időjárás °C Ilona 2022. augusztus 18.
logo

A státustörvény megállíthatja az asszimiláció folyamatát

Gui Angéla
2001.03.08. 23:00

Az anyaország határain túl élő magyarok a természetes fogyás és az elvándorlás mellett az asszimilációnak is ki vannak téve, utóbbit azonban fékezheti vagy teljesen megállíthatja a készülő státustörvény – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Kocsis Károly, a Magyar Tudományos Akadémia Földrajztudományi Kutatóintézetének osztályvezetője. A tudóssal arra kerestük a választ, hogy az elmúlt évszázadban miként változott meg a magyarság lélekszáma a Kárpát-medencében.Főként népszámlálási adatok állnak rendelkezésünkre ahhoz, hogy a Kárpát-medencében figyelemmel kísérjük a magukat magyarnak vallók lélekszámának változását a számunkra nem túl kedvező emlékekkel tarkított XX. században. Az 1900-as évek elejéről származó magyar statisztikából az anyanyelv és a nyelvtudás mellett a vallási hovatartozás is kiderül, Trianon után az utódállamok azonban nemzetiséget vagy anyanyelvet kérdeztek, attól függően, hogy milyen számbevételi módszerrel lehetett csökkenteni a magyarok számát. A román felmérés volt az, amelyből mindkettőre választ kapunk – nyilatkozta Kocsis Károly. Hozzátette: a nemzeti hovatartozás főleg a csehszlovák statisztikából derül ki, az elmagyarosodott, magyar kultúrájú és anyanyelvű zsidó, illetve cigány lakosságot így lehetett leválasztani a magyarságról. A délszláv statisztika a két világháború közötti időszakban csak a számára kedvezőbb anyanyelvre tért ki, ezzel az eljárással ugyanis össze lehetett mosni a szerbeket, a horvátokat, a bosnyákokat, vagyis azokat, akik vérre menő küzdelmet folytattak mind a II. világháború idején, mind 1991–1995 között. Az államalkotók persze különféle manipulációs módszerekkel is megkísérelték a határon túli magyarok számát csökkenteni, de tény: 1910 és 1930 között a trianoni Magyarország határain kívül rekedt, magyarságukat felvállalók száma 3,3 millióról 2,6 millióra csökkent, ecsetelte a szakértő. „Az 1938 és 1945 közötti területi revízió időszaka volt az, amely a számunkra kedvezőtlen, rendkívül hátrányos tendenciát megfordította. Az 1941-es magyar statisztika tükrében, akár az anyanyelvi, akár az újdonsült nemzetiségi adatokat tekintjük, kiemelkedő mértékű növekedés figyelhető meg, a visszacsatolt területeken 3,2 millióra gyarapodott a magyarok száma. Ez a kedvező időszak nem sokáig tartott, a front átvonulásakor, 1944 októberében, illetve 1945 áprilisában véget is ért. Ezt követően a magukat magyarnak vallók lélekszámában drasztikus zuhanás tapasztalható – 2,4 millióra csökkent a határon túliak száma – azokban a népszámlálásokban, amelyeket a negyvenes évek végén és az ötvenes évek elején a csehszlovák, a román, a szovjet vagy a jugoszláv hatóságok készítettek. Ettől a magyarellenesnek is nevezhető időszaktól kezdve a magyarok lélekszámát túlnyomórészt a természetes népmozgalmi viszonyok, tehát az élveszületési és halálozási mutatók változása befolyásolta, amihez a délvidékiek esetében a nyugat-európai munkavállalás lehetősége is hozzáadódott. Nagy hiba volna ugyanakkor elhallgatni, hogy a „természetes” aszszimilációnak nevezhető folyamat is tizedelte a magyarokat. Ez a tendencia a határainkon belül és ezeken túl is az államalkotó nemzet tagjainak kedvezett. Tudjuk, hogy a mai Magyarország területén ebben az időszakban a „természetes” asszimilációnak köszönhetően a hivatalos statisztikákban a magyar állampolgárok 99 százaléka úgymond magyarrá vált” – fogalmazott az egyetemi docens.Ezekben az évizedekben a régió kommunista országaiban szocialista urbanizáció is zajlott, az uralkodó rezsim társadalmi-politikai, nemzetpolitikai céljait együtt szerette volna megvalósítani – fejtette ki Kocsis Károly. A társadalompolitikai célkitűzések részeként a föld államosítása révén próbálták meg a munkásosztály tagjaivá átformálni a bizonyos cselekvési autonómiával rendelkező paraszti tömegeket, és közvetett módon falvakból városba kényszerítették őket. Ezzel egy időben az anyaország határához tapadó, korábban a magyar területi revízió alapját képező magyar jellegű városok arculatának az átformálását is megtervezték. A Pozsonytól kelet felé húzódó