Merre járnak a szervkereskedők?

Orvosok körében nagy érdeklődést váltott ki az a nyilatkozat, amit Arnold Mihály altábornagy, a vám- és pénzügyőrség országos parancsnoka tett a magyar–jugoszláv vámostalálkozó után Szegeden, s ami megjelent a helyben szerkesztett napilapban, a Dél-Magyarországban 2001. január 12-én. Kérdésre válaszolva Arnold Mihály elmondta, vámigazgatási tapasztalatok és titkosszolgálati információk szerint számítani kell a szervkereskedelem megindulásával. A magyar vámigazgatás a vám- és pénzügyőri iskolákban megkezdte a munkatársak felkészítését a donorcsempészet és az emberi szervek csempészetének felderítésére. Az orvostudomány fejlődésével a rossz egészségügyi ellátással rendelkező országok helyett a szervkereskedők inkább a fejlettebb államokból szerzik be az egészségesebb alanyoktól, a kevesebb kockázattal és magasabb áron értékesíthető emberi szerveket. A donorhiány pedig világszerte problémát okoz az egészségügyben, piacot nem nehéz találni. A magyar vámosok hálójában akadt már fenn szervcsempész, de „áruja” nem átültethető, életfontosságú szerv volt.Rokoni segítséggel próbáltam felhajtani a külföldi vállalkozót, aki az egyik balkáni országból azt üzen-te, nem akar magának bajt, és felejtsem el azt, amit egyszer mondott. Amikor először találkoztunk, arról is mesélt, három munkása tízezer dollárt kapott fejenként a veséjéért, de azt nem árulták el neki, melyik országban vették ki a szervüket. Azért is erőltettem ezt az újbóli diskurzust, mert szerettem volna a rejtett információforrást megnyitni, ugyanis időközben találkoztam Agneta Nica román riporternővel, aki régóta próbál a szerveladásról és -kereskedelemről felröppenő híreknek utánajárni, de nem halad előre. A külföldi kolléganő megemlített egy lényeges körülményt, egy moldáviaiasszonnyal készített riportot, aki elmondta, hogy az egyik európai nagyvárosba ment egyik veséjét eladni.– Műtét előtt beszéltem a nővel még a szülőföldjén, de később arról már nem tudtam meggyőződni, hogy valóban megtörtént-e az operáció, tehát az is lehet, hogy a hölgy dicsekedett vagy kábítani akart – mondta egykedvűen az újságírónő.Nem hisz az európai szerveladás mítoszában Petri Ildikó immungenetikus, az Országos Vérellátó Szolgálat szegedi regionális központjának professzora. Nemzetközi program részeként több mint húsz éve végzi a veseátültetés szelekcióját. Meghatározza a dél-alföldi régióban kivett – főleg a közlekedési balesetben elhunytakból szokták kioperálni – vese szövettani típusát, és két munkatársával együtt egy országos lista alapján próbálja megtalálni, kinek adható és kinek kell sürgősen a szerv.– Olyan részletes dokumentációval alátámasztott eljárásban történik a kivétel, hogy mellette illegális vese nem juthat a rendszerbe. Fel sem tudnák használni az ilyen „fekete” szervet, éppen ezért Magyarországon értelmetlen beszélni szervkereskedelemről, legalábbis abban az összefüggésben, hogy hazánk egyik célállomás lenne.– És tranzitútvonalként?– Az meglehet, de nem tudom elképzelni, hogy Európában illegális vesét felhasználhatnának. Azért a veséről beszélek, mert az harminchat óráig tárolható. Míg a szív csak hat, a hasnyálmirigy négy-hat, a máj pedig tizenkét óráig bírja, tehát hosszabb szállításra nem alkalmas. Németországban, Heidelbergben található a transzplantációs adatközpont, ahol minden, az egész világon felhasznált szervet regisztrálnak. Nincs olyan intézmény – az átültetést csak erre a célra kialakított klinikai központban tudják elvégezni –, ahol illegális szervet be lehetne lopni a rendszerbe. Ha mégis megkísérelnék, azonnal ellehetetlenülne a klinika és az orvos is, nem szólva a büntetőjogi következményekről. Azt is számításba kell venni, hogy egy sebészcsoport kevés a szervkivételhez és beültetéshez. Egyedül ők nem tudják a szövetegyezést vagy különbséget meghatározni, és enélkül nem lehet sikeres a transzplantáció.Mielőtt valakinek a szervét felhasználják, az ezzel foglalkozó sebészrohamcsapatot riadóztatják, amely Budapesten, Debrecenben, Szegeden, Pécsen és Győrben állandóan készenlétben áll. Ezt követően meghatározott csatornán jut el a szerv a befogadóhoz, akit egy másik úton vér- és szövetmeghatározással, a sebészektől független csoport választ ki. Ebben dolgozik Petri Ildikó is, de rajta kívül még hatvan orvos és asszisztens működik közre, hogy egy esetnél sikeres legyen a transzplantáció. Ekkora stábot pedig képtelenség lenne „megvenni”, ezért elképzelhetetlen, hogy a szervkereskedő bűnszövetkezet keze alá dolgozzon bárki is Magyarországon. Azt az orvosok is elismerik, hogy rendkívül nagy a donorhiány.Hazánkban évente átlagosan két-háromszáz veseátültetést végeznek, akkor, amikor 3000-3200 beteg részesül művesekezelésben. Ebből a csoportból kilencszázan, kilencszázötvenen alkalmasak a vesetranszplantációra. Tehát jó lenne, ha több donor lenne, annál is inkább, mert egy évi művesekezelés négymillió forintba kerül egy páciensnél, míg egy veseátültetés ára három és fél millió forint. A többi transzplantáció itt azért nem érdekes, mert elenyészően kevés és nagyon drága, szívátültetést évente négy-öt esetben, májtranszplantációt harmincban, hasnyálmirigyet négyszer-hatszor végeztek az elmúlt évben, és költségük hattól tizenhárom millió forintig terjedt személyenként.Kilencedik éve tartom a kapcsolatot a Komlón élő Jankai családdal, mert máig megmagyarázhatatlan tragéda részesei lettek. A nyugdíjas bányász Jankai Bélával minden évben elbeszélgetek arról, mi történhetett fiával. Sorra vesszük a lehetőségeket, és a szomorú apa minden alkalommal meglep nyomozásának újabb részleteivel. Az ifjabb Jankai Béla 1993. február 13-án tűnt el Szegedről, ahol mozdonyvezetőként dolgozott. Barátjával együtt ment szórakozni egy diszkóba, éjszaka fél kettőkor kiment a mosdóba, ahonnan többé nem tért vissza. Senki nem látta a huszonkét éves fiatalembert, hogy egy szál ingben miképp hagyta el a helyiséget. Ittas nem volt, és a mínusz tíz fokban nem gyalogolhatott messzire. Öt évig nagy apparátussal kereste a rendőrség, búvárok kutatták át a szórakozóhely mellett levonuló Tiszát, a jugoszláv határig átfésülték a meder alját. Jankai Béla egyetlen alkalmat sem hagy ki, hogy szóba ne hozná, a fia szervkereskedők áldozata lett. Mondandóját most is azzal kezdi, mint legtöbbször, mire figyelmeztette egy főorvos ismerőse, aki összekötő volt a WHO és az Egészségügyi Minisztérium között.– Ő tette a fülembe a bogarat, és a bogár azóta se mászott ki onnan. Évekkel ezelőtt azt mondta, elegendő lehetett egy jól sterilizált garázs és egy sebész, hogy kivegye a vesét. Ez az orvos szuggerálta belém, hogy fiam szervkereskedők áldozata lett. Vitatkoztam vele, de ő letorkolt, erősködött, tízezer márka felett nem biztos, hogy működik a hippokratészi eskü.– Nem tud ettől a gondolattól megszabadulni?– Azért nem, mert feleségemmel felkerestünk egy ingást, aki a hókuszpókuszolással azt hozta ki, Béluskánkat eltették láb alól, hogy veséjét megszerezzék. Évek óta minden dél-alföldi bűntényről szóló írást elolvastam, és gyakran hívom fel a rendőröket, hogy megtudjam, milyen holttestet találtak. Utólag kutatást végeztem, vajon a halálosztó Magda Marinkónak volt-e kapcsolata a fiammal. Ez azért fontos számomra, mert egy bírósági tárgyaláson arra célzott – akkoriban hozták az újságok –, hogy volt olyan társa, aki áldozatot keresett a szervkereskedelemhez.– Mire jutott?– A rendőröktől tudom, hogy az egyik kihallgatáson Marinkó elé tették a fiam fényképét, és ő tagadta, hogy látta, ismerte volna Bélát. Azt már én derítettem ki, gyermekem átjárt Sazbadkára és ismerhette Magda Marinkót, sőt az sem lehetetlen, hogy egy szórakozóhelyen találkoztak is.Sajnálom, amikor a fájdalmával magára hagyom a fiát kereső apát, de ma már semmivel sem tudom vigasztalni, talán még abban reménykedhet, felbukkan egy szemtanú, aki közli, mi történt az ifjabb Jankaival. Éppen az egykori szegedi események szolgáltattak apropót ahhoz, hogy ez a téma a kollektív emlékezetben elmélyüljön. Szegeden 1987-ben zajlott le az a