A főherceg cigányai

Ezernyolcszázkilencvenhárom január 31-én a belügyminiszter rendeletére összeírták Magyarország cigány lakosságát. A 274 940-es lélekszám nagysága meglepte az – akkor még jócskán nagyobb – ország közvéleményét, hiszen a három évvel azelőtti népszámláláskor csak harmadannyian vallották magukat cigány anyanyelvűnek. A majd háromszázezres Kárpát-medencei etnikum kilenctized része állandó lakóhelyen élt, a többi bizonytalan illetőségűként került lajstromba. 8938-an folytattak vándorló életmódot. Az ő letelepítésük volt az állam legsürgetőbb feladata.Az egyre szigorodó adminisztratív és rendészeti intézkedéseken kívül más mód nem mutatkozott a nomadizáló cigányság helyhez kötésére. Mostani értelemben vett szociológiai elképzelések rájuk nézve akkoriban nem voltak forgalomban, épkézláb ötletek sem mutatkoztak. Volt azonban valaki, aki talán a ma is legmodernebbnek számító pedagógiai eszközökkel kísérelte meg letelepíteni és munkához szoktatni a vándorcigányokat: Habsburg József Károly Lajos.A dinasztia lotharingiai ágából származó osztrák főherceg, magyar királyi herceg 1833-ban született Pozsonyban. Apja, a reformkori Pestet építő-szépítő József nádor (1776–1847) katonának nevelte, a fiú 27 évesen a birodalom legfiatalabb tábornoka volt. Az ifjú Habsburgot azonban jobban izgatta a tudomány, a nyelvtanulás és a néprajz, s – apjához hasonlóan – szeretettel fordult a magyar föld lakói felé. (Kortársai a legmagyarabb Habsburgnak nevezték, nem ok nélkül. Családjával, barátaival magyarul levelezett, sorait öreg fejjel is Józsi néven írta alá.) Parancsnokként figyelt fel cigány katonáinak különös nyelvére, szokásaira. Beszerezte a teljes hozzáférhető szakirodalmat, elmélyült a keleti – indológiai, turkológiai, semitológiai – ismeretekben, tökéletesen megtanult cigányul, sőt elkészítette az első, máig nélkülözhetetlen nyelvtankönyvet és a cigány–magyar szótárt. Gyűjteménye teljességét jellemzi, hogy a főherceg kész volt egy arany forintot fizetni minden számára ismeretlen cigány szóért. Összegyűjtötte és lejegyezte a cigányok népszokásait, dalait, táncait, verseit és meséit, Indiában gyökerező hiedelemviláguk érdekességeit is. Nemzetközileg elismert szakértőként ő írta az 1890-es években megjelent Pallas Nagylexikon ötvenhárom oldalt kitevő (!) tárgyismertetőjét.A tudós József főherceg az apjától örökölt alcsúti birtokon élt, szenvedélyes kertészként ápolta-bővítette a híres arborétumot. Talán legérdekesebb jobbító szándékú kísérleteként a Fejér megyei uradalom területére vándorló oláh cigány családokat telepített, azzal a szándékkal, hogy – gazdálkodásra szoktatván, mesterségre tanítván őket – rendszeres munkára nevelje és beillessze a többségi társadalomba az akkori Magyarország legproblémásabb etnikumát. Alcsúton a főherceg romái kertészkedést, baromfi- és selyemhernyó-tenyésztést, halgazdálkodást, méhészkedést űztek, hagyományos építő- és kisipari ismereteket sajátítottak el – és boldogan éltek, amíg jótevőjük meg nem halt.Az 1893-ban megjelent A mi nomádjaink című értekezésében ezeket írja Habsburg József: „A telepítendőket lakóházakkal kell ellátni, nekik munkát teremteni, és őket arra nevelni; de mindenekelőtt szükséges a gyerekek iskoláztatása. (...) Nekem Alcsúton egy külön cigányiskolám van, amely rövid idő alatt jó eredményeket szült. Abban 6–15 évesek tanulnak együtt. Fölfogásuk jó, és apró kitüntetések és kedvezmények némi vetélkedést is fejlesztettek ki köztük. (...) Ilyen nevelés nélkül, ha még oly erőszakosan is bánnának is velük és ha még oly kemény felügyelet alatt lennének is a községekben, nem volna elérve a főcél: hogy az országnak hasznos polgárokat neveljünk ebből a kóbor népből, mely ma csaknem teljesen elvész a hazára nézve...”József főherceg romantikus próbálkozását még életében kudarcok kísérték, 1905-ben bekövetkezett halálával pedig a kísérlet csődöt mondott. A mintagazdaság pár év alatt szétzüllött, a tanítványok szétszéledtek. Tudományos munkásságának legfontosabb darabja, a Magyar Tudományos Akadémia által kiadott Rendszeres cigány nyelvtan (Romane Sziklaribe Csibákero) azonban messze túlélte szerzőjét. És túlélte emléke is, szeretett magyarjai – és kedves cigányai – széles körében, akik mindnyájan keresztapjukként, sőt atyjukként tisztelték. A legmagyarabb Habsburg még évtizedek múltán is cigány mesék, legendás történetek, énekek főszereplőjeként élt tovább.