Emlék és délibáb

Délibábbá válhat a kormány inflációt leszorító terve – dörög az égből (pontosabban a Népszava hasábjairól) Bokros Lajos abból az alkalomból, hogy megszűnt a forint csúszó leértékelése, amelynek bevezetése az ő – a szokottnál kissé rövidebbre sikeredett – pénzügyminiszteri pályafutásának gyümölcse volt. (El kell ismerni, a csúszó leértékelés bevezetése ésszerű és kikerülhetetlen lépésnek bizonyult abban az időszakban, amikor az ország a fizetésképtelenség bejelentésének lehetőségét mérlegelte.)

Ugyanakkor a stabilizációs csomag lován ülve az egykori pénzügyér atyai intésekkel emlékezik meg utódairól – és elődeiről is –, mondván, hogy ilyen csapodár, költekező társaság mellett fabatkát sem ér a mégoly trükkös monetáris politika sem: nézzétek csak, emberek, én nem vagyok itt, és az infláció szintje továbbra is makacsul tartja magát.
A sávszélesítés miatt túlzottan erőssé váló forint veszélyessé válhat – dorgál Bokros –, az exportőrök halálsikolyától hangos az egész magyar gazdaság. A kamara által követelt központi támogatás sem oldaná meg a helyzetet, hiszen így nő a költségvetési deficit, ami megint csak az inflációt fűti. Egyszóval nincs mit tenni, lyukas markú emberek kezébe került a kincstár.
Meg kell hagyni, az exminiszter nem bizonyult költekezőnek, inkább a bevételi oldalra koncentrált: angol hidegvérrel befagyasztotta a béreket, tízszázalékos leépítést rendelt el a közszférában, a felsőoktatásban bevezette a tandíjat, és törölte bizonyos egészségügyi szolgáltatások ingyenességét. Mindezt tette a szociális értékeket kiemelten magának valló kormány pénzügyminisztereként.
Bokros úr azonban egy dolgot figyelmen kívül hagyott történelmi jelentőségű nyilatkozatában: azt, hogy az általa és néhány, széles körben ismert és elismert elemző által megfogalmazott aggodalmak közül a tények eddig egyet sem igazolnak.
Az infláció – bár még nem a forint szélesebb intervenciós sávjának tulajdoníthatóan – lefelé mozdult az eddigi holtpontról, és júliusi értéke még az általában mégoly pesszimista gazdaságkutatók szerint is dezinflációs folyamat kezdetét jelzi. A folyó fizetési mérleg egyensúlya továbbra is fennáll, sőt az első hat hónapi adatok valamivel jobbak a tavalyi, egyébként is igen kedvező számoknál.
A forint erősödése miatt aggódó exportőrök a megfogalmazott kifogásaik ellenére – a maguk eszközeivel – viszonylag gyorsan tudtak reagálni a megváltozott körülményekre. Nem beszélve arról, hogy az exportőrök sorsán siránkozó elemzők hajlamosak megfeledkezni az erős forint nyújtotta előnyökről, mondjuk arról, hogy a behozatal az eddiginél olcsóbbá válik, az adott ágazattól függően akár azonnal vagy több hónap alatt. Elég csak arra gondolni, hogy a sávszélesítést követően mindjárt olcsóbbak lettek az üzemanyagok, s fokozatosan reagálni kezdtek a forinterősödésre a gépjárműimportőrök is. (Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az exportőrök részben importált alapanyagból dolgoznak, ami értelemszerűen csökkenti költségeiket.)
Mindenesetre nem hinném, hogy a jegybank – vagy akár a pénzügyi és a gazdasági tárca vezetői – a szívükhöz kapkodnának Bokros Lajos legutóbbi nyilatkozatát látván. Ő és a személyét favorizáló párt ugyanis két, nem nagy jelentőséggel bíró kategória.
Az egyik emlék, a másik délibáb.