Tömegek vonzásában

Holnap este nem csak poptörténelmi jelentőségű koncert lesz a Népstadionban. Az összetartozás ünnepe közeleg – a lassan nagyapakorba patinásodó „nagy generáció” mellett ott lesznek gyerekeik és azok gyerekei is, annak bizonyságául, hogy a jó zene túléli a gyorsan változó divatot és nem életkorfüggő a közölnivalója. A jegyek már rég elkeltek a Illés–Metró–Omegára, a hetvenezer látogató több mint telt házat jelent. Aki a napokban arra járt, láthatta az épülő színpad környékén Omega-zászlót lobogtató lengyel csoportot, de arról is hallani, hogy a szervezők jegyet szereztek a szlovák miniszterelnök-helyettesnek, és komoly csapat érkezik a német kancelláriáról is. És nagyon sokan jönnek a határon túli magyarok közül – bérelt autóbuszon és személygépkocsin utaznak sok órát, hogy végre élőben is lássák kedvenceiket, kiknek nehezen becsempészett lemezét annak idején füstös, bizalmas házibulikon hallgattak döcögősre. A kodályi gondolat megvalósulni látszik – a zene összehozza a tizenhat éves kamaszt a fehér hajú öregúrral, a néha lesajnált magyart a „bennszülöttel”, a kelet-európait a szerencsésebb tájékon született társával. Együtt fognak örülni a csodának, közösen táncolni és énekelni jó pár órán keresztül.Holnap este egy másik stadionba is hatalmas tömeg várható. A bukaresti Ghencea-labdarúgópálya lelátóin azért lesznek csak harmincezren, mert ennyi nézőt engedélyeznek a szigorú nemzetközi szabályok. Tizenegy román labdarúgó feszül majd tizenegy magyarnak, az igazi küzdelem azonban nem a gyepen várható. Már rég nem foci, de szerencsére még nem háború – a pár száznyi magyar szurkolót sok száz rendőr védi majd, a romániai tömbmagyar megyékből érkező autókat őrzött parkolókba irányítják. Két éve ott voltam a meccsen (akkor nem volt piros-fehér-zöld drukker), s tavaly, a kézilabda Európa-bajnokság elődöntőjének összecsapásán kilencedmagammal tapasztalhattuk meg, milyen indulatokat szabadít fel egy román–magyar sporttalálkozó. A nemes versengés ideje leáldozóban, a mindenáron győzni akarás aljas eszmékkel párosul. Mindenki csak veszít ezzel, de a legnehezebb teher az erdélyi magyar sportkedvelőké – születési helyük okán ők a román szektorba kaphatnak jegyet, ám ott – jobb esetben – rezzenéstelen arccal kell végigülniük a mérkőzést.Soha nem felejtem székelyudvarhelyi újságíró kollégám falfehér arcát, akit a két évvel ezelőtti meccs szünetében sikerült a román B középből a sajtópáholyba csempésznem – a biztonságos hely ellenére percekig nem tudott megszólalni, úgy reszketett az első negyvenöt perc alatt begyűjtött félelemtől. Később mondta el, hogy belekötöttek, amiért nem tombolt a két hazai találatnál – az volt a szerencséje, hogy süketnémának hitték. Holnap Bukarestben is nagy lesz a hangzavar, de várhatóan a kisebb csoportot fogja szidni, halálba kívánni a túlnyomó többség. A két stadion két eszme végállomása.És lesz egy harmadik hely is valahol félúton a két főváros közt, ahol szintén hatalmas tömeg várható. A rendszerváltás után a magyarság egyik legjelentősebb zarándokhelyévé vált csíksomlyói búcsúra több százezer embert várnak. Székelyt és anyaországi magyart (különvonat is indul a Nyugatiból, a határon tavaly kétszáz búcsús autóbuszt számoltak), Szent István nyelvén alig beszélő moldvai csángót és Kárpátokon túl élő románt egyaránt. Katolikust, pápistát, görögkeletit, hívőt és hitetlent. Dicső csatára emlékezőt és a Boldogságos Szent Szűz közbenjárásában reménykedőt. A hatalmas tömeg csendben fog felvonulni a kegytemplomtól a Kissomlyó hegyére, hogy a nyeregben végighallgassa a szentmisét, és könyörögjön az Istennel való kiengesztelődés ajándékáért, a hitben való együvé tartozás megtapasztalásáért. Félelmetes erő van százezrek hallgatásában, akkora, hogy egyszer talán elhallatszik egészen Bukarestig.