Ön szerint hasznára válik-e a magyarországi hívőknek, hogy most ismét fellángolt a vita a történelmi egyházak vezetőinek pártállami kapcsolatairól, tevékenységéről?
– Nem gondolom, hogy ez a vita az egyházak tisztulásához járulna hozzá, ugyanakkor megzavarja az elvárható öntisztulási folyamatot és a hitélet gyakorlását.
– A Hét című televíziós műsornak abban az adásában, amelyik az evangélikus egyházi vezetők átvilágításával foglalkozott, elmondta, hogy amikor a Lutheránus Világszövetség genfi központjában dolgozott, feljegyzéseket küldött Magyarországra. Kik kapták ezeket a feljegyzéseket? Az Állami Egyházügyi Hivatalnak címezte, netán belügyi szerveknek?
– Először 1966-ban, egy ösztöndíj révén mehettem ki Genfbe. Abban az időben nagyon nehezen lehetett a nyugati országokba szóló ösztöndíjat kapni. Ezt akkor annak köszönhettem, hogy egy évvel korábban, már evangélikus lelkészként megnyertem a televízió Shakespeare és kora című világirodalmi vetélkedőjét. Az akkori püspököm ezért felajánlotta, hogy doktori egyetemi tanulmányaimat Genfben folytathatom. A doktorátusomat végül Budapesten tettem le. Ezt követően kerültem a Genfben működő Lutheránus Világszövetség teológiai osztályára, ahol a tanulmányi programok kidolgozásában vettem részt. Az első időben az ökumenikus együttműködés területe volt a fő témaköröm, később pedig a szociáletikai kérdések. 1970-ben jöttem haza. 1980-ban aztán egy újabb meghívásos pályázatnak köszönhetően megint kikerültem, ugyanarra az osztályra, csak már magasabb beosztásba. Hároméves megbízatásomat a Világszövetség háromszor hosszabbította meg. Az általam készített tanulmányi programokról vagy az általam szervezett konferenciákról és kiadványokról, könyvekről a feletteseimnek, Yoshiro Yshidának, a világszövetség tanulmányi osztálya japán vezetőjének munkaköri kötelességem volt belső feljegyzéseket készíteni. Munkám iránt az akkori magyar püspök, Káldy Zoltán is érdeklődött. Elvárta és megkövetelte, hogy ő is tájékoztatva legyen mindarról, amivel foglalkozom.
– Magyarországon kik kaphatták meg ezeket, hová kerülhettek még az ön által hazaküldött írások?
– Ezt nem tudom, de a kor lélektanát ismerve feltételezem, hogy a felettes szervek, például az Állami Egyházügyi Hivatal is elkért ezekből valamit. De ahogyan már említettem, teológiai, tudományos munkával foglalkoztam, ami nem volt túl érdekes a politikának.
– Milyen információkra voltak kíváncsiak itthonról?
– Magyarországon akkor kezdett Nyugat felé nyílni a világ, Káldy Zoltán püspök kérdései pedig összefüggtek ezzel. A Lutheránus Világszövetség a tagegyházaknak rendszeresen beszámolt a munkájáról. A magam kisebb lélegzetű feljegyzései tehát ettől függetlenül készültek. Politikával sosem foglalkoztam, hazaküldött beszámolóim két pillérre épültek. Az elsőbe az általam vizsgált egyház léleképítést szolgáló tevékenysége tartozott, beleértve az ismeretátadás és a tanítás területét is. A második témakör pedig a közösségépítés kérdéseivel foglalkozott.
– Személyekre nem tért ki?
– Nem. Teológiai programok, előadások, publikációk, nemzetközi áttekintésben az evangélikus egyházak kereszténységet erősítő törekvései, az ebből adódó kérdések feldolgozása, a javaslatok kidolgozása volt a feladatom.
– Kapott itthonról direkt kérdéseket, olyanokat, amelyekre mindenképpen választ vártak?
– Nem ilyen kézi vezérléses módszer alapján működtek a dolgok. Káldy püspököt általában az elfogadott éves munkaprogramok érdekelték. Akkor különösen, amikor a pápa Genfbe, az ökumenikus központba látogatott. Mint evangélikus lelkésznek, az én véleményemre is kíváncsi volt. Azt azonban nem tudom, hogy a Genfből Budapestre küldött följegyzéseim pontosan hova is kerültek. Még azt sem tudtam, hogy a genfi központ mennyire volt biztonságos. Abban az időben nagyon is elképzelhetőnek tartottuk például azt, hogy a telefonjainkat lehallgatják. Amikor például Ceausescu idején a romániai magyar gyülekezeteknek a segélyeket intéztük, a fontosabb tárgyalásokat rendre a kertben folytattuk, az irodámban pedig ezekről nem beszéltünk.
– 1984-ben Magyarországon tanácskozott a Lutheránus Világszövetség. Az évekig tartó előkészületi időszak alatt ebben a kérdésben nem kellett részt vennie?
