- Jobb sarok -

Két hete úttörő bejelentésről olvashattak ezen a helyen: e rovat az itt megjelent, a szerző által utólag észrevett vagy tudomására hozott hibákat nyilvánosan helyreigazítja. Igazán nem lenne baj, ha a több magyar újság is átvenné ezt a világon minden, valóban minőségi lapnál bevett szokást. Hogy segítsünk, nézzük például a Népszabadságot, amely hemzseg a hibáktól. Hol – talán SZDSZ-es elkötelezettségének szubtilis jelzésére – Kenedi-repülőtérnek „fordítja” a New York-i Kennedy (JFK)-repülőteret, hol – mint Gömöri Endre – a palesztin menekültkérdés keletkezését tolja el időben 1967-re, a valós időpontnál majd két évtizeddel későbbre, hol az amerikai nagykövet asszony nyilatkozataiban ejt durva helyesírási hibákat. Az egyik különösen szórakoztató hiba a Szabad Nép egykor véresszájú, mára csupán manipulatív utódlapjának november 5-i számában olvasható, a Kultúra rovatban. A Macbeth, a „kimondhatatlan” tragédia címet kapott, csaknem teljes oldalon megjelent, kapitális félreértésen alapuló írás (M. G. P. – Molnár Gál Péter, a lap legrangosabb színikritikusa) jellegzetes bel-pesti okoskodás, amelyet egy nyugati tényellenőrző úgy vágna ki a lapból, mintha ott sem lett volna. Nálunk bentmarad, korrigálatlanul, sőt – a lap készítőinek és olvasóinak szemében – a szerző „szellemes” imázsát „öregbíti”, ha az abszolút öregbítettet egyáltalán lehet még fokozni. MGP Shakespeare-fordításokat ízlelget. Arról szól, hogy az angol színész babonából nem mondaná ki annak a Shakespeare-darabnak a címét, amelyet most rendez az irritálóan feminin Alföldi. Majd:
„Magyar fordítója, Szabó Lőrinc rátalált a »kimondhatatlan« szóra. A IV. felvonásban Macbeth szólítja a boszorkányokat: »Mi dolgotok itt, titokzatos, rút / Éjféli szörnyek?« S felelik kórusban: »A kimondhatatlan.« A thán felkapja a szót: »A kimondhatatlanra kényszerítik, / Feleljetek, akármi is az ára.« Szász Károly fordítása „névtelen művelet”-nek nevezi a boszorkányok bűbájos ténykedését. Ez filozófiailag hívebb az eredetihez. Shakespeare-nél névtelen halál áll a szövegben (a deed without a name).”
Másnap egy magát minőséginek tartó nyugati lap ilyen helyesbítést tenne közzé:
Lapunk tegnapi számában Molnár Gál Péter Macbeth, a „kimondhatatlan” tragédia című kritikájában ezt írta: „Shakespeare-nél névtelen halál áll a szövegben (a deed without a name)”. Helyesen: „Shakespeare-nél névtelen tett áll a szövegben (a deed without a name).”
Azt már mi tegyük hozzá, hogy a deed és a dead (halott) vagy a death (halál) között csak egyetlen betű ugyan a különbség, de bel-pestiesen szólva: „mecsoda khülönbség!” A Shakespeare-fordítások hozzáértőt mímelő bírálata szabad – szabad ország vagyunk –, de a forrásnyelv legalább alapfokú ismerete hasznos segédeszköz.

A magyar konzervatív könyvkiadás szinte teljes csődben van. A sziszifuszi munkát végző Bedő György Kairosz Kiadója szinte egyedül áll. A Kairoszt néhanapján segíti a XX. Század Intézet (elsősorban Paul Johnson A modern kor és Stephen Koch Kettős szerepben című könvyeinek kiadására gondolunk). Nem feledkezhetünk meg más területeken az olyan gigantikus vállalkozásokról sem, mint a Tertia Kiadóé, amely a chicagói Atlantis-Centaurral és a szintén chicagói Framo-Publishinggel jelentette meg, csodálatra méltó munkával, Makkai Ádám szerkesztésében, 1140 oldalon a magyar költészet antológiáját (In Quest of the Miracle Stag: The Poetry of Hungary – A csodaszarvas nyomában – a magyar költészet). Ez utóbbi kiadó, illetve munka abban az értelemben konzervatív, hogy nemzeti kincset terjeszt.
Ugyanakkor óriási és mind ledolgozhatatlanabb a hátrány a külföldi, valóban izgalmas konzervatív munkák itteni kiadásában.
Vajon miért nem férhető hozzá magyarul Franz Josef (és nem Franz-Josef) Strauss életrajza? Miért ne lenne üzleti siker Viktor Szuvorov Németországban tavaly megjelent Sztálin megakadályozott első csapás-a, amelyben új dokumentumok alapján azt írja a világszerte ismert orosz szerző, hogy – ellentétben az eddig elfogadott nézetekkel – Sztálin sohasem adta fel a kommunista világforradalom megvalósításának gondolatát célját, és az 1941 júliusára a Német Birodalom ellen tervezett támadásának egyetlen célja egész Európa és gyarmatainak meghódítása volