Bálint Csaba rejtőzködő, a reflektorfényt messzire elkerülő iparművész. Ám aki ismeri archaikus formavilágú és motívumkincsű kerámiáit, jól tudja, hogy azok a székely kultúra, népművészet, gondolkodásmód iránti hűségről tanúskodnak. Nem, ez így pontatlan. Aki ismeri Bálint Csabát, tudhatja, hogy székelysége számára kiinduló- és végpont egyaránt. Mindennek ellenére ön jó tíz éve Magyarországon él. Nem lát ebben feloldhatatlan ellentmondást?
? 1990-ben, puszta kalandvágyból kerültem Budapestre: nem üldözött senki, nem voltak megélhetési gondjaim Erdélyben. Azért hangsúlyozom ezt, mert sokan határozottan állítják, hogy menekülniük kellett, éheztek, ami szerintem az esetek túlnyomó részében nem igaz. Eljöttem, egy vasárnap délután ott álltam a Moszkva téren egy táskával és egy gitárral, és azután kezdtem gondolkozni, hogyan tovább. Állampolgárságért csupán azért folyamodtam, mert eszem ágában sem volt társaim példáját követni, akik havonta jártak át a határon meghosszabbítani az itt-tartózkodásukat.
? Mindez mégis letelepedési szándékot jelzett...
? Nem volt akkor még semmiféle szándékom, de világossá vált, hogy sem szülővárosomban, Csíkszeredában, sem egész Romániában nem tudok érvényesülni. Akikkel kezdtem a szakmát, ma többnyire alkoholisták, kallódnak ? nekem ez így nem felelt meg. Szereda kis város, Budapesten pedig rengeteg hatás ért, Erdély furcsamód itt került közel hozzám: amíg otthon éltem, nemigen vettem tudomást természetes környezetemről. A kerámiák díszítéseit, formáit is pesti könyvtárakban gyűjtöttem össze, nem valószínű, hogy Csíkban rájuk akadtam volna. Nyolc évig alkalmazottként, bérkorongozóként dolgoztam, megfordultam csaknem negyven műhelyben, egyik helyről a másikra vándoroltam. Egyvalamiben biztos voltam: a megrendelés, amit reám bíztak, meg kell legyen, ha éjjel, ha hajnalban fejeztem is be. Bögréből ez átlagosan napi háromszázötven darabot jelentett, három nap alatt ezret meg kellett csinálni. Robotmunka a bérkorongozás, minden mozdulat ugyanaz, a végtelenségig. Így fazekaztam nyolc éven át, és mivel huszonnyolc esztendőt kellett behozni: lakást venni, megélhetést teremteni, átlagon felül vállaltam munkát. Cukorbeteg lettem, feltehetően a hajtástól.
? Hogyan lehetett kiugrani ebből az életformából?
? Csakis úgy, hogy saját műhelyt szerzek. ?98 decemberében jött el ennek az ideje, a Benczúr utcában vettem át egy szuterénhelyiséget.
? Önszántából él Magyarországon, miközben minden agyagba formált gesztusa erős honvágyról árulkodik. Hogyan tudta magát elhelyezni ebben a ? ha úgy tetszik ? légüres térben?
? Tíz évig nem volt honvágyam. Tíz éven keresztül azt mondogattam magamnak is, másoknak is, hogy aki megteszi az első lépést, az ne nézzen vissza, mert abba bele lehet bolondulni. Persze vonzódom haza, de sosem vettem úgy, hogy országot váltottam. Huszonhárom évig ?bozgor?-oztak a románok, azt hajtogatták, hazátlan vagyok. Azzal, hogy átjöttem ide, kibővültek életlehetőségeim. Mint annak idején, a régi szép időkben: elindulok Budapestről, és Csíkban állok meg, de úgy érzem, még mindig otthon vagyok. Másfelől keserűen vettem tudomásul, hogy Budapesten székely emberként soha nem fogok beilleszkedni. Ez talán az én korlátoltságomnak is köszönhető, de alapvetően más kultúrával, más gondolkodásmóddal rendelkezünk. Többet kellene tudnunk egymásról. Például fél év múltán egyik munkatársam megkérdezte, hogy írni is tudok magyarul, vagy csak ilyen jól beszélek. Ilyenkor persze kibújik az emberből a kisördög, és mondani kezdi a történelmet, irodalmat, amelynek csak a felét ismerik a magyarországiak, mert az erdélyiről mit sem tudnak. És akkor derül ki, hogy ki van otthon... Bennünk, székelyekben az egészséges nemzeti öntudat mindig is megvolt. Nincs miért megtagadnunk önmagunkat.
? Művészi elképzeléseit maradéktalanul megvalósíthatta Pesten?