– Részfeladataim voltak. Például a Lutheránus Világszövetség egyébiránt amerikai főtitkára, Carl H. Mau gyakran kikérte a véleményemet. A Magyarországi Evangélikus Egyház a budapesti rendezés jogát szerette volna megkapni, egy másik, korábbi jelölt, az NDK-val szemben. Az ügyben kis pont voltam, de örülök, hogy segíthettem a hazámnak, ennek a kis országnak elnyerni egy nagy presztízsű nemzetközi esemény rendezésének jogát.
– Az alatt a több mint tíz év alatt, amíg Genfben dolgozott, hány levelet küldött felettesének, Káldy Zoltán püspöknek?
– Nem tudnám megmondani, de a számuk jóval száz alatt marad. Őrzöm ma is a levelek másolatát.
– Véleménye szerint mindezzel használt vagy ártott a magyar evangélikus egyháznak?
– Mármint a genfi tevékenységemmel?
– Azzal, hogy a Genfből hazaküldött levelekben tájékoztatta magyar felettesét.
– Ez kötelességem volt, mint minden munkahelyen a mai napig is. Azt nyugodt szívvel vállalom, hogy ez a tevékenységem a kinti szolgálatom alatt is az egyházam javát szolgálta. Nem hiszem, hogy árthattam volna vagy ártottam volna valakinek is. Ezzel szemben Genfben nagyon sok embernek tudtam segíteni. Amikor például egy nemzetközi konferencián javasoltam a romániai falurombolás elítélését, valaki megsúgta: rákerültem Ceausescu halállistájára, úgyhogy most jó darabig ne menjek Romániába, mert biztosan közúti baleset áldozata leszek.
– 1987-ben püspökké választották. Ezért jött végül haza?
– Ahogyan említettem, háromszor hosszabbította meg a Lutheránus Világszövetség tanulmányi osztálya a megbízásomat. Közben meghalt Káldy Zoltán püspök, és kiírták a választásokat. Az evangélikus egyházban hazánkban a gyülekezetek és a lelkészek választanak püspököt. Két jelölt volt, és a gyülekezetek végül 88,1 százalékos többséggel szavaztak rám. Közben sok baráti szó, telefon, levél hívott haza. Maradhattam volna még Genfben addigi munkámban. Nehéz döntés előtt álltam. Tudtam, hogy a nemzetközi tapasztalat, a tágabb perspektíva segíthet egyházamnak, ezért is hívnak. Az elnöki tanács elé terjesztett jelölésemről utólag értesültem, de elfogadtam, mert ebben a gyülekezetek, a lelkészek és a pártállammal szemben álló csoportok bizalmának jelét éreztem. Olyan emberek lobbiztak ugyanis az érdekemben, mint például Andorka Rudolf. A tizennégy éves szolgálatomból tíz évig voltam püspök-elnök. Ezek nehéz évek voltak, de eredményesek, hiszen gyökeresen átalakult az egyházak élete. Óvodákat, általános és középiskolákat indítottunk újra a visszakapott régi épületekben, és újak is épültek, mint az aszódi gimnázium vagy a bonyhádi kollégium. Új templomok, az idősek számára otthonok, ifjúsági központok létesültek. Az utóbbi években megkötött, a kormány és az egyházak közötti megállapodások segítik a munkánkat, amely a léleképítést és a közösségépítést tartja szem előtt.
– Örülök annak, hogy a genfi központban szerzett nemzetközi tapasztalataimat és kapcsolataimat az egyes országok egyházaival fel tudom használni az ökumenikus kapcsolatok építésére.
– Az imént említett televíziós műsorban nemcsak ön nyilatkozott, hanem Frenkl Róbert országos felügyelő is, aki ezekről az évekről úgy fogalmazott: az evangélikus egyház kollaborált az akkori hatalommal.
– Ezzel így nem értek egyet, szerintem nem helyes ezt így kijelenteni. Ami persze nem azt jelenti, hogy nem voltak közöttünk kollaboránsok. Szerintem egyik egyházra sem mondható ki feketén-fehéren, hogy kollaborált a hatalommal.
– Miért vállalta fel a televízió nyilvánossága előtt, hogy beszél a múltjáról?
– Mert nincs mit takargatnom, és szerettem volna elmondani, mi volt az igazság. De ma már nagyon nehéz megmagyarázni a fiatalabb nemzedéknek, hogy mit is jelentett a proletárdiktatúra. A tömegtájékoztatási eszközök sokszor olyan képet vágnak össze, amelyik nem adja vissza hűen a múltat.
– Úgy érzem, az egész kérdés mai tárgyalása politikai indíttatású, benne az egyházak lejáratásának szándéka húzódik meg. Szerintem mindez a közelgő választásokkal is kapcsolatba hozható.
mustgáz
Alattomos gyilkos szedi óvatlan áldozatait a pincékben
