Bíbor és bársonyszék

Január 21-én II. János Pál pápa bejelentette: egy hónap múlva, Szent Péter székfoglalásának vigíliáján, február 21-én, az ünnepélyes konzisztórium alkalmával harminchét új bíborost nevez ki. Január 21-ét követően további hét leendő bíborost nevezett meg a szentatya, tehát várhatóan negyvennégyen kapják meg kinevezésüket. Ez a döntés azt is jelenti, hogy Szent Péter mai utóda módosítja elődjének, VI. Pál pápának 1973-as rendelkezését, amely szerint a bíborosi kollégium pápaválasztásra jogosult tagjainak száma százhúsz fő lehet. II. János Pál 1996-ban az Universi Dominici Gregis kezdetű apostoli konstitúciójában foglalkozott a kérdéssel. Az öszszes bíboros száma a februári kinevezést követően száznyolcvannégy lesz, ebből azonban csak százharmincöt vehet részt a pápaválasztáson, hiszen negyvenkilencen már túl vannak nyolcvanadik életévükön.A döntés ismételt találgatásokra adott okot a hazai s a nemzetközi sajtóban egyaránt. Az elemzők a kinevezettek személyével, illetve a bíborosi kollégium összetételével kapcsolatban vontak le következtetéseket, amelyek főként az idős szentatya lehetséges utódainak személyét érintették (az új pápa megválasztása a bíborosok feladata).A bíborosok testülete a római katolikus egyház talán legfontosabb szerve; a kollégium feladata a római pápa megválasztása, valamint nagy jelentőségű kérdésekben egyénileg és az általuk betöltött hivatalokon keresztül a pápa segítése. A kardinális név is e fontos méltóságra utal: a rómaiak az ajtó sarkát, illetve a zsanért nevezték így, azt a pontot, amely körül az ajtó forog. Átvitt értelemben a „cardinalis” szó sarkalatost jelent. A bíborosok a látható egyház sarokpontjai.Történelmileg a római, illetve a Róma környéki egyházmegyék papjaiból alakult ki a pápa tanácsadó testülete, eleinte a nagyobb templomokban szolgálatot teljesítő, ott állandóan alkalmazott – inkardinált – papokból, később csak vezetőikből lett a bíborosi kollégium. II. Miklós pápa a lateráni zsinaton (1059) úgy szabályozta a pápaválasztást, hogy a pápa halála után először a bíboros püspökök tanácskozzanak a lehetséges jövendő pápák személyéről, majd a többi bíboros válasszon egyet közülük, végül az eredményt hirdessék ki a helyiségen kívül várakozó papságnak és népnek. Gyakorlatilag 1179-től van a bíborosi kollégiumnak kizárólagos joga a pápaválasztásra. A minorita szerzetesből pápává lett V. Sixtus 1586-ban úgy határozott, hogy a bíborosok száma hetven lehet. Ez a szám a korabeli egyház méreteihez képest alkalmas is volt a testület hatékony működtetésére. XXIII. János pápa, aki e hetvenfős határt elsőnek lépte túl kinevezéseivel, 1965-ben azt is elrendelte, hogy aki bíboros lett, köteles püspökké szenteltetni magát, ha még nem püspök. Ez alól persze adhat fölmentést a pápa, ahogyan azt II. János Pál már több alkalommal meg is tette.A bíborosi kollégiumnak három rendje van: püspöki, presbiteri és diakónusi. A presbiterek római címtemplomot kapnak, amelynek belső életébe azonban nem szólhatnak bele, legföljebb tanácsaikkal segíthetik. Az utolsó világi bíboros Teodolfo Martel római jogász volt, akit IX. Pius pápa 1858-ban nevezett ki.Mivel a bíborosi testület meglehetősen fontos szerepet tölt be az egyház jövője szempontjából, a kardinálisokra az egyházi törvénykönyv igen szigorú előírásai érvényesek. Ma már csak a papi rendben lévők választhatók bíborossá; olyan emberek, akik tanbelileg, erkölcsileg, vallásosság tekintetében és ügyintézési okosságban magasan kiemelkednek. A bíborosok testülete súlyos, de gyakori problémák megoldására rendes konzisztóriumon jön össze; a rendkívüli konzisztórium összehívását az egyház különleges szükséglete vagy igen súlyos ügyek megoldása teszi indokolttá. A rendkívüli konzisztóriumok mindig zártak, a rendes és ünnepélyes konzisztóriumok lehetnek nyilvánosak is.Ilyen lesz a február 21-i konzisztórium. A legtöbb találgatás a pápa első, január 21-i bejelentését követően látott napvilágot: többen nehezményezték, hogy Karl Lehmann mainzi püspök, a német püspöki kar elnöke ismét kimaradt a leendő bíborosok névsorából. Lehmann az egyik igen jelentős XX. századi teológusnak, Karl Rahnernek a tanítványa, és bár a német püspöki karban végzett tevékenységét a Vatikán is nagyra értékeli, a mainzi