Egyedül nem ment

Végül is attól a sajtótól kapta meg az elbocsátó szép üzenetet Demszky Gábor, amelynek eddig politikai sikereit köszönhette. A tegnapi Népszabadság, bár még kérdőjellel a végén, politikájának kudarcáról írt, a szintén június 14-i dátummal megjelent Magyar Narancs elemzése pedig, a végén őt idézve – „ha azt látom, hogy másnak jobb esélye van az SZDSZ megerősítésére, akkor én magam fogom kérni, hogy vegye át az elnökséget” – már annyi esélyt sem adott neki, mint mókusnak az erdőtűzben. (Mi egy nappal korábban közöltük értesülésünket, hogy Demszky a lemondását fontolgatja. A SZDSZ sajtóirodája akkor még kategorikusan tagadta, hogy a pártelnököt e gondolat foglalkoztatná.)A posztkommunista-balliberális sajtó elmúlt évtizedének kétségkívül a leggondosabban felépített és legkitartóbban karbantartott kreatúrája Demszky Gábor. Évekig sikerült őt (Göncz mellett) a népszerűségi lista élén tartania; ez a nagyhatalmú média csinált az egykori szamizdat-butikosból főpolgármestert Budapesten, majd megőrizte hivatalában újabb két ciklusra akkor is, amikor már mindenki a bőrén tapasztalhatta a „tettek emberének” kétségbeejtő tehetetlenségét a magyar főváros egyre vészesebb bajaival szemben. Jellemzi ezt a kritikátlan ajnározást, hogy még a tavaly decemberi SZDSZ-elnökcserénél is így érveltek Demszky alkalmassága mellett: „tíz éve vezet egy világvárost, mindig ura a helyzetnek, mindig meg tudja valósítani, amit mond – és kitűnően tudja használni mindehhez a sajtót”.Nos, ez a valóban kiválóan „használt” sajtó fél esztendő alatt ellene fordult. Kínosan lelepleződött a nagy blöff, hogy ő aztán mindig teljesíti, amit vállal: a Demszky beígérte pártnépszerűség-növekedés hagymázos álomnak bizonyult, az SZDSZ támogatottsága történelmi mélypontra süllyedt, az időközi választáson a béka hasa alatt végeztek.A szabad demokrata pártelnök tegnap elolvasta a reggelije mellé odatett újságokat, és arra a következtetésre jutott, hogy lemond. Sürgősen külföldre utazott, de előtte még tett egy nagy szívességet mindenkinek, akinek illúziói voltak a hazai „rendszerváltó baloldal” természetét illetően. AZ MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában ezt mondta: „a Fidesz-kormány leváltására az MSZP-nek sem egyedül, sem egy tőle nehezen megkülönböztethető segédpárttal nincs esélye”. Az utóbbi formáció – virágnyelven – a szélsőbaloldali Munkáspártot jelenti. Sőt, annak ünnepélyes beismerését is, hogy a két posztkommunista pártnak szüksége van harmadik szövetségesként, a hagyományosan baloldali kötődésű hazai liberálisokra is céljai eléréséhez.Most aztán könnyű a publicista dolga! Újra lehet arról írni, hogy az eddig a „polgári választókat” megcélzó szabad demokraták ismét Hornékkal, sőt Thürmerékkel együtt fognak dalolni a múlt végképp eltörléséről. Eljött a nyílt színvallás pillanata: énekelgethetik a híres Kern–Garas kuplét is a nagy közös gatyában, hogy egyedül nem megy. Demszky Gábor éppen fél esztendei elnöksége az SZDSZ élén politikatörténeti bizonyságul szolgált: Magyarországon a huszadik század alkonyán, az új évszázad kezdetén a baloldal számára nem létezik harmadik út. Utódjának, legyen az bármelyik Gábor, nem marad más dolga, mint bevinnie pártját a baloldali blokkba.