A riogatás bumeránghatása

Bár a múlt vasárnapi dabasi választás alacsony részvétele miatt a koalíciós pártoknak nincs okuk a felhőtlen boldogságra, a baloldali ellenzék görcsös kommunikációs erőlködése miatt derűlátóbbak lehetnek a kelleténél. Az MSZP és az SZDSZ egyaránt elővette a MIÉP-kártyát, ami viszont belpolitikailag hatástalannak tűnik. Kovács Lászlónak a kormányfőhöz írt nyílt levele, amelyben arra ösztökéli, hogy a MIÉP-pel kapcsolatban valljon végre színt, túlságosan átlátszó húzás volt. Ugyanúgy a pánik miatti, koncepciótlan kapkodásra emlékeztet, mint az, amikor az 1998-as választási vereség és a nagykoalíciós terv dugába dőlése után Kovács iparkodott mihamarább nyílt vitára kényszeríteni Orbán Viktort. A MIÉP-pel való riogatás legalábbis azért érthetetlen, mert a baloldali kommunikációs stratégiának – hogy a Jörg Haiderrel vont párhuzam alapján riasszák el a jobboldal potenciális szavazóit – még külpolitikailag sem volt meg a kellő hozadéka.A MIÉP-re mutogatásban elméletileg csak egy párt lehetett érdekelt, az SZDSZ, de csak abban az esetben, ha igaz az a szabad demokrata tézis, hogy az SZDSZ egy erkölcsileg és ideológiailag vegytiszta liberalizmussal visszacsábítja a Fideszhez csámborgott szavazóit, akik most jó pásztor híján nem lelik helyüket a szélsőjobboldal kies mezején. Dabas és a párt népszerűségi mutatói erre is rácáfolni látszanak. A szabad demokrata tehetetlenség jele az, ahogy ellensúlyozni próbálták az első fordulóban elért kiábrándító eredményt: jelöltjük állva marad, hogy ezáltal lepleződjék le a Fidesz és a MIÉP politikai flörtje. Még véletlenül sem volt szó arról, hogy Demszky stratégiájának szellemében a – „Fidesszel egy korrupciós húron pendülő” – szocialistákkal szemben is alternatívát kínáljanak az állampolgároknak.Pedig ha van elégedetlenség a Fidesszel szemben, akkor az SZDSZ ezt csak akkor tudná lefölözni – már ha egyáltalán képes rá –, ha jobbközép pozícióban fordít hátat az MSZP-nek. De mivel nem ez történik, még az a – baloldalon egyre népszerűbb – hipotézis is nagyon kétséges, hogy a második fordulóban az MDNP szavazói a szocialista jelöltet támogatták. A szabad demokrata lakmuszpapír, amely kimutatná a MIÉP és a Fidesz vegyületét, azért hatástalan, mert úgy, ahogy van, értelmetlen. A kérdés ugyanis az, hogy mit tett volna a szabad demokrata szavazó a második fordulóban, ha jelöltje visszalépett volna. Ha nem ment volna szavazni, vagy ha elment volna, de – ad absurdum – nem a szocialista jelöltre szavazott volna, a Fidesznek annál kevésbé lett volna szüksége a MIÉP támogatására. Ellenben, ha a szabad demokrata szavazó a szocialista jelöltre szavazott volna, akkor – és csak akkor – játszhatott volna döntő szerepet a MIÉP. De mivel a szabad demokrata jelölt nem lépett vissza, és ezért a hajrában az MSZP potenciális szavazóktól esett el, az SZDSZ csak úgy tudta volna lépre csalni a Fideszt, ha a jobboldalról, a Fidesztől vagy más jobbközép párttól szavazókat von el, ami – mint láttuk – a szocialisták erőteljes bírálatát igényelné. Esetleg jelentős számú, a Fidesszel szemben álló, ám pártválasztásban bizonytalan és az első fordulóban passzív polgárt állított volna maga mellé. Az ilyen „proteszt” szavazó azonban valószínű, hogy éppen az erőviszonyok ismeretében, az SZDSZ gyengeségének tudatában inkább a szocialistákra szavazott.Az utólagos elemzések rendre visszatérő eleme, hogy a koalíciós jelölt azért növelhette szavazóinak számát a második fordulóban, mert a MIÉP jelöltje visszalépett, a párt hívei meg a koalíciós jelöltre voksoltak. Ez természetesen nem zárható ki. Azt viszont spekulatívnak tartom, hogy olyan magyarázatokat hagynak figyelmen kívül, amelyeket amúgy a szocialisták támogatásának növekedése esetében is figyelembe vesznek. Történt ugyanis, hogy az MSZP jelöltjére is többen szavaztak. Az SZDSZ szavazói jórészt kizárhatók az elkövetők köréből. Az MDNP támogatóinak „átszavazása” jól hangzik, de egyáltalán nem bizonyított. Maradtak még a biztos szocialista szavazók, akik az első fordulóban valamiért távol maradtak az urnáktól, és a bizonytalanok alkotta „szavazói bázis”, akiknek rokonszenve végül az MSZP felé billent. Ha ez elfogadható feltételezés, akkor a Fidesz vagy általában a koalíció esetében is feltételezhetünk hasonló karakterű szavazói csoportokat: megnyert, mozgósított bizonytalanokat és aktivizálódott elkötelezetteket. Utóbbiakkal meg kifejezetten számolnunk kell, mert az szinte közhely, hogy a Fidesszel szemben az MSZP szavazói fegyelmezettebbek: nemcsak hogy biztos pártválasztók, hanem öntudatosan el is mennek szavazni választott pártjukra.A Fidesz szavazói körében viszont nagyobb arányban vannak azok, akiket ösztökélni kell, hogy szavazatukkal támogassák is pártjukat. Az ilyen emberek pedig nagyobb hajlandóságot tanúsítanak a szavazásra, ha lustaságuk tétje kézzelfoghatóbb, mert van vesztenivaló. Mennyivel csábítóbb lenne ezzel szemben egy kisstílű okoskodás arról, hogy az MSZP támogatottságának növekedése azzal magyarázható, hogy az elvtársi Milosevics-rezsim összeomlása miatt magába roskadt és ezért az első fordulóban az urnáktól távol maradt munkáspárti szavazók a „baloldali összefogás”, az ügy érdekében vették a fáradságot, és leszavaztak a baloldali jelöltre. A kérdés az, hogy Kovács László elhatárolódik-e végre a szélsőbaloldali, a NATO- és Amerika-ellenes, a Milosevics és Szaddám Huszein politikáját nyíltan támogató Munkáspárttól, vagy ha nem, akkor adott esetben megjutalmaznák-e a volt „külügyes” Thürmer Gyulát egy államtitkári kinevezéssel a Külügyminisztériumban vagy netán egy washingtoni nagyköveti poszttal...A MIÉP szavazóinak támogatása nem öszszekeverendő a MIÉP támogatásával, ami egyébiránt minden párt esetében érvényes. Minden párt szavazója teljes jogú, szuverén állampolgár. És fordítva: szuverén állampolgárok szabadon fejezhetik ki politikai és pártpreferenciáikat. Ahogy bárki szavazhat az SZDSZ-re vagy az MSZP-re, és gondolhatja meg magát a következő alkalommal. Amennyiben komolyan vesszük ellenzéki polgártársaink aggodalmait a MIÉP támogatottságának növekedése miatt, akkor érthetetlen a haragjuk, ha ezek a szavazók adott helyzetben más pártra szavaznak. Ha igaz, hogy a kisgazdapárt mély válsága miatt a kisgazda szavazók elfordultak pártjuktól, és nagy részük most a MIÉP mögé sorakozik fel, akkor nincs abban semmi rendkívüli, ha jelöltjük visszalépése után a kisgazdapártot is képviselő koalíciós jelölt mellett állnak ki. A MIÉP megnövekedett szavazótábora egyébként is jórészt más jobboldali pártból (MDF, FKGP, KDNP) érkezett, és megerőltető intellektuális erőfeszítés lenne azon sopánkodni, hogy ezek a polgártársaink másodlagos prefrenciájukkal az MSZP-vel és az SZDSZ-szel szemben az MDF, az FKGP és a Fidesz közös jelöltjét tisztelik meg.A választói rokonszenv alakulásán nincs mit csodálkozni. A MIÉP már szipkázott el az SZDSZ-től is szavazókat, olyanokat, akiket a szabad demokraták antikommunizmusa igézett meg 1989-ben, és lehet, hogy a kommunista munkáspártiakéval együtt az MSZP olyan kereszténydemokraták szavazatait is besöpörte, akik hitelt adnak Giczy György baloldali fordulatának. Egyébként pedig Giczy volt az, aki azzal vágta ki magát egyszer egy televíziós interjúban, amikor a „szélsőséges” MIÉP-pel való kokettálásáról kérdezték, hogy szerinte Magyarországon egyetlen szélsőséges párt van – az SZDSZ.