Magyarország fotókrónikája

Lefényképezni azt lehet, ami létezik, és ez fordítva is igaz: amit lefényképeztek, az létezett. Történelmi dokumentum, bizonyíték, s mint ilyen, lehetséges történeti forrás mindaz a képi emlékanyag, amelyet az előző korok ránk hagytak, függetlenül a fényképező szándékától. E szavakkal kezdődik annak a könyvnek a bevezetője, amely nemrég jelent meg, igen nagy érdeklődést váltott ki, és kapcsolódik a napjainkban látható kiállításhoz.Mindkettő címe: Fénnyel írott történelem, s mindkettő létrehozása a Magyar Nemzeti Múzeum történeti fényképtára munkatársainak nevéhez fűződik. A hosszú évtizedeken át féltve őrzött, kivételesen gazdag fotógyűjtemény legjelentősebb darabjai most végre közkinccsé váltak egy hatásos tárlat és egy gyönyörű kiállítású, megrendítően szép album jóvoltából.A magyar történelem utolsó másfél évszázadának s egyben a magyar fotográfia fejlődésének „fénnyel írott” könyvében 388 fénykép beszél a múltról. A szerkesztők, Jalsovszky Katalin és Stemlerné Balog Ilona, illetve a közreműködő munkatársak, Baji Etelka, Cs. Lengyel Beatrix, Kiscsatári Marianna, Tomsics Emőke és Varga Judit a képek kiválasztásakor a nagy történelmi események mellett az emberi sorsok bemutatására helyezték a hangsúlyt. Több évet vett igénybe a fotók kiválogatása és a hozzájuk tartozó hiteles információk felkutatása, így egy-egy képaláírás valóságos történelmi kisesszé, nevekkel, dátumokkal.Szinte hihetetlen, hol és kikről készültek felvételek már több mint száz évvel ezelőtt. Van dagerrotípia 1849-ből Kossuth Lajos húgáról, Kossuth Lujzáról, akit Garibaldi-kalapban örökítettek meg, felvétel őrzi az utókornak 1859-ből a pesti Duna-sor klasszicista házsorát a Lánchídtól délre. Jó minőségű kép tanúsítja, hogy 1880 körül a Király utcában az urak velocipéden közlekedtek, ugyanebben az időben Pöstyénben gyaloghintón szállították a vendégeket a fürdőhöz. Megörökítette fotográfus az 1876-os árvíz napjaiban csónakkal közlekedő polgárokat a budai Fő utcában, s eljutott fényképészmester Torinóba, a száműzött Kossuth Lajoshoz.Frigyes főherceg lovon ülő leányairól a féltoronyi kastély előtt (1905) vagy a kárpáti automobil-verseny rajtjáról a Ferenciek terén 1914-ben készült kép a boldog békeidőket idézi. 1916-ban már hadirokkantakat mutat a felvétel, akik az orosz front hidege ellen szalmabakancsokat gyártanak a Podmaniczky utcában, s az angolkisasszonyok Váci utcai templomának harangját engedik le kötélen, hogy beolvasszák hadianyagnak. Azután 1919-ben Horthy Miklós bevonul Budapestre, Erdély elszakítása ellen tiltakozó jelvényt árulnak a Ferenciek terén, 1930-ban ondolált frizurát készítenek a Rákóczi téri fodrászszalonban, 1937-ben Jávor Pál jár csárdást a filmvásznon, 1944-ben kijelölik a zsidónegyedet Zalaegerszegen. A háború után kevés igazi szépségre bukkantak a fotósok. Az 1946-ban az Almássy téren csirkét legeltető háziasszonyok, az inflációs pengőt a Lehel téren söprő férfi, a három vezér képe alatt csecsemőjüket szoptató munkásaszszonyok (1953), majd a Corvin közi harcosok képei önmagukért beszélnek.Napjainkról kevés felvétel szerepel a könyvben, mindössze nyolc oldal dokumentálja a rendszerváltozás éveit: a három miniszterelnökről, a két köztársasági elnökről készült képek, egy-egy fotó a rendszerváltozás veszteseiről – a bányászokról, a tüntető agrártermelőkről és a hajléktalanokról –, illetve a nyertesekről: a Budapesti Értéktőzsdéről, egy bevásárlóközpontról és a pesti Rolls-Royce-szalonról. Az album terjedelmi kötöttsége miatt készítői inkább a múltra összpontosítottak, a jelen fotóit pedig gyűjtik tovább.Külön említést érdemel a kiváló szerkesztés. Minden korszakot egy jellemző képpel indítanak és zárnak le. Az 1945–1956 közötti évektől például a forradalom napjaiban az osztrák–magyar határon át menekülőket megörökítő felvétellel búcsúznak, a következő korszak kezdetét pedig az a kép érzékelteti, amelyen a Moszkvából hazatérő párt- és kormányküldöttséget (Kádár János, Dobi István, Münnich Ferenc, Révész Géza) köszönti a repülőtéren a munkásőrség őrezredének parancsnoka. A címlapon és a hátsó borítón a fotográfusok láthatók, akik nélkül ez a mű nem jöhetett volna létre – elöl az 1930-as fotóscsoport, hátul pedig a mai fotóriporterek. A „hazánk családi albumának” is nevezhető könyv létrehozását a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, valamint a Nemzeti Kulturális Alapprogram támogatta, s nagyon sok munkát fektetett bele a művet megjelentető Helikon Kiadó.