Titokzatos tüzek

Rejtélyes tűzesetek tartják rettegésben a törökszentmiklósi Pszichiátriai Betegek Otthonának lakóit. Két hete egy gondozott életét vesztette, a múlt szerdán pedig csak a szerencsének volt köszönhető, hogy nem történt személyi sérülés.Ott guggol a kormos plafon alatt. Könyökét a combjába nyomja, arca két tenyerében pihen. Nem mozdul, a szeme sem rebben, csak néz előre az ismeretlen világba, s őrzi az ajtót, ahol nemrég meghalt egy betegtársa.– November 30-án történt az első tűzeset. Valamikor éjfél előtt észlelték a nővérek a füstöt, s azonnal megkezdték a betegek mentését. Sajnos olyan nagy volt a füst, hogy a hálós ágyban fekvő harminchat esztendős férfit már nem tudták kihozni – emlékezik dr. Hodosi László igazgató, majd rövid keresgélés után előveszi a halált hozó szoba kulcsát.Az éjféli tűz nyomait még nem takarították el. A padlón összeégett szivacsdarabok görbülnek apró halmokba, a falakat a lángnyelvek harapásai borítják. Az öt ágy vasszerkezete viszont ép maradt, mint ahogy a hálós ágyat lezáró s azóta ezerszer elátkozott lakat is.– Akkor még azt gondoltuk, hogy a szobában lakó idős bácsi okozta a tüzet. A jelek arra utaltak, hogy rágyújtott az ágyban, azután kiment a folyosóra, és az elfelejtett cigarettától kapott lángra a helyiség.Ápolók és ápoltak még javában a 30-i eseményeket tárgyalták, amikor december 3-án délután háromnegyed négykor az első helyszín melletti szobában is tűz keletkezett.– Valaki egy magatehetetlen, súlyos beteg alatt gyújtotta meg az ágyneműt. Ezt a tüzet szerencsére idejében észleltük, így személyi sérülés nem történt, és az anyagi kár sem volt jelentős.Az igazgató újabb kulcsot halász elő a zsebéből, hogy újabb megpörkölődött fekhelyet mutasson, s egyben az intézeten belüli, nem hivatalos nyomozás eredményét hatszemközt ismertesse.– Itt viszont már szó sem lehetett feledékenységről és ágyban dohányzásról, hiszen egyértelmű volt a szándékosság. Ráadásul több beteg is elmondta, hogy a lángok észlelését megelőzően azt a társukat látták kijönni a szobából, aki később a nővéreknek jelezte a tűzesetet.Az intézet lakói három nappal később, déli tizenkét órakor észlelték az újabb tüzet. A gyújtogató ekkor ismét egy magatehetetlen beteget sodort életveszélybe, amikor a szomszédos ágyból készített tűzfészket.– A december 3-i esemény tulajdonképpen igazolta a gyanúnkat, mivel megint ugyanazt az ápoltat látták utoljára a tett színhelyén. A gyújtogatást ugyan nem ismeri el, de abból, ahogy azóta számtalanszor elmondta az esetet, valószínűsíthető, hogy ő volt a tettes. Ezt alátámasztja egyébként az is, hogy az illetőt korábban hasonló esetek miatt több intézetből is eltanácsolták.Dr. Hodosi László itt be is fejezhetné a történetet, hiszen a tragikus események tanulságait levonták, a megtehető intézkedéseket megtették, az ismeretlen elkövetőt pedig följelentették. Ám mégsem fejezi be a történetet, mivel kezeltjük – akit a rendőrségi nyomozás kezdeti stádiumára való tekintettel gyanúsítottnak nem nevezhetnek – továbbra is a törökszentmiklósi Pszichiátrai Betegek Otthonának lakója.– Az illető 1991-ben, tizenhat évesen került elmeszociális intézetbe, tulajdonképpen törvényellenesen. Az intézkedés előtt ugyanis állami gondozásban nevelkedett, ahol egészen kis korától kezdve ön- és közveszélyes magatartást tanúsított, s emiatt adtak róla kilenc esztendővel ezelőtt hibás szakvéleményt.A törökszentmiklósi otthon igazgatója szerint kezeltjük súlyos személyiségzavarban szenved, ezért indokolatlan az elmegyógyintézetben történő gyógyítása. A fiatal nőt ráadásul az átlagosnál lényegesen magasabb intelligenciával áldotta – dr. Hódosi László szavaival: verte – meg a sors, így még nehezebben viseli el a kényszerű bezártságot.– Kezdettől fogva nagyon sok gondot okoz, mert önmagára és betegtársaira is veszélyt jelent. Önpusztító magatartását jól mutatja, hogy mindennaposak nála az idegentest-nyelések, a számtalan penge után már ott tartunk, hogy egy újabb hasi műtét akár a halálát is okozhatja. A többi beteg retteg tőle, kiközösítik, s lassan mi is föladjuk a küzdelmet. 1991-ben még meg lehetett volna menteni, s azóta akár diplomával is rendelkezhetne, de most már... Esetleg a pszichoterápiás kezelés még javíthatna az állapotán, de ahhoz el kellene rendelni a kényszergyógykezelést, márpedig ezt csak a bíróság teheti meg. Személy szerint én magam is több vizsgálatot kezdeményeztem ellene, csakhogy a bíróság rendre azzal adja vissza az ügyeket, hogy az illető nem büntethető. Nincs jogom kétségbe vonni a bíróság döntését, de azt gondolom: ha valaki egy bűncselekménnyel kapcsolatban részletesen elmondja, hogy mit miért és hogyan csinált, akkor talán a következmények súlyosabbak is lehetnének.Odakint, az igazgatói irodán kívüli világban mit sem sejtenek bíróságról, pszichoterápiáról, kényszergyógykezelésről. A betegek karácsonyra készülődnek, aki tud, az ápolónők irányításával apró díszeket készít. Többeken viszont a nyugtalanság jelei mutatkoznak.– Félünk, jaj, nagyon félünk! – lép hozzánk egy középkorú nő, és reménykedve szorítja meg a főorvos kezét. A jelenetre sokan fölfigyelnek, a díszkészítők között még egy nyakas is elcsattan, ha már úgyis megélénkül az intézeti élet. Egy fiatalember égre emelt tekintettel siet föl s alá, úgy másfél méterenként elégedett tenyérdörzsölésbe kezd. Példája ragadós, mert a kijárat mellett is az égre emelkedik egy tekintet, aztán a fűtött helyiségben fölöslegesen viselt sísapka alól cifra káromkodás zúdul a plafon felé.Egy jól öltözött fiatalasszony hozzánk hasonlóan némi riadalommal lesi a mozgolódást. Mint látogatóknak, összekapcsolódik a tekintetünk, de csak egy pillanatra, mert váratlanul harsányan kacagni, majd vinnyogva vihogni, végül keservesen zokogni kezd. Amikor az ápolók szobájába kísérik, ismét meglátjuk a szomorú férfit. Ott guggol a kormos fal tövében. Könyökét a combjába nyomja, arca két tenyerében pihen, nem mozdul, a szeme sem rebben, csak néz előre immár harmadik órája.