A pálya birtokbavétele

Csoóri Sándor naplóinak – forgácsainak – és írói jegyzeteinek újabb gyűjteménye nem „edzés a visszatérésre” (miként mondotta volt jó pár év előtti könyveivel kapcsolatban), annál sokkal több: a pálya birtokbavétele. A sokáig aktívan politizáló, közéleti szerepet is vállaló író akkor azt gondolta, hogy két verseskönyve, a Hattyúkkal ágyútűzben (1995) meg a Ha volna életem (1996) és a mostani kis esszékötetet megelőző Száll alá poklokra (1997) csupán átmozgató jellegű edzésként értékelhető. Hogy – továbbra is az ő labdarúgó (sport) hasonlatánál maradva – az írói pályára való visszatérését ne akadályozzák a berozsdásodott izmok.Fáradtság, kishitűség, az önértékelés ki tudja, miből származó zavara?Hiszen az említett könyvek, annak ellenére, hogy szerzőjük kettős életet élt (találékony önjellemzéssel: szellemi kentaur volt), valódi írói munkák. A költő műve is kevesebb volna nélkülük, s a Tenger és diólevél, I–II. (1994) nagy esszéfolyama ugyancsak ezekkel a szerényen forgácsoknak titulált jegyzetekkel, pályaképekkel, könyvkritikákkal, megnyitó-, illetve ünnepi beszédekkel (a szomszédainkban élő magyar nemzetiséget hitében, anyanyelvében erősítő szónoklatokkal) teljes. Ezért volt érték a Szálla alá poklokra Csíksomlyótól a Donig terjeszkedő horizontja, és ezért – az író szemhatárának tágasságáért – érdemel megkülönböztetett figyelmet a friss kötet, a Forgácsok a földön is.Legyen az magán- vagy közéleti zsörtölődés, kisebbségi, nemzetiségi gond miatti töprengés vagy egy-egy klasszikust (például Kölcseyt és Petőfit) az álomlátó erkölcsével egybefűző varázslat, a Csoóri-esszé olvasása gyönyörűség. Plasztikus, nemegyszer aforisztikus mondatainak íze, zamata van, s a bennük fölvillanó költői kép sosem öncélú érzelmi, hangulati elem (jóllehet így sem volna utolsó), hanem aktivitásra ösztönző, mondhatni, gondolati kicsapongás. Amely gyakran segít – ítélkezésével – csorba ítéletünk helyreállításában. („Ahol nincs egyetem, nincs felsőoktatás, ott a magyar nyelvű középiskolák olyanok, mint az a vasútvonal, ami egyszer csak abbamarad a mező közepén.”) Ha a hely szelleméről adomázunk (Trianon!), az aforisztikus bölcselet a sokk utáni több évtizedes megrázkódtatásunkat is elviselhetőbbé teszi: „Az elcsatolt területeket nem a győztesek kapták, hanem azok, akik közel álltak a győztesekhez.”A nemzet közös ihlet – idézi Csoóri oly sokszor a megvilágító klasszikust. S nemegyszer hangsúlyosan úgy is – Kosztolányi példája, életműve nyomán –, hogy az anyanyelvet, ezt az égig tágítható, határtalan hazát ugyancsak idevonja.(Csoóri Sándor: Forgácsok a földön. Széphalom Kiadó, Budapest, 2001. Ára: 1400 forint)