A nap, amely sosem jön el

A szeptember 11-i New York-i és washingtoni szörnyű terrortámadások nyomán számos kérdés átértékelődött a világban. Csak egyvalami nem változott: Európa továbbra is retteg – saját terroristáitól.

Ez az a nap, amelyről korábban azt gondoltuk, hogy sohasem fog eljönni – mondta David Trimble, az ulsteri Unionista Párt vezére, amikor az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) bejelentette: megkezdte fegyverkészletei megsemmisítését. Mindenki felkapta a fejét a hírre, amelynek hatására Európa reménykedni kezdett: az IRA példája talán követőkre talál. Hiszen ha Észak-Írországban hasonló döntésre jutnak a másik oldal félkatonai szervezetei is, az alapvető változásokat indíthat el a kisebbségi katolikusok és a többségi protestánsok évtizedek óta ellenséges viszonyában.
A megfigyelők persze nem ennyire naivak. Szerintük valójában az motiválta a véres merényleteiről hírhedt IRA lépését, hogy a szeptember 11-i terrortámadásoktól megrettenve, az Egyesült Államokban élő írek megvonhatják támogatásukat a szervezet politikai szárnyától, a Sinn Feintől. A protestáns Trimble pártja előzőleg éppen azért vonta vissza minisztereit az északír kormánykoalícióból, mert az Észak-Írország tartós békéjét megteremteni hivatott nagypénteki egyezmény aláírása után három és fél évvel az IRA még mindig ragaszkodott a fegyvereihez. Úgy tűnik, a New York-i Világkereskedelmi Központ (WTC) ikertornyainak kellett leomlaniuk ahhoz, hogy az Ír Köztársasági Hadsereg megváljon fegyvereitől, ám szakadár csoportja, a „Valódi IRA” bármikor újabb merényleteket követhet el. Ez az oka annak, hogy Észak-Írországban ma egyszerre rettegnek és reménykednek. S emlékeznek. A négy évtizede tartó protestáns– katolikus gyűlölködés eddig csaknem háromezer, zömében vétlen ember életét oltotta ki Ulsterben.
Ha az IRA valóban eltűnik, az ETA lesz az egyetlen aktív terrorszervezet Európában – töprengett a vezető madridi lap, az El País elemzője. Annak idején az Ír Köztársasági Hadsereg példáját követve döntött úgy az ETA, hogy az elszakadásért folytatott harcát fegyverrel kell megvívnia. Most arra mutatnak a jelek, hogy a baszk terrorszervezetnek esze ágában sincs követni korábbi példaképét. Legutóbbi merénylete során csaknem száz ember sebesült meg, amikor – már a New York-i sokk után – gépkocsiba rejtett pokolgép robbant Madrid egyik forgalmas utcáján. „Az ETA könyörtelen, és nem tiszteli az ártatlan emberek életét” – állította Mariano Rajoy spanyol belügyminiszter. A Baszkföld és Szabadság nevű szervezet számlájára eddig nyolcszázharminc ember halála írható. Arra is fény derült, hogy elsőként nem a WTC felhőkarcolóinak kellett volna összedőlniük, hanem a madridi Picasso-toronynak. Az ETA 1999. december 22-én, két nappal karácsony előtt az ötezer ember munkahelyéül szolgáló, százötvenhét méter magas, negyvenhárom emeletes épület felrobbantására készült, és csak a véletlenen múlott, hogy a merénylet nem sikerült.
A tervről az ETA egyik elfogott terroristanője, mozgalmi nevén Dolores beszélt vallomásában, arról azonban nem szólt, hogy Oszama bin Laden tudott-e erről a szándékról. S mit tesz a véletlen: a madridi Picasso-torony tervezője ugyanaz a japán építész volt, aki a WTC felhőkarcolóit is megálmodta!
Az ETA a hírek szerint kiképzőbázisokat működtet Algériában, „gerillatanfolyamokat” tart Kolumbiában, szoros kapcsolatot ápol az IRA-val és a palesztin Hamásszal. Spanyol, francia és olasz lapok nemrég úgy értesültek, hogy az ETA Oszama bin Laden al-Kaida szervezetével közös merényletekre készül a jövő márciusi barcelonai és júniusi madridi európai uniós csúcstalálkozó megakadályozására. Erről már háromszor tárgyaltak: 2000 decemberében Brüsszelben, az idén februárban Malagában és júliusban Barcelonában.
Európa terroristáiról ma csak ez a két szervezet – az IRA és az ETA – jut eszünkbe, ám ha a kissé távolabbi múltba tekintünk, olyan hírhedt csoportok neve bukkan fel, mint az Aldo Moro egykori olasz miniszterelnököt meggyilkoló Vörös Brigádoké vagy a németországi Vörös Hadsereg Frakcióé (RAF). Itáliában immár a hatóságok is elismerik, hogy az utóbbi időben ismét egyre gyakrabban tűnik fel a Vörös Brigádok ismert jelképe, a körbe foglalt ötágú csillag. Augusztusban Velencében követtek el bombamerényletet, amelyért az Imperialistaellenes Területi Sejtek (NTA) nevű szélsőbaloldali csoport vállalta a felelősséget. Az NTA ezzel „az alighanem újjáéledő Vörös Brigádok akciójának dicsőségét lopta el” – állította Felice Casson olasz vizsgálóbíró, hiszen a helyszínen ott maradt az „ujjlenyomat”, a körbe foglalt ötágú csillag.
Németországban a szélsőbaloldali Vörös Hadsereg Frakció 1998-ban levélben tudatta a közvéleménnyel önfeloszlatását. A RAF utolsó áldozatának a gyilkosát éppen a közelmúltban azonosították. Karsten Rohweddert, a volt keletnémet állami vállalatok felszámolásával és értékesítésével megbízott vagyonügynökség elnökét 1991 húsvétvasárnapján lőtték le. A feltételezett tettest, Wolfgang Gramsot halálos lövés érte a merénylet után két évvel, máig tisztázatlan körülmények között. A Rohwedder-gyilkosság volt a RAF utolsó politikai merénylete.
Ugyancsak eltűnt egy időre a politikai színről a szélsőjobboldali Szürke Farkasok is, amely a hatvanas évek elejétől tartotta rettegésben Törökországot. Néhány hete azonban ismét felbukkant a neve. Lengyelországban október végén fogták el a török terrorszervezet egyik aktivistáját, aki egy nemzetközi fegyver- és kábítószercsempész banda tagjaként bukott le. A Szürke Farkasok legismertebb tagja, Ali Agca
II. János Pál pápa ellen követett el merényletet, s a hatvanas-hetvenes években a becslések szerint összesen ötezren haltak meg a szervezet terrortámadásai következtében. A csoport idővel hátat fordított politikai eszményeinek, s áttért a nemzetközi fegyver- és kábítószer-kereskedelemre.
Görögországban negyed százada bukkant fel a November 17-e Forradalmi Szervezet, az N 17, amelynek tagjai a nacionalizmus jegyében a tőke, a Nyugat, az amerikanizálódás és a görög vállalkozói elit ellen lépnek fel, olykor Robin Hood módjára. Abban különböznek a többi európai terrorcsoporttól, hogy kíméletlenül ölnek, szinte mindig gyilkosság a céljuk, és soha semmilyen nyomozás vagy büntetőeljárás nem vezetett eredményre ellenük. Görögország, ahol az olimpia eszméje született, most büszkén készül a 2004-es nyári athéni játékokra, ám egyben retteg is, hiszen az N 17 azzal fenyegetőzik, hogy terrorakciókat hajt végre a világ legnemesebb sportvetélkedése idején.