? Pályám során semmi nem volt tudatos. Néhány könyv véletlenül került a kezembe, Huszka József A magyar turáni ornamentika című kötetétől László Gyula munkáiig, s egyre jobban kezdett érdekelni ez a világ. Ősmagyar motívumokat, turáni ornamentikát, iráni jelképeket böngésztem, s arra eszméltem, hogy ezeket a szimbólumokat én már láttam valahol. Mégpedig a Székelyföldön, székely kapukon: régi iráni, sumer motívumok, a nap-, a holdszimbólum, szarvasok, az életfa ? sok keleti népnél máig élő jelképek. A kerámiáimra rajzolt díszek eredetileg fafaragások vagy ötvösmunkák voltak. Többek között a rakamazi korong és a nagyszentmiklósi kincsek mintáit vittem a cserépre, és magam is meglepődtem, hogy nem anyagszerűtlenek a feldolgozások.
? Sokan úgy vélik, hogy az archaikus ? úgymond primitív ? motívumkészlet felhasználása részint kevéssé eredeti gondolat, túlzott invenciót, technikai tudást nem igényel, részint esetlen magyarkodás...
? Láttam holland kerámiát, amelyen tulipán és szélmalom volt. Akkor az a fazekas hollandkodik? Sokak számára ez tabu téma volt Magyarországon ? de ma már miért ne ismerhetnénk meg motívumainkat?! Hogy például a török hódoltság korabeli formák mennyire szépek, akárcsak a Magyarországon talált kelta eredetű edényformák. Saját formavilágom történetét akartam megérteni; erre ösztönzött például a magyarországi kelta kerámiaművészet, amely beépült a magyar népművészetbe, az erdélyibe különösen: vonalai, motívumai például párnamintákon, a régi csikdánfalvi kerámiák szarvas-, nap- és fenyőfamotívumaiban, geometrikus sordíszítéseiben térnek vissza. A gyakorlati munkát mindig valamiféle őstörténeti-esztétikai nyomozás előzte meg. Összefüggéseket kerestem. Az első meglepetés a XIII. századi, iráni csésze turulmadara láttán ért, amelyik összezárt faroktollakkal, karmai között csinos nőalakot tart. A nagyszentmiklósi kincsen ugyanaz a turulmadár széttárt farokkal látható, és megtermékenyített, terhes nőt tart. Aki látott már madarat fölrepülni, tudja, hogy farktollait ilyenkor összezárva tartja ? ami annyit tesz a népművészet nyelvén, hogy a nő még érintetlen. Amikor pedig széttárt tollakkal ereszkedik, és a nő már terhes ? valami történt a levegőben. Kerestem annak magyarázatát, hogy az irániak miért foglalkoznak ugyanezzel a témával. Persze mindez feltételezés ? ugyanakkor nagy bizonyosság.
? ?A népművészet fölhasználásának helyes útja nem az, hogy a nép díszítményeit egyszerűen átmásoljuk polgári tárgyakra (...), hanem az, hogy aknázzuk ki egyetemes emberi értékeit, s olyan nemzeti stílust alakítsunk, amely a szellemében és díszítőerejében magyar gyökerű?, írja Fáy Aladár A magyarság díszítő ösztöne című munkájában. Régi, talán végérvényesen lezárult vita ez, mégis kérdéses, hogy lehet-e ma messze ható esztétikai kiindulópont a népművészeti ornamentika. Ön nem őstörténész, sem pedig anonim népművész, műtárgyai nem puszta reprodukcióról, hanem invenciózus újjáalkotásról és újragondolásról tanúskodnak...
? Elsősorban esztétikai élmények inspiráltak, a tetszés szabadsága. Gyönyörködtem e régi formákban és díszítményekben, ezért fordultam ehhez a kincsesbányához. Kerámiáimban népművészet semmi nincsen. Formáimban nincsenek népművészeti formák, az eredeti mintákhoz nem ragaszkodtam. A cél az volt, hogy szép, harmonikus alakzatokat hozzak létre, harmonikus motívumokkal, amelyek az én kombinációim voltak. Nekem, csíki?pesti keramikusnak nem kell a népművészetet követni. Én kitalálom a formavilágomat.
? Mégis a népművészeti alkotásmód és esztétikum beemelésének kérdéseit pedzegetik alkotásai.
? Kerámiáim dühből és dacból jöttek létre. Ősidők óta vesznek körül szimbólumok. A modern korban, ebben a hamburgerfaló Barbie-világban saját jelképrendszerünk kiveszni látszik, már nagyon kevesen értik. Ez kapacitált arra, hogy újra felfedezzem. Számomra éppen ugyanolyan újdonság volt, Erdélyben sokáig beszélni sem lehetett róla.
? Van-e kereslet az ilyen típusú kerámiákra?
? Nem derült még ki. Komoly gondot jelent az egyedi kézműves tárgyak ára...
? ...amely, összehasonlítva a nyugat-európai kézműves portékák árával, meglepően alacsony...
? Valóban, a németeknél, hollandoknál szebb kivitelezésű teáskannákat adnak annyiért, amennyit én egy mitológiai jeleneteket ábrázoló, egyedi máztechnikával készített dísztányérért kérek. Aki háromszáz forintos bögrékhez szokott, az sokallja a harmincezer forintos tányért. Természetesen próbáltam igazodni a kereslethez, de azt hiszem, ezeket a tárgyakat nem kell fogyasztási cikké sorvasztani, nem föltétlenül szükséges minden konyhában egy iráni motívumos boroskészletnek, falitányérnak előfordulnia. Különleges kerámiák ezek, különleges használatra.
