Aki élvezte a viharokat

Ugrin Emese a leuveni katolikus egyetemen tanult művészettörténetet, de a kereszténydemokrata, keresztényszociális gondolkodást gyerekkorában a családban szívta magába, így nem véletlen, hogy a rendszerváltás az esztergomi Keresztény Múzeum munkatársát a politika porondjára csábította. A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) főtitkáraként, majd a Független Kisgazdapárt parlamenti frakcióvezetőjeként a kilencvenes évek elejének egyik legismertebb nőpolitikusa lett, ám 1994-ben hátat fordított a közéletnek. Azóta politikatörténetet és művészettörténetet tanít.– Szép reményekkel indult politikai pályája 1989-ben, majd ahogy jött, be is fejeződött.– Karrierem éppen olyan hullámzó volt, mint annak az időszaknak a politikai élete, amikor pártok létrejöttek, megerősödtek, majd jelentéktelenné váltak. Ez jellemző volt a szervezetekre és a személyekre is. Talán annyiban indultam másképpen, hogy hosszú ideig éltem külföldön, kialakult képem volt arról, milyennek kellene lennie egy modern Magyarországnak. Persze idealista módon kereszténydemokrata, keresztényszociális országot képzeltem el. Ennek pozitívumait és negatívumait is láttam Belgiumban.– Indíttatásához nyilván hozzájárult, hogy édesapja, Ugrin József a KALOT, a Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Testületének vezetője volt, majd a Demokrata Néppárt nemzetgyűlési képviselőjeként politizált 1947-ben. Nem véletlen tehát, hogy a lányát rövid MDF-es kitérő után a Kereszténydemokrata Néppártban találjuk. A kezdet kezdetén a párt főtitkára volt.– Ennek egyik oka az, hogy nem tartoztam egyik érdekcsoporthoz sem. A másik szempont talán az lehetett, hogy kevés volt a nőpolitikus, a KDNP nem volt harcias párt, a kompromisszumok pártjának ismerték, és kellett egy olyan ember, aki nem aprózza el magát a viszályokban.– Nem telt el egy év, és 1990-ben már a Független Kisgazdapártba lépett át.– Ez azért volt, mert végül a Kereszténydemokrata Néppárt nem szerveződött igazi párttá, a háttérből a nagypolitika irányította, nem tudott kialakulni egy olyan stáb, amelyik felépítette, felkészítette volna a pártot a következő választásokra. Nem tetszett, hogy a vezetőink bólogattak a nagyobbik pártnak. Nagyon szürkék voltunk a koalícióban, és rendszerint feladtuk azt, amit képviselni szerettünk volna.– Antall József erős egyéniség volt.– Ennek is szerepe lehetett, de a tisztázása már az elemzők dolga. Egy biztos: megkezdődött a hatalmi harc nemcsak a párt első emberei között, hanem más szinteken is, én pedig úgy láttam, hogy egy gyenge, rosszul felépített párt szükségszerűen felőrlődik. Ahelyett, hogy kiforrtak volna az elképzelések, az emberek egymást gyengítették.– Miért a kisgazdapártot választotta, hiszen ott is ebben az időszakban zajlott a harc a párt vezetésének megszerzéséért.– A KDNP-n belül furcsa helyzet alakult ki. Többen féltékenyek voltak, mert túl sokat szerepeltem a médiában, a nevem közismert lett apám révén is, de magam is tettem azért, hogy a párt szellemiségét rajtam keresztül megismerjék. Haragudtak is rám sokan, mert amíg mások nem tudtak megszólalni a sajtóban, engem mindig szerepeltettek. Mivel a pártnak sok mindenről nem volt határozott véleménye, a sajtó örült, hogy sarkosan megfogalmaztam a saját gondolataimat. Ezt többen megkérdőjelezték a pártban. Közben éreztem, hogy ha ez így megy tovább, a KDNP el fog tűnni. 1990–91-ben már látszott, hogy ez a párt előbb-utóbb felmorzsolódik, mert nem próbál határozott, markáns arcot felmutatni.– Hogyan került az FKGP-be?– A KDNP és az FKGP a történelem folyamán nagyjából azonos ideológiát, azonos népréteget, tömeget képviselt. A KALOT ennek a két pártnak a bázisát alkotta, és gyerekkoromban apámhoz ennek a két pártnak a tagjai jártak. Nyugodtan mondhatom, ezeknek az embereknek az értékrendje határozta meg a gondolkodásomat. Úgy láttam, hogy nincs más út, csak a kisgazdáké. A koalícióból nem volt szándékom kilépni. A kisgazdák örültek nekem. Abban a válságos helyzetben arra gondolhattak, hogy itt is van feszültség, békétlenség, de akkora baj nem lehet, mert lám, Ugrin Emese is idejön.– Ott is kapott funkciót?– A válsághelyzetben, 1992-ben, amikor két részre szakadt a frakció. Nem hittem, hogy idáig fajul a dolog, ennek nem voltam híve. Megalakult a kisgazda harminchatok és a Torgyán József vezette tizenkettek frakciója. Számomra lehetetlen helyzet alakult ki: Torgyán vett fel a pártba, nem volt más választásom, mint hogy elvállaljam a tizenkettek frakcióvezetését, ám azzal a megkötéssel, hogy Torgyán József azt csinál a párttal, amit akar, de a frakciót én vezetem. Ez az állapot fél évig tartott. Bár ellenzéki kisgazdáknak neveztek bennünket, de a koalíció féltése miatt nem volt olyan törvény, amelyet meg ne szavaztunk volna. Aztán 1993-ban, az egyik kisgazda képviselő elhalálozása után a tizenkettek frakciója megszűnt, mert nem volt meg a minimális létszám. Megmaradtam persze kisgazdának addig, amíg ki nem zártak. A forgatókönyv ugyanaz volt, mint most. Torgyán meg akarta szerezni a frakció vezetését is, de ebbe nem mentem bele.– Az 1994-es országgyűlési választásokon már nem indult. Miért hagyott fel a politizálással?– Ahogy mondani szoktam: kifogytak a pártok alólam. Furcsa módon a sok cirkuszt, körülöttem támadt vihart rettenetesen élveztem, a mai napig senki iránt nem érzek ellenszenvet, örülök, hogy soha nem ellenségképben gondolkodtam, s büszke vagyok rá, hogy ott lehettem a kezdeteknél. Úgy érzem, mindenki fontos volt, aki a rendszerváltásért jobbról vagy balról tett valamit. Azt sajnálom, hogy a gondolataimat nem tudtam átütő sikerrel érvényesíteni a cselekvő politikában. Véleményem szerint nincs más út, mint az, hogy a konzervatív politikai irányzat megerősödjön. Az is világossá vált előttem, hogy a pártszerveződések európai kultúrája, hagyománya Magyarországon nem létezik. Hoszszú távon csak olyan összefogás képzelhető el, amelyben a kereszténydemokrácia, a keresztény értékek jelen vannak, ahol fontos a polgárság megerősödése, de ezt közösen kell megteremteniük a konzervatív erőknek. Az erre való készséget nem láttam 1994-ben. Természetesen ma sokkal jobb helyzetben van a jobboldali, polgári koalíció, mint az Antall–Boross kormány idejében. Ez a politika törekszik az egység fenntartására, de ez még mindig nem az igazi. Hosszú távon van mit tennie ennek az oldalnak. Főként az uniós csatlakozás tükrében úgy kellene politizálni, hogy a társadalomban senki se érezze úgy, cserbenhagyták.