A versenyben az győz, aki gyorsan cselekszik

Eddig a néhai SZOT-üdülőkbe utalt idős betegek kezelése kimerítette nálunk a gyógyturizmus fogalmát. Csakhogy a fejlett világban az egészség megőrzésének hajlandósága egyenes arányban emelkedik az emberek rendelkezésére álló szabadidővel és az elkölthető jövedelemmel, így a gyógyturisztikai kínálat – más helyen – jelentősen átalakult. Az új igényekhez igazodva hasznot hajtott a fürdőknek és a fürdők környezetében élőknek. Magyarországnak egyetlen ásványi vagyona a gyógy- és termálvízkészlet. Miért nem vált egészségturisztikai központtá mostanáig? Milyen esélyek kecsegtetik? Cséfalvay Zoltánnal, a Széchenyi-terv programjaiért felelős helyettes államtitkárral beszélgettünk a témáról.Tízéves egészségturisztikai program készült a Gazdasági Minisztériumban. Nem volt felelőtlenség energiát fektetni egy több választási cikluson átívelő tervbe?– A Széchenyi-terv az állam, az önkormányzatok és az üzleti szféra közös programja. Gazdaságerősítő szövetség, ha úgy tetszik, s mint ilyen, nagyon bízom benne, hogy a jövőben is megússza a politikai függőséget. Másik oka az évtizedes fejlesztési programnak, nevezetesen az egészségturizmus fejlesztésének, hogy rendkívül kiemelt érdeklődés övezi. A kormányzat a januárban meghirdetett pályázatokra eddig 6,3 milliárd forintos támogatást biztosított a Széchenyi-tervből, ami összesen 13,3 milliárd forintos beruházást generált. Az ország területének legalább 80 százalékán fellelhető a gyógy- és termálvíz, több mint ezer elfojtott kút található országszerte. Nyilvánvaló, hogy sem az önkormányzatok, sem a vállalkozások nem maradnak közönyösek e lehetőség iránt.– A tíz évre szóló egészségturisztikai fejlesztési terv 160 fürdőkomplexum kiépítését tartja célravezetőnek. Banális kérdés, de miért nem 142-t vagy éppen 179-et?– Ezt a számot még az ENSZ gazdasági bizottsága által korábban készített tanulmány tartalmazza. Mi azzal számolunk, hogy negyven olyan centrum épül ki, amely hírnevet biztosít a világban a magyar gyógyfürdőknek és egyáltalán: a magyar rekreációs lehetőségeknek. Hetven további központ szükséges, amelyek másodlagosak ugyan az adott helyszínek fő turisztikai vonzerejéhez mérten, viszont országos hírnévvel bírnak. További ötven pedig regionális jelentőségű lenne, vagy azon külföldi turistákat fogadná, akik nem szeretik a zsúfolt helyszíneket. Ilyenek például a hollandok, ők rendre olyan eldugott helyekre bukkannak Magyarországon, amelyekről a magyarok többsége nem is hallott.– Eléri-e valaha is az ország, hogy az egészségturizmussal azonosítsák, ahogyan Svájcot például a bankokkal?– Azt tartom a legfontosabbnak, hogy Magyarország jó időben lépett. A szomszédos államok komoly konkurenciát jelenthettek volna, ha idejében ráébrednek erre a lehetőségre. Jelentős előnyre tettünk szert, hogy a régióban legelőször bennünket azonosítsanak egészségturisztikai, úgymond wellnessbázisként. Meggyőződésem szerint tíz év alatt akkora vendégtáborunk lesz, amely mindezt megalapozza.– Lehet, hogy hamarabb „léptünk”, viszont a környező országok földrajzi adottságai látványosabbak, mint Magyarországé. Nem is szólva Csehországról, amelynek fürdővidékein egy-egy minimonarchiát talál a vendég, amely – tudjuk az osztrákoktól – igen közkedvelt idegenforgalmi célpont.– Ebben a versenyben az nyer, aki okosan és gyorsan cselekszik. Mire a potenciális versenytársak belevágnak egy hasonló fejlesztésbe, nálunk már nemcsak a fürdők, de a járulékos szolgáltatások is kiépülnek. A gyógyfürdők fejlesztése csupán egy része a szükséges szolgáltatásnak. A Széchenyi-terv azért támogatja közvetlenül és ötven százalék erejéig a fürdők kiépítését, mert drága és viszonylag lassan megtérülő beruházások. Viszont az így megépülő centrumok vonzáskörzetében további panziók, szoláriumok, lovardák, sportközpontok létesülnek magántőkéből, mind-mind olyan létesítmények, amelyek ma már elválaszthatatlanok az egészségturizmustól. Másik lényeges elem, hogy a gyógyfürdők fejlesztése innovációs és tudományos teljesítményt is generál. Erre épülnek a gyógyászati eljárások, intenzívebbé válik a balneológiai (gyógyfürdőkkel, -forrásokkal foglalkozó) kutatás, ami szintén a vendégek, a turisták szolgálatába áll.