püspöki szék hagyományosan „nem jár együtt” bíborosi címmel. Valójában csupán annyi történt, hogy az ő nevét néhány nappal később hozták nyilvánosságra. Messzemenő következtetéseket vontak le azzal kapcsolatban is, hogy a hagyományosan Európa-központú katolikus egyház új bíborosai meglehetősen nagy számban nem európaiak; a legtöbben latin-amerikai püspökök. Maga II. János Pál is megemlítette, hogy az új kardinálisok seregükben jól visszatükrözik az egyház egyetemességét, szolgálataik sokféleségét. A bíborosi kollégiumban a legtöbb bíboros azonban még így is európai, hatvanöten származnak kontinensünkről, és közülük huszonnégyen olaszok. Az Amerikai Egyesült Államokban tizenegy bíboros lesz, Kanadában pedig csupán kettő. (A Kanadához képest igen kicsiny Magyarország egyetlen bíborosa Paskai László.) Az egész amerikai kontinensen negyvenkilenc bíboros lesz; Afrikában és Ázsiában tizenhárom-tizenhárom.A bíborosi cím a történelem folyamán sokszor jelentett gazdagságot és hatalmat, még többször azonban nehéz feladatot, tanúságtevést. A bíborosok fontos funkcióját jelzi a bíborszínű kalap, illetve a kardinálisoknak az egyszerű püspököktől eltérő öltözéke: vörös birétumot, reverendát viselhetnek. Címerükben pedig a címerfödél a sokbojtú bíborosi kalap. Maga a bíbor, amely a méltóságot mutatja, már az ókorban is uralkodói kiváltság volt; eleinte kizárólag a vezetők tógájának és köpenyének lehetett mélyvörös színe. A festéket a Földközi-tengerben élő bíborcsigából (Murex brandarius) állították elő. A föníciaiak – akiktől az eljárás származik – a csigákat megölték, feldarabolták, és megsózva üstben főzték. Ez a színezék először kék lett, majd sárga, végül pedig vörös. A csigamaradványokat kihalászták, és a tiszta főzetbe áztatták bele az anyagot. A gyapjú csak a levegőn nyerte el végleges színét, az oxidáció hatására. A vérvörös színű bíbor előállításához a kelmét előbb alkannával festették meg, s csak utána tették bele a csigafőzetbe. A bíborcsigák összegyűjtése igen fáradságos, s ezért költséges volt, ráadásul a korabeli ruhaszínezékekhez képest a bíborcsigával festett kelmék színtartó képessége lényegesen jobb volt.Érthető, hogy hosszú ideig csak uralkodók engedhették meg maguknak a bíborszínű öltözék fényűzését, később pedig törvényekkel igyekeztek megtartani e kiváltságot – és letörni a fölösleges fényűzést. A színszimbolikában e gyönyörű árnyalat az istenséget jelentette, ezért is tettek Krisztus vállára a vele gúnyolódó katonák bíborpalástot. A kereszténység számára kezdettől fogva különleges jelentése van a bíbornak; a vértanúságon kívül magát a megváltást, illetve a teremtést és a megtestesülést is jelenti. A csigákból készített bíbor azonban annyira költséges volt, hogy a XII. századra az eljárás teljesen visszaszorult, és helyette olcsóbb megoldásokat alkalmaztak.Az első magyar bíboros Báncsa István volt, aki a muhi csatában elesett Mátyás esztergomi érseket követte a prímási székben. Fáradhatatlanul munkálkodott az elpusztított ország helyreállításán, és IV. Ince pápa „számtalan érdemeire való tekintettel” nevezte ki bíborossá 1252-ben. A magyar történelemben a legnagyobb bíborosi karrierrel alighanem Bakócz Tamás esztergomi érsek büszkélkedhetett. Jobbágyi sorból emelkedett az érseki székig, 1500-ban VI. Sándor pápa nevezte ki bíborossá. Bakócz Tamás II. Gyula pápa halála után, 1513-ban állt lehetőségei csúcsán, amikor a pápaválasztáson ő vezette be a bíborosokat a konklávéra, és maga is esélyes volt, hogy Szent Péter utódául válasszák.A XX. század magyar bíborosai közül az első hely Mindszenty Józsefet illeti meg. Amikor az utolsó magyar hercegprímás 1946. február 21-én megkapta a bíborosi kinevezést, XII. Pius pápa e szavakkal adta át neki a bíborosi kalapot: „A harminckettő közül te leszel az első, akinek vállalnod kell a bíbor színnel jelzett vértanúságot!” A pápa kijelentése prófétainak bizonyult, hiszen a kommunista hatalom nem sokat törődött sem a bíborosok nemzetközi jogállásával, sem a főpap ártatlanságával. 1948. december 26-án koholt vádak alapján elfogták, majd embertelen kínzások után koncepciós perben életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték. Mindszentynek az igazi bíbor jutott osztályrészül, az ártatlanul való meghurcolás bíbora.