hipofízisügy, ami Európa-szerte vihart kavart. A szegedi orvosegyetem egyik professzora 1975 óta kísérletezett a növekedési hormon elkülönítésével. Munkájához a kórbonctani tanszékről szerzett be agyalapi mirigyet, amit az elhunytakból metszettek ki. A bő hipofízistermésből a nagyobbik hányad külföldre ment, a professzor egy olasz gyógyszergyártó cégnek adta el, amelyért cserébe műszereket, laboratóriumi felszereléseket, gyógyszereket kapott.Néhány évvel később egy Magyarországra települt amerikai üzletember szolgáltatta a meglepetést. A rendőrségi nevén J. D. 1992–93-ban Romániából költöztetett át a Tisza-parti városba terhes lányokat és asszonyokat. A béranyák sorsa akkor nagy felháborodást keltett, hiszen nyilvánosságra került, J. D. jó pénzt keresett azon, hogy az itt született csecsemőket az anyák beleegyezésével amerikai családokhoz kommendálta. Régóta nincs már Magyarországon J. D., de a különös történetnek máig maradt egy elvarratlan szála, amit a szervezett bűnözés elleni rendőrcsoport egyik tagja juttatott eszembe, és névtelenséget kérve így nyilatkozott:– Munkánk során szervkereskedőkkel nem találkoztunk, de a csecsemőüzlet után más is történt. Olyan roma gyerekeket vittek a tengerentúlra, akik szellemi fogyatékosok voltak. Senki sem ellenőrizte, hova kerültek, kik fogadták őket örökbe. Elgondolkodtató, vajon mi okból lehetett szükségük azokra a szerencsétlenekre.A Magyar Transzplantációs Társaság főtitkára, dr. Szenohradszky Pál maga is gyakorló szervátültető a szegedi sebészeti klinikán. Nem titkolja, őt is foglalkoztatja az a kérdés, ami az átlagembert, különösen azután, amit német ismerősétől hallott, aki elmesélte, nyaralásuk közben rokona két napra eltűnt az egyik dél-amerikai országban. Mikor egy padon megtalálták, félig kábult állapotban volt, mert az egyik veséjét kivették. A főtitkár ezzel a történettel nem tud mit kezdeni, mert másodkézből jutott el hozzá. Évekkel ezelőtt Helsinkiben egy tudományos kongresszuson hiteles emberektől hallotta a következő esetet. Azért jártak át Indiába az arabok, mert hazájukban a transzplantációt vallási okok miatt nem engedélyezik. Veseátültetésre érkeztek indusföldre, de azt nem lehet tudni, hogy milyen eredetű és minőségű szervet kaptak. Valószínűleg a megfelelő szövetegyeztetés is hiányzott, többeknél az új szerv kilökődött. Hely- és névmeghatározás nélkül hallott olyan híreket is, amelyek illegális kereskedelemre utalnak. Ezekben nem hisz, de mint mondja:– Sehol a világon szervet pénzért venni vagy eladni nem lehet, csak ajándékozni a genetikai rokonnak. Ez a terület a civilizált világban annyira ellenőrzött, hogy szinte elképzelhetetlen, hogy kontroll nélkül, illegálisan egy transzplantátum forgalomba kerüljön. A centrumok annyira vigyázzák egymást, hogy legföljebb abban az országban csúszhat be a hiba, ahol rendkívül nagyok a távolságok. De ha megfeszülök sem tudok mondani olyan államot, amelyre ráillik ez a példa. Egyben biztos vagyok, sem Európában, sem hazánkban a maffia nem tud betörni a mi körünkbe.Kezembe került egy újsághír, amit egy évvel ezelőtt egy szívsebész juttatott el hozzám, amit szó szerint idézek. „Titkos klinikára bukkantak az albán ügyészség nyomozói Tiranában, ahol újszülöttekből operáltak ki szerveket, hogy azokat Olaszországban értékesítsék. Az ügyészség akkor indított nyomozást, amikor két üres koporsót fedeztek fel abban a városi temetőben, ahol a halott újszülötteket szokták eltemetni. Az ügyészség azt sem közölte, hány operációt hajtottak végre a klinikán, ahonnan a csecsemők szerveit az albán maffia közvetítésével Olaszországba szállították. A vizsgálatnak arra is választ kell adnia, hogy a klinika csak halott csecsemők szerveit értékesítette-e, vagy olyanokét is, akiket születésük után halottá nyilvánítottak, az anyáknak pedig azt mondták, hogy gyermekük halva született.”Ha ez a hír igaz, akkor Európa mégsem érintetlen, és ennek tükrében nehéz meghúzni azt a választóvonalat, amely eldöntheti, hol végződik a valóság és hol kezdődik a mítosz.