városláncolat, tehát Galánta, Érsekújvár, Léva, Rimaszombat, Losonc, Rozsnyó, Kassa, átlépve a csehszlovák– szovjet határt Ungvár, Munkács, Nagyszőlős, átlépve a szovjet–román határt Szatmárnémeti, Nagykároly, Nagyvárad, Arad, Temesvár, továbbhaladva Szabadka, Zombor, Eszék etnikai arculatának az átrajzolása kiemelkedő nemzetpolitikai célként szerepelt Jugoszláviában, Romániában, a Szovjetunióban és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság területén is. A 60-as, 70-es években ezekben a városokban túlnyomórészt az államalkotó nemzet tagjai kerültek többségbe, hatalmas lakótelepek jelentek meg, az interetnikus konfliktusok pedig falusi térségekből a városokba kerültek át, és rendkívüli mértékűvé nőttek.A megpróbáltatások ellenére a határokon kívül rekedt magyarok száma a legutóbbi, 1989–1992 között végzett népszámlálások tükrében 2,7 millióra tehető, a legoptimistább becslések szerint pedig legfeljebb hárommillióan élhetnek az anyaországon túl – hangsúlyozta a szakértő. A határon túli magyar népességnek megközelítőleg 27 százaléka él az anyaországhoz tapadó, többé-kevésbé magyar jellegű területeken, tehát a Felvidék északi sávjában, a mai Szlovákia déli részén a Csallóköztől a Bodrogközig, a kárpátaljai ung-bereg-ugocsai járásokban, a romániai Partiumban, illetve a Vajdasági Tisza-melléken. Szintén 27 százalékra tehető azoknak a száma, akik a XVI. század dereka óta nyelvszigethelyzetben vannak, a románok által körülvéve a Székelyföldön, 14 százalékuk a magyar többségű határ menti területeket övező vegyes etnikai zónákban laknak, a fennmaradtak pedig szórványhelyzetben szóródnak szét, és így kísérlik meg identitásukat megőrizni egyre reménytelenebb körülmények között.„A magyarságot természetes fogyás sújtja az egész Kárpát-medencében. Ez a tendencia a nyolcvanas évek elején Magyarországon kezdődött, a kilencvenes évek statisztikái alapján azonban a határon kívül rekedt magyarok természetes fogyása még a hazainál is súlyosabb” – fejtette ki az osztályvezető. Míg a 80-as évek elején kedvező jelenségeket lehetett kimutatni a Felvidék egyes területein, a Pozsonyhoz közel fekvő Csallóközben, északkeleten a Bodrog-közben, a kárpátaljai magyarság egyes területein, az észak-partiumi területeken, a Beszterce-vidéki magyarság és főként a székelység körében, addig egy évtizeddel később már a háromszéki lakosokra sem volt jellemző ez a pozitív tendencia. Az Alföld déli részén, a vajdasági, valamint a bánsági magyarok körében viszont a hagyományosan alacsony lélekszámú családmodell uralkodott. Kocsis Károly rámutatott ugyanakkor arra, hogy a határon túliak különböző mértékben vándoroltak el, főként az anyaország területére, Nyugat-Európába vagy a tengeren túlra. Az életszínvonal szempontjából a vándorlás legkorábban Kárpátalja, Erdély és Magyarország között figyelhető meg. A háború és embargó által sújtott Balkánon rendkívül nagy volt a mobilitás, megközelítőleg 30-40 ezerre tehető azoknak a Vajdaságban élő hadköteles férfiaknak a száma, akik 1991–1995 között azért döntöttek a kivándorlás mellett, hogy az életüket mentsék.A legnagyobb probléma, a természetes asszimiláció kérdése, a többségi nemzethez való hasonulás. A tudós szerint ezt a – magyarok tízezreit elnyelő – folyamatot fékezheti le vagy állíthatja meg a státustörvény. Hiszen egyre inkább létkérdéssé válik az anyaországgal való, főként gazdasági kapcsolattartás azokon a településeken, ahol az életszínvonal, a helybeli nemzeti jövedelem termelése rendkívüli mértékben alacsony. A schengeni határon való átjutás, a gördülékeny magyar–magyar viszony szintén csak akkor valósulhat majd meg, ha a státustörvény ezt lehetővé teszi azok számára, akik a helyi kulturális, egyházi életben nyíltan magyarnak vallják magukat. Tehát ezeken a területeken komoly előnyt fog jelenteni magyarnak lenni. Így derűsen nézhetünk a jövő elé. Persze az idő dönti majd el, hogy az asszimiláció lelassulása milyen mértékben tükröződik a szomszéd államok nemzetiségi statisztikáiban. Szlovákiában márciusban, Szerbiában áprilisban, Szlovéniában az ősszel, Romániában az idén vagy jövőre tartanak általános népszámlálást – emlékeztetett Kocsis Károly.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.