elkerülik az intézményét?– A főorvosi testület tagjai panaszolták: elképzelhető, hogy olyan lányokon, asszonyokon végeznek onkológiai csonkoló műtétet, akiket nem feltétlenül csak ily módon lehetne gyógyítani.– Feleslegesen operáltak?– Pontosan ez történt, mégpedig azért, hogy az illető orvos pénzt kapjon az operációért.– Hány esetben fordult ez elő?– Évente talán ezres nagyságrendben.– Szép summát lehetett így keresni.– Ne számoljon, mert a döbbenetet nemcsak a pénzszerzés okozza. Ez a műtét csökkenti a nők a természetes teherbeesési esélyeit.– Mit csonkolt az orvos?– A méhnyakat. A beavatkozással keresett néhány ezer forintot, ezzel szemben azonban az Országos Egészségügyi Pénztárnak legalább kétszázezer forinttal kell finanszíroznia azt az eljárást, hogy a csonkolt nő mesterségesen essen teherbe.– Mit tett, amikor ezt felfedezte?– Szerencsém volt, mert a nyugdíjkorhatáron túl lévő onkológus osztályvezetőnek határozott időre szólt a kinevezése, ezért kiküldtem a jogszabálynak megfelelő értesítést, hogy megbízatása leteltével nem alkalmozom tovább.– Csak ennyi történt?– Miután elküldtem a levelet, a szakmai összefogás következtében én lettem a vádlott. Szememre vetették, honnan veszem a bátorságot, hogy a kolléga munkaviszonyát megszüntessem. A szakmai kiállás megkérdőjelezte a feleslegesen operáló orvos elmozdítását.Veszélyes vizsgálatokEz a fejezet azonban nem zárult le a levélváltással. Hampel György meghívta az onkológiai szakmai kollégium megbízottait egy beszélgetésre. Végigpörgették az eseteket, és a tanácskozás után a témát levették a napirendről. Az akkori onkológus elnök, Eckhardt professzor szívélyesen elköszönt a direktortól, mint aki a szegedi kórházban az onkológia területén elévülhetetlen érdemeket szerzett. A direktor nem vitte a rendőrségre az ügyet, s visszaemlékezve azt hangsúlyozza, örült, hogy megszabadult a pénzcsináló kollégától. Érdemes lenne azoknak a nőknek a sorsát végigkísérni, akiket az onkológus feleslegesen „megkéselt”, de ez olyan sziszifuszi munka, amire a leterhelt egészségügy nem vállalkozhat.Egy másik szomorú eseménysorozatnál nem a pénz mozgatta az eseményeket. A helytelen nézet a konzervatív eljáráshoz, illetve a statisztikához való ragaszkodás okozta a tragédiát. Hampel doktor szakmailag így indokolja akkori intézkedéseit:– A nőgyógyászati osztály vezetőjének kinevezését visszavontam, majd az illető orvos magától elment a kórháztól. Azért kényszerültem erre a lépésre, mert az osztályvezető napokig ellenezte a császármetszést mint a születendő csecsemők életben maradásához legmegfelelőbb eljárást. A késlekedés négy újszülött halálát okozta. A könyvemben aprólékosan foglalkozom az esettanulmányokkal.Ma már kevesen tudják: az igazgató intézkedése után a szakma szinte teljesen szembefordult Hampellel, de felállítani nem tudták, letöltötte megbízatásának idejét. E körülményeket azért is tartom fontosnak és rögzítendőnek, nehogy azt higgye az olvasó, az exkórházigazgató bosszúból írja a leleplező könyvet. Annál kevésbé feltételezhető ez a szándék, mert nemcsak a kórház régi szennyesét teregeti ki, hanem a más környezetben felcsippentett tapasztalatokból is levon messzemenő következtetéseket. Csak címszavakban: elképesztő menynyiségben fordulnak elő indokolatlan diagnosztikai eljárások, beleértve az egészséget veszélyeztető vizsgálatokat is, amikor például háromszor rendelik vissza feleslegesen röntgenezésre a pácienst. Ebből két esetben azért, mert elfelejtették helyesen megjelölni, melyik oldalról világították át. Hampel György tapasztalataihoz a következő magyarázatot fűzi:– A felesleges átvilágítás csak tíz-tizenöt év múlva okozhat egészségkárosodást, ami akár a leukémiáig is vezethet. Ezeknél az eseteknél csak pazarlásról lehet beszélni, nem haszonszerzésről.– Milyen károkat fedezett fel még az egészségügyi rendszerben?– A zömmel külföldi kézben lévő diagnosztikai cégek magánvállalkozásban szolgálják ki a korszerűtlen műszerparkú kórházakat, klinikákat. Ezáltal a klasszikus egysége a gyógyításnak és a diagnosztikának pénzügyileg megszakad. Az OEP-től kapott pénzek kikerülnek az egészségügy zárt rendszeréből, hiszen a külföldiek a bevételük nagy részét kiviszik. Így folyamatosan csökken az egészségügyi pénztár forrása, amit újból és újból kénytelen a költségvetés pótolni. Ez vonatkozik a műveseállomások privatizációjára is, zömük többségi külföldi tulajdonban van.Aggasztó prognózisA rövid beszélgetésből egyértelműen kitűnt: Hampel György készülő könyvében az igazságot keresi, és nem a szenzációt akarja tálalni. Látleletet próbál adni, és azon kérdésre is keresi a választ, hogy a most születő magyar csecsemők jövője miért prognosztizálható így: tíz évvel kevesebb ideig élnek majd, mint bárhol Európában.– Jó lenne tisztázni, ki a felelős az ellopott tíz évért, az orvosszakma, a társadalom vagy az egészségügyi irányítás – mondja az orvos, majd hozzáteszi: – Az 1950-es évek elején Finnország lakosságának egészségügyi állapota roszszabb volt, mint a magyaroké. Ausztria pedig azon a szinten állt, mint hazánk. Nagyot fordult a kocka.Utoljára azt kérdeztem az író-orvostól, ami beszélgetésünk alatt mindig furdalta az oldalamat: a világ más pontján is előfordul, hogy indokolatlanul, csak haszonszerzésből operálnak.– Természetesen. Az USA-ban hólyagrákkal műtöttek egy szegedi polgárt. Egy napra feküdt be a külföldi klinikára, és egy zsák pénzt kértek tőle. Lézerrel leégették hólyagjáról a daganatot, és úgy érezte, gyógyultan jön haza. Majd kis idő múlva a kórházunkban kopogtatott. Rövid vizsgálat után kiderült, a lézerrel az egész hólyagot összeégették. Pedig kint azzal bocsátották el, hogy meggyógyult. Végül is a szerencsétlen ember rákban hunyt el, nem az égetés okozta a halálát, de előttünk bebizonyosodott, hogy a haszonszerző szemlélet a nagyon fejlett országokban is katasztrofális következményekkel járhat. Ez a felfogás nem mai keletű, aki nem hiszi, olvassa el Joseph Heller A 22-es csapdája című regényének idevágó fejezeteit...