Európa válaszúton

Silvio Berlusconi győzelmével, az olaszországi választásokkal, Európa politikai térképe – az osztrák és a spanyol választások után – kezd átrajzolódni. Az öreg kontinensnek választ kell adnia: rendelkezik-e még azokkal a képességekkel, amelynek a birtokában megmentheti a keresztény-humanista kultúrára épülő demokratikus társadalmi berendezkedést, vagy a materialista, liberális álarcba öltözött posztkommunista erők fokozatosan felmorzsolják erkölcsi értékrendjét? Ennek a harcnak döntő állomása volt az olaszországi választás, ahol Berlusconi nyíltan, kertelés nélkül kimondta, hogy célja hazája közéletében a kommunisták eltávolítása a hatalmi posztokról.Akik figyelemmel kísérték az utolsó évtizedek politikai fejleményeit, megállapíthatták, hogy a társadalom infiltrálására tett erőfeszítéseknek egyik központi szervezete a Szocialista Internacionálé volt, amely eredetileg arra volt hivatott, hogy a nemzetközi szociáldemokrata pártokat egy csúcsszervezetbe tömörítse. A hatvanas évek végén egyre nyilvánvalóbb volt, hogy ebből a nemzetközi szervezetből fokozatosan szorítják ki mindazon szociáldemokrata mozgalmakat, amelyek nem mutatnak hajlandóságot a baloldali diktatúrákkal való kapcsolatfelvételre. Ez különösen 1990 után mutatkozott meg, amikor a Szovjetunió összeomlott, így miután számos kommunista párt szintén a szétesés állapotába került, átmentésük érdekében, nevet változtatva, esetleg környezetvédelmi szervezetek keretei között folytatták tovább tevékenységüket.Ebben az átmentési folyamatban – ideje kimondani – nagy szerepet játszott a német és az osztrák szociáldemokrata párt. Például a társadalom félrevezetését célozta az osztrák baloldali pártnak az az emlékezetes bejelentése, hogy az eddigi szocialista nevet átkeresztelik szociáldemokratára, nehogy összetévesszék őket a kelet-közép-európai államok posztkommunista pártjaival. Miközben az SPÖ ezt hangoztatta, ugyanakkor mindent elkövetett, hogy a színfalak mögött a több mint négy évtizedes betiltás után éledező kelet-közép-európai szociáldemokrata pártokat nemzetközi kapcsolatain keresztül ellehetetlenítse, és helyükbe azokat a volt kommunistákat ültesse, akik például korábban a magyar munkásosztály vezetőit, harcosait akasztófára, börtönökbe juttatták vagy száműzetésre ítélték.A demokratikus értékrend elleni hegemón jellegű baloldali törekvésekre jó példa volt a közelmúltban az Ausztria ellen hozott elszigetelési kísérlet, melyet neves vezető politikusok úgy tüntettek fel, mintha ezt az Európai Unió rendelte volna el, politikai okokból. Ezzel szemben az igazság az, hogy a nemzetközi embargóra vonatkozó döntés a Szocialista Internacionálé központjában született meg, amely szervezet ezzel kívánta a demokratikus választáson a kormányhatalomból kiesett elvtársait a bársonyszékekbe visszasegíteni. A jelenlegi európai állapotot egy brit publicista,dr. John Laughlin Zürichben tartott előadásán így fogalmazta meg: szerinte az egymást követő szerződésekkel az EU-t egy állandó forradalmi állapotban tartják, melynek révén bizonytalanná teszik a közösségen belül érvényes jogi normákat. Ezzel valójában a Trockij által is meghatározott alapvető célkitűzést valósítják meg, és úgymond álcázva csempészik be a marxista-leninista eszmerendszert, amely mellékesen a globalizmussal összefogva az internacionalizmust is szolgálja.Az olasz választási győzelem egy olyan időpontban született meg, amikor az Európát összetartó jobboldali-konzervatív eszmék kiszorításán fáradozó politikai erők egyre nyíltabban fejezik ki igazi szándékaikat. Az