Szárazon és vízen

Az évszám ugyan bizonytalan, amitől fogva a Szent Korona – a szó mai értelmében vett állami jelképként – datálható lenne, hiszen még komponenseinek eredetét és korát is vitatja a történettudomány. A tény azonban kétségbevonhatatlan: a futó évszázadok során nemzeti jelképünkké vált, így a maga „tárgyi mivoltán” spirituális súlyával messze túlnövő és túlmutató szakrális szimbólum sorsa a nemzetéhez sokban hasonlítható. Menekítették szárazon és vízen, toldozták-foldozták, elásták és becsmérelték, felmagasztalták és kigúnyolták, rejtegették és felmutatták, ahogy az – változó határokon innen és túl – hagyományainkkal és magyarságunkkal is történt. Igaz, ajánlható itt némi óvatosság meg nagyvonalúság, hisz nem római hitű honfitársainknak a korona kicsit mást jelent, és másképp jelent mást, bár a történelmi háttér számukra is ugyanaz.

Az évszám ugyan bizonytalan, amitől fogva a Szent Korona – a szó mai értelmében vett állami jelképként – datálható lenne, hiszen még komponenseinek eredetét és korát is vitatja a történettudomány. A tény azonban kétségbevonhatatlan: a futó évszázadok során nemzeti jelképünkké vált, így a maga „tárgyi mivoltán” spirituális súlyával messze túlnövő és túlmutató szakrális szimbólum sorsa a nemzetéhez sokban hasonlítható. Menekítették szárazon és vízen, toldozták-foldozták, elásták és becsmérelték, felmagasztalták és kigúnyolták, rejtegették és felmutatták, ahogy az – változó határokon innen és túl – hagyományainkkal és magyarságunkkal is történt. Igaz, ajánlható itt némi óvatosság meg nagyvonalúság, hisz nem római hitű honfitársainknak a korona kicsit mást jelent, és másképp jelent mást, bár a történelmi háttér számukra is ugyanaz.

E sorok írója elmondhatja, hogy nagyszülei – mindkét ágon – katolikus-református „vegyes házasságban” éltek, így ismeri az évődések, fintorok és epésen ejtett hangsúlyok azon rendszerét, amelyek például a szentség és a szakrális szimbólumok fogalmához kötődtek. (Kálvinista nagyapám nem minden él nélkül emlegetett egy bizonyos „Szent Gógót”, aki negyvenfokos nyárban, lobogó tűz mellett és vastag bundába bújva megfagyott, mire pápista nagyanyám a fafejűségről kezdett elmélkedni, ami képtelen az anyagvilágon fölülemelkedni és a magasabb jelképek jelentőségét felfogni…)

De akárhogyan volt (és van) is, mára a Szent Korona olyan nemzeti jelképpé növekedett, amely messze túlmutat eredetének jellegén és esetlegességein. Miként például a csíksomlyói búcsú (ami épp a székelységnek a református János Zsigmond felett aratott győzelmét ünnepelte hajdan, ám ma a kálvinisták és mások is részt vesznek rajta, a magyarság megtartóünnepeként értelmezve az öszszejövetelt) vagy épp a szépséges Árpád-kori karcsai, vizsolyi és számolatlan más templomunk, amelyek eredetileg értelemszerűen katolikusok voltak. (E templomok mára feltárt középkori falfestményein szentek sora látható: Istvántól és Borbálától Lászlóig, Erzsébetig és Margitig, ám alattuk természetes hittel és derűvel zajlanak a református szertartások.)

Mára a Szent Korona – vagy akinek így elfogadhatóbb: a korona – ugyanolyan megtartó jelkép, mint a Kárpátok vonulata, a Tisza meg a Duna vagy épp Arany János költészete. Éljen valaki akár a Kárpát-medence toldott-foldott tájain, akár azokon messze túl, és magyarnak tudja magát, az említett – és említetlenül maradt – jelképek önazonossága biztos felismerésével ajándékozzák meg.

Azok a kultikus ünnepségek, amelyek a Szent Korona „átvitelével” kapcsolatosak, kezdve a koronázásoktól a korábbi millenniumi ünnepségsorozatig, az 1938-as jubileumi Szent István-évig, mára történelemmé váltak. Körülményeiket firtatni éppolyan értelmetlen, mint mondjuk azt, hogy kit illet a csíksomlyói búcsú, vagy kié is valójában a „református” Arany János.

Ma, amikor a Szent Korona újra elindul szárazon és vízen Esztergomba, talán egy-egy pillanatra érdemes elmélkedni eredetén és múltján, hányattatásain és tündöklésein, ám sokkal fontosabb azt megérteni, hogy e kultikus és nemzeti jelképünkké vált „tárgy” immár több, mint fémek, textíliák és drágakövek együttese. Egy jelkép értelemszerűen nem önmagától az, ami, hanem attól az erőtől és hittől, ami rá a környezetéből visszasugárzik. A Szent Korona pedig mára szövevényes évszázadok után megtartóerővé és egyetlen hagyománnyá növekedett