Olvasói levelek

Az egészségügy a mi ügyünk. Igaza van az egészségügyi dolgozóknak, ha több bért követelnek – de Cser Ágnes ne „hergelje” őket. Magam is az egészségügyben dolgoztam – nagyon kevés fizetésért és nagyon sokat. Ha csak megemlítettem a fizetésemelést, mindig azt vágták az arcomba, hogy aki ezen a pályán dolgozik, az hivatástudatból tegye a dolgát! Hát tettem is – bár a hivatástudatommal sehol nem fizethettem. Most öreg és beteg vagyok, így kétszeresen átérzem a problémát.Be kellett volna feküdnöm a kórházba. Itt van nálam a háziorvosom kórházi és mentőszállítási utalványa. De ki fekszik be egy kórházba bizalommal, amikor látom, hallom – tévében, rádióban, újságban, a környezetemben megforduló, egészségügyben dolgozó barátaim vitáiban – és tudom, kik milyen mellékmunkákat vállalnak munka előtt vagy után, önmagukat kizsákmányolva?Nagyon megértem a tarthatatlan helyzetüket, de mint beteg ember, hogyan fogadjam el azt a frusztráltságot, a sztrájkot és a „jattrendszert”, ami az elmúlt évtizedekben alakult ki? Szégyellem, hogy a nyomorult betegtől várják el a bérkiegészítést, amikor Cser Ágnes végkielégítésként 6,5 millió forintot vett fel. Szégyen, hogy egyes orvosok oda csúsztak le erkölcsileg, hogy műtét előtt (!) vagy a szülés levezetéséért pénzt vágnak zsebre. (Tisztelet a kivételnek – mert az is van.)A kórházak felszereltsége hiányos. A betegellátást csúszó- és kenőpénzek működtetik. Ezt minden beteg tudja, de nem beszélhet nyíltan. Mert beteg, és rá van szorulva az orvosra. Mert beteg, és rá van szorulva a mentőre. Mert ha ilyet mond, egyesek rögtön tiltakoznak. A hatóság rögtön bizonyítékot és neveket követel – különben rágalmazás, amit mondott. Márpedig ezt bizonyítani nem lehet, és nem is akarom.Horváth Imrénényugdíjas, Budapest

---