MSZP: nincs áttörés

Az új évezred úgy köszöntött ránk, hogy létezik egy valós és egy – Lovas Rezső professzor szavaival élve – virtuális Magyarország. Mindkettő életünk része. Valós világunkban életminőségünk érezhetően javul, a tendenciák pozitív előjelűek. A munkanélküliek aránya csökken; a népfogyatkozás lelassult; a minimálbér, a nyugdíj jelentősen emelkedik, a szellemi szféra – oktatás, kutatás – alulfinanszírozottsága csökken; az etnikai kisebbségek támogatása soha nem látott mértékű; a tandíjat eltörölték; a szociális támogatási rendszer családcentrikus; megindult egy népegészségügyi reformprogram, beleértve az ingyenes fogorvosi szolgáltatást, és a Széchenyi-terv megadja a lehetőséget arra, hogy egyenrangú tagok legyünk az EU közösségében.A virtuális Magyarország – ahol minden rossz – csupán az ellenzéki médiában létezik. A valós Magyarország a sikeres kormányzat és az alkotó állampolgárok – valamennyiünk – közös produkciója. E valós világ olyan erkölcsi tőkére támaszkodhat, mint például a Professzorok Batthyány Köre. A virtuális Magyarország hamis képét viszont demokratikusan választott kormányhatalomként is csúfosan lejáratódott, az alapvetően korrupt hajdani állampárt önbizalomtól túltengő, ám közepes képességű szellemi örökösei szuggerálják belénk. Az utóbbi hetekben három jelentősebb próbálkozásuk volt – ezekből kettő már csődöt mondott –, amelyeket talán az 1. szellemidézés; 2. széles baloldali népfrontpolitika; 3. a technokrata mítosz által segített régiek előtérbe helyezése címeken lehetne csoportosítani.A szellemidézők – Mérleg utcai stílusban – kétszer próbálkoztak. Az ismert zámolyi ügy és a MIÉP váratlanul eredményes dabasi szereplése kapcsán megkísérelték Magyarország szélsőjobboldali szellemképét a nemzetközi közvélemény számára felidézni. Ez a kísérlet csak annyiban volt eredményes, amennyiben egy alaptalan rágalmazás eredményes lehet: azok a Nyugaton élő emberek, akikhez az ellenérvek – például a Batthyány-professzorok nyilatkozata – nem jutottak el, részben hitelt adtak a rágalmaknak, s rettegnek a mumustól. Magyarországon azonban nem sikerült sem a rasszizmus parazsát fellobbantaniuk, sem a szélsőjobbnak minősített párt politikai térnyerését demonstrálniuk. Ezért még durvább megoldáshoz folyamodtak: megpróbálták belénk szuggerálni, hogy kívánatos és egyben reális lehetőség Magyarország miniszterelnökének likvidálása. Az ismert – és a Magyar Nemzet hasábjain alaposan kitárgyalt – Magyar Hírlap-cikkre, illetve Frei Tamás álbérgyilkosokat megszólaltató fiktív riportjára gondolok. Mindkét médiatrükk az Orbán-gyűlölők legalantasabb ösztöneinek felkorbácsolására és a statisztikára épült: pár százezer tévénéző és néhány ezer újságolvasó közül majd csak akad egy elmebeteg, aki megkísérli a miniszterelnök meggyilkolását. Mint tudjuk, ez az öszszehangolt akció nem vezetett másra, mint az ötlet kiagyalóinak lelepleződésére és megszégyenülésére. (Különös elégtétel számomra, hogy ebben – ellentétes szándéka ellenére – Juszt László vállalt jelentős szerepet; teljessé téve szellemi kvalitásairól és jelleméről korábban körvonalazódó képemet).Baloldali népfrontpolitikának az MSZP elnöke és a körülötte csoportosult miniszterelnök-jelölt kétségbeesett kapkodását nevezem, amelynek során politikailag régen devalválódott (vagy eleve pehelysúlyú) embereket szedtek elő a feledés homályából. Az elővarázsolt nevek nem akármilyenek. Ide sorolhatók Princz Gábor VIP-hitellel támogatott barátai – akik a dolgozó nép érdeket védik –, mint Nagy Sándor (ő egészen a miniszterelnök-jelöltségig vitte), vagy a dupla fizetést élvező, Thürmer pártjával nyíltan közösséget vállaló Sándor László MSZOSZ-vezér; s végül maga a szélsőbaloldali Thürmer Gyula, aki saját elmondása szerint „Kovács Lászlóval összefogva csodákra képes”. Kovács valami kellemeset súghatott Demszky Gábor miniszterelnök-önjelölt fülébe is, amitől az visszaállt a sorba, ennek ellenére a „hazafiatlan népfrontot” maga az MSZP sem érezhette igazán nyerő választási szövetségnek. Ezért más taktikát dolgoztak ki: a technokrata hírben álló régiek csatasorba állítását.A technokraták. Ami már kiderült: az MSZP saját soraiból sem államfőjelöltet, sem fővárosi főpolgármester-jelöltet, sem miniszterelnök-jelöltet nem tud állítani. Első nagy reménységük a rendszerváltozás előtti utolsó miniszterelnök volt. Ám az utódpárt aktivistái egymás fúrásában utolérhetetlennek bizonyultak. Miután az „ekvivalens ló-lopó” (Körmendy Zsuzsát idéztem) spontán privatizáló archaikus embert, Németh Miklóst Kovácsnak sikerült nyergéből kivetnie, mielőtt ő maga elbukott, nem maradt más, mint a „párton kívüli” volt MSZMP PB-tag, Medgyessy Péter. Ő valóban stílust váltott. Az örökös tagadást felváltotta néhány, a miniszterelnököt mint nemes ellenfelet elismerő mondat. Saját magát mint nyugodt, megfontolt, okos és politikamentes technokratát reklámozza, aki „a rendszerváltás veszteseinek” érdekeit tartaná szem előtt mint kormányfő. Nos, a dolognak azért akad néhány szépséghibája. Például az, hogy Medgyessy Péter egyáltalában nem tartozik a rendszerváltozás vesztesei közé. Ő kifejezetten azok közé tartozik, akik az állami vagyon eltűnésével egyidejűleg a spontán privatizáció idején dúsgazdag emberek lettek. A mostani politikamentes technokrata, párton kívüli Medgyessy a rendszerváltozás előtt naponta kézhez kapta a III/III-as besúgók jelentéseit az ellenzéki politikusok tevékenységéről. Nem tiltakozott ellene. Pozíciójában mindent megtett a bős–nagymarosi rém felépítéséért, és ehhez a nézetéhez a Horn-kormány tagjaként is hű maradt. Mindez megkérdőjelezi nemcsak a jelölt politikamentes gondolkodását, hanem közgazdasági szakértelmét is, hiszen a bős–nagymarosi erőmű felépítése hihetetlen veszteségeket okozott volna az országnak, legalább húsz évre vetette volna viszsza a gazdasági fejlődésünket.De megkérdőjelezi Medgyessy Péter szakmai és politikai kompetenciáját az a szerződés is, amelyet pénzügyminiszterként Demszky Gáborral írt alá a 4-es metró megépítéséről – a következő kormány kontójára, alig pár héttel a '98-as választások előtt. Ezt a szerződést a Legfelsőbb Bíróság végül érvénytelennek találta. Lehet, hogy az ünnepelt Medgyessy mégsem olyan felkészült ember? Végezetül itt a Bokros-csomag – amely számunkra a nyugdíjak reálértékének húszszázalékos csökkentésén, a gyes, a gyed elvonásán, a népességcsökkenés drámai növekedésén és számos egzisztencia tönkretételén keresztül azt jelentette, hogy az MSZMP dialektikus materializmusának ideológiáját az MSZP diabetikus materializmusának valósága váltotta fel. Ennek kidolgozásában, majd folytatásában – Medgyessy Bokrost követő miniszterként – aktívan részt vett. Még ma is állítja, hogy a Bokros-csomagnak köszönhetjük gazdasági felemelkedésünket. Ezek fényében illúzió lenne azt hinni, hogy a MSZP és a vele szövetséges SZDSZ hatalomra kerülése esetén nem jönnének vissza ezek az évek: a gyest és a gyedet ismét megvonnák, a Széchenyi-tervet felszámolnák. A megspórolt pénzen erőművet építhetnénk a Dunakanyarban, s gyarapodnának tovább a rendszerváltás korábbi nyertesei. Nem jelentene garanciát, ha a miniszterelnök-jelölt minderről előzőleg, ünnepélyesen lemondana, hiszen – emlékezzünk – választási győzelmük után, 1995-ben az MSZP–SZDSZ-vezetők (például Pető Iván a tv-ben, a saját fülemmel hallottam) maguk jelentették ki: választási ígéreteik – erkölcsi felfogásuk szerint – őket később sem kötelezik semmire. Hihető-e, hogy ma másképpen gondolkodnak?A szerző egyetemi docens