– Többször hallottuk, hogy tavaly rekordteljesítményt ért el a hazai turisztikai ágazat. Mi a garancia arra, hogy folyamatról és nem egyedi esetről van szó, tehát nem torpan meg az idegenforgalom?– Az elmúlt öt év mindenikében azt hallhattuk, hogy rekordév volt, tehát bátran merem állítani, hogy tartós tendencia eredménye és nem egyedi eset a tavalyi kimagasló eredmény. Ezzel együtt a piac sem borúlátó, a befektetők jelenleg éppen 600 millió dollár összértékben építenek szállodákat nálunk. Természetesen bizonyos ciklikusság jellemzi az ágazatot, attól függően, hogy éppen melyik ország jön „divatba”, de ez nem jelenti azt, hogy elmaradnának a vendégek. Nem is a vendégjárással van baj, hanem a szolgáltatásainkkal. Kevés a program, a tartalmas szórakozási lehetőség, ma még nem igazán tudjuk elkápráztatni vendégeinket. Nem mondom, Rodosszal nehéz lesz versenyre kelnünk, viszont minden esélyünk adott arra, hogy az egészségturisztikai bázisaink idevonzzák a harmadik, negyedik szabadságuk idején az európai turistákat. Európában egyre több a szabadidő és a szabadon elkölthető pénz. Ez olyan lehetőségeket kínál, amelyeket bűn lenne elszalasztanunk.– Mindeközben a magyar társadalom egészségügyi állapota katasztrofális. Többet költünk betegszabadságokra, mint a környező országok bármelyike. Vizsgálták-e, hogy a gyógyturisztikai program befolyásolná-e a magyarok egészség-karbantartási készségét? – Ha csak azt nézzük, hogy itt előbb-utóbb 160, egymással erőteljesen konkuráló cég kampányol majd a hazai vendégek kegyeiért, ez már önmagában felér egy intenzív wellness-reklámhadjárattal. Az egészségturisztikai központoknak az a rendkívüli előnyük, hogy nem szezonfüggők. Az idegenforgalmi főszezonban nyilván a külföldiek aránya lesz magasabb, hiszen mi magyarok is szívesen töltjük külföldön a nyári szabadságunkat. Viszont az év többi részében a belső kereslet lesz nagyobb.– Van-e valamiféle területi preferenciája a Gazdasági Minisztériumnak?– Nincs. Teljes mértékben nyitottak a pályázatok, tehát jószerével az önkormányzatokon múlik, hogy az ország melyik régiójában hány egészségturisztikai komplexum épül. Másik előnye a nyílt pályázatnak, hogy az adott települések dönthetik el, milyen kuriózummal rukkolnak elő. Találkoztam például egy igen leleményes elképzeléssel: több település összefogott, s külön-külön más-más fürdőt terveztek. Az egyikben törököt, a másikban rómait, a harmadikban japánt, amelyek fél–egy órai kerékpártúrával elérhetők. Így egy vendég, ha kedve tartja, egy nap leforgása alatt több fürdőt is meglátogathat. Az egyediség, a leleményesség szinte garanciája a piacképességnek. Ugyanakkor szerencsés helyzetet teremt, hogy a gyógyvíz szinte mindenütt fellelhető az országban, így a kevésbé fejlett régiók számára is tartogat lehetőségeket.– Miért kellett ennyit várni az egészségturisztikai programra?– A kilencvenes évek elején nyilván nem volt rá pénz. Talán úgy 1995–96-ban már el lehetett volna kezdeni…– Korábbra gondolok, mondjuk a KGST-időkre.– Na jó, azt mindnyájan tudjuk, hogy a kilencvenes évek előtt a gazdaságfejlesztés ipartelepítést jelentett. Ha egyik-másik régió, város helyzete elviselhetetlenné vált, kapott egy cipőgyárat, acélöntödét, miegyebet, senki nem foglalkozott a települések tényleges lehetőségeivel. De van egy másik aspektus is: a századfordulón és a két világháború között a polgári létforma egyik igen fontos színtere volt a fürdő. Csakhogy itt negyven éven át a polgári létforma nem volt kívánatos jelenség. Ez is egyik gátja lehetett a fürdőkultúra fejlesztésének. Nem tulajdonítottak ennek jelentőséget. Pedig bizonyos szempontból tradicionális „termékről” van szó, s ilyen értelemben nem is szeretnék a keltákra, a rómaiakra és a törökökre hivatkozni, mindössze a századfordulóig nyúlnék vissza: akkoriban senki nem ment nyáron a tengerpartra, mondván, hogy ártalmas az erős napsütés. A tengerek helyett nyáron a fürdőket látogatták az emberek, s a mai szokásokkal homlokegyenest ellentétesen, télen pihentek a tengerparton.