általuk uralt tömegtájékoztatási eszközök segítségével az olasz választópolgárok politikai döntését elvitatván a kontinens alapvető szellemi és erkölcsi értékeinek üzentek hadat. Azokról az értékekről van szó, melyeknek segítségével több mint ezer esztendeje Nagy Károly életre hívta ezt a kontinenst, s amely a klasszikus, túlnyomóan az antik római és kelta, valamint a germán kultúra szintézisén nyugodott. Ehhez a szintézishez az alapot a keresztény evangélium üzenete szolgáltatta. Ezt az erkölcsi erőt próbálták meg eljelentékteleníteni az EU-alaptörvény tervezetének a megalkotásánál is, amikor ebből az alapokmányból kihagyták Isten nevét. Igyekeztek elfelejteni, hogy a XX. század két nagy önkényuralma, a kommunizmus és a nácizmus, amelyek milliókat pusztítottak el, szintén nem vettek tudomást a keresztény Európa erkölcsi és szellemi gyökereiről.A szocialista, balliberális propaganda relativizálta a morális értékeket, s ezzel szinte észrevételnül megnyitotta kapuit a nevet változtatott pártállami erők számára. Így ma ott tartunk, hogy Ausztriában az egyetemisták központi szervezetébe kommunistákat vesznek fel, míg Berlinben a Schröder vezette szociáldemokraták felmondták a koalíciós szerződést a kereszténydemokratákkal, és a volt kelet-berlini ügyvédet, a posztkommunista PDS vezetőjét, Gregor Gysit kívánják a zöldek segítségével Berlin főpolgármesteri székébe segíteni. Itt már az sem számít, hogy Gregor Gysi a KGB keletnémet szervezetének, a Staazinak is munkatársa volt, amely felépítette az emberi méltóság szégyenét, a berlini falat.Miközben a figyelem elterelése miatt állandóan a nácizmus által elkövetett bűnöket emlegették és emlegetik, mélyen hallgatnak a kommunizmus embermilliókat elpusztító tevékenységéről. A morális defektre a minap éppen a Szocialista Internacionálé tagjaként nyilvántartott Izraeli Munkapárt volt vezére, Ehud Barak szolgáltatott pédát. A közelmúltban még a miniszterelnöki tisztséget betöltő politikus Bécsben, a családja barátjának számító Rudolfine Steindlinger asszonyt, az Osztrák Kommunista Párt gazdasági igazgatóját a jeruzsálemi héber egyetem Mount-Seopus-díjával tüntette ki. Steindlinger asszony, akit Ausztriában „Vörös Finnynek” neveznek, a magyar közvélemény előtt sem ismeretlen, hiszen ő állt a középpontjában annak az akciónak, amelyben a bécsi CW Bank bekapcsolásával a keletnémet diktatúra bukása után a pártvagyont az Osztrák Kommunista Párt számlájára mentették át. Így támogatták Moszkva ötödik hadoszlopát, amely a Szovjetunió bukása előtt taglétszám szerint a legkisebb, de pénzben kifejezve Európa legnagyobb anyagi javakkal rendelkező kommunista pártja volt.A szélsőbaloldali átfedést mind a mai napig látni lehet a franciáknál is, ahol is a szocialista párt elnökéről, Lionel Jospin miniszterelnökről a közelmúltban derült ki, hogy trockista volt, s hogy alig másfél évtizeddel ezelőtt építették be a párt soraiba. Ezután nemigen csodálkozhatunk azon sem, hogy Jospin Ausztria elszigetelési akciója kapcsán állandóan a szélsőjobboldali veszélyről szónokolt, miközben kormánya tagjai között a kommunisták is helyet foglalnak. Érdekes, hogy a francia kormányfő egész jól együtt tud élni ezzel az ordító erkölcsi ellentmondással. Az ausztriai és az olasz választási eredmények mindenesetre reményt adnak arra, hogy Európa népei felismerik az emberi jogaikat és a méltóságukat veszélyeztető törekvéseket, és megteremtik azt a közösséget, amelyről a nagy elődök, Robert Schumann, De Gasperi, Konrad Adenauer álmodoztak, fél évszázaddal ezelőtt.A szerző újságíró (Bécs)