? Miért nem lehet ezekből a kerámiákból megélni? Miért küszködnek a hazai kézművesek?
? Amíg az agyagból cserép lesz, többmilliós beruházásra van szükség. Másrészt a magyar kerámiapiac túltelített rosszul megkorongozott tömegholmikkal: kis narancssárga bögrével, amelyen lila elefántok kergetőznek. Ezeknek az eladási árával és a gyártás sebességével nem lehet versenyezni. Úgy gondolom, tökéletes darabot kell a vásárló elé tenni, amelyet alaposan megkorongozol, lemázazol, díszítesz... Ezt nem lehet háromszáz forintból megcsinálni. Ha valaki szép tárgyakat akar, menjen le a műhelyekbe. Ott eleve nem terheli az árut a kereskedői haszon, amely 100?120 százalék. A régi csikdánfalviak, korondiak mindent el tudtak adni a vásárokon, az egészséges körforgás volt. Ma már ez nincs meg: megveszem, kidolgozom az anyagot, fülezek, mázazok, díszítek egymagam, és utána állok és nézem, hogy nem lehet eladni az edényeket. Kénytelen voltam visszamenni bérkorongozni.
? Van-e kiút egy ilyen igényű kézműves számára?
? A problémákat a saját hozzá nem értésemmel is magyarázom. Akik velem kezdték, ma már többnyire dolgoztatnak, jó kereskedők lettek. Az külön szakma, nem értek hozzá, feltehetően ez a forrása minden gondomnak. Nyilván lehetne okosabb üzletpolitikával is működni.
? Megrendelések...?
? Tölcsér formájú lámpatestek, kenyértartók, nagyméretű kutyatál, boroskészlet, cserépbili...
? Ezek a megrendelések mennyire álltak összhangban művészi ambícióival?
? El kell felejteni a művészi ambíciókat: szakmai kihívások vannak. Egy műtárgy és egy használati tárgy megkorongozásában nincs különbség. Engem is érdekel, hogy képes vagyok-e boroskancsót vagy bilit készíteni. Meglepve hallottam, hogy egyesek megsértődnek, ha lefazekasozzák őket. Vannak persze fazekasok és iparművészek, de a dolog lényege ugyanaz: érteni kell hozzá, meg kell korongozni a formát. Az agyag törvényszerűségeit a fazekasnak és az iparművésznek ugyanúgy kell ismernie. Soha nem tartottam magam művésznek, a szakmát teljesen egyedül, autodidakta módon tanultam meg a kerámiagyárban. A korongozás nem olyan, mint az egyetem: öt-hat évig végzi az ember, aztán rendben van. Én már tizenöt éve tanulom.
? Mi késztet valakit arra, hogy napi 12?15 órát kuporogjon egy tűzforró kemence előtt, ötvenfokos szuterénműhelyben, nyakig sárosan, akár a lebetegedésig hajtva magát, akkor is, amikor éppen teljesen reménytelen a piaci helyzet; hogy eladósodjon, mert makacsul tartja benne magát az az idea, hogy ezt kell tennie, és nem narancssárga bögréket gyártania lila elefántokkal? Hogy ne a megélhetést válassza?
? A ?csak azért is?. Ott ültem megrendelések nélkül, csak azért is. Akkor is elmentem agyagért, kölcsönkértem, leültem korongozni. Nem akartam elesni. Másfelől Erdélyben nőttem fel. Amikor elkerültem román vidékre katonának, egyedül voltam magyar a századomban, tudtam, bármit teszek, az alapján minősítik az erdélyi magyarokat. Tartást kellett mutatnom. Eljöttem Magyarországra, itt is ugyanaz volt a helyzet, viselkednem kellet, mert az alapján ítélték meg az erdélyieket. Soha nem engedtem meg magamnak, hogy a munkámat rosszul végezzem el, hogy egy megrendelés az én hanyagságom miatt bukjon. Versengés ez, majdhogynem sport: saját magammal versenyeztem, ezért hajtottam bele magamat a betegségig a munkába.
? Ma is fenntartható ez a makacsság?
? Nem mindegy, hogy milyen áron.
Bálint Csaba keramikus Marosvásárhelyen született 1967-ben. Csíkszeredában nőtt fel, ahol érettségi után a helyi szövetkezetnél kezdett kerámiával foglalkozni. 1990-ben települt át Budapestre, 1998-ban létrehozta a Benczúr Kerámiaműhelyt. Első önálló kiállítását 1999 augusztusában mutatta be Csíkszeredában, utána hét másik erdélyi városban, legvégül Budapesten.
origo.hu
Üzentek Magyar Péternek: A gyermeknevelés és a gyermekvédelem nem politikai show-műsor
