Tollhegyen

Háborog a lélekgyógyászszakma, amiért számos kórházban a pszichiátriai osztály nyakába varrták a detoxikálásra beutalt pácienseket is. A szakmai kollégium elnöke szerint a két terület összevonása végtelen szamárságra utal, nagyjából olyan, mintha az állatkórházban ugyanabban a ketrecben tartanák a bengáli tigrist és a szopós kecskegidát – merthogy mindkettő állat is, beteg is.

Alapvetően az a baj, hogy míg a pszichiátriai kezelésekhez csendre, nyugalomra, békére és hárfazenére van szükség, addig a beutalt részegek zöme ordít, kurjongat és hejehujázik, az agresszívebbje meg föl szokta pofozni egymást, illetve az egészségügyi alkalmazottakat. Nehéz így eredményt felmutatni, tájékoztatta a sajtót a lélekgyógyászok frontembere, aki nem titkolta, nem az alkoholisták kezében van a döntés (övékében a pohár volt, azt döntötték), hanem az egészségügy vezetőiében. Nekik kell mielőbb külön szortírozniuk az elmebetegeket a piásoktól.
Megjegyzem, az egész ügy háttere, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár egy korábbi rendeletében megvonta az anyagi támogatást a detoxikálóktól, és a helyi önkormányzatokra (gyakorlatilag a kórházakra) bízta az italozó néprétegek kijózanításával járó feladatokat. Na most ez körülbelül annyira hiányzott az önkormányzatoknak, mint üveges tótnak a hanyattesés. Kökény (Ágyszámleépítő) Mihály országlása óta amúgy is három hetet kell várni egy szimpla mandulaműtéttel – addig nincs szabad ágy –, tessék elképzelni, mennyire örül a kórházi személyzet a sürgősségi eljárásra jogosult delérium kredenceknek...
A megoldást kereső javaslatok közül az egyik legfigyelemreméltóbb: a detoxikálandó személy kezelését ott kell elvégezni, ahol az illető négykézlábra ereszkedett (ha kell, akár az asztal alatt), két pofonnal, vödör vízzel, a számla felmutatásával stb. Ha így nem megy, jöhet a kék fény. Nem a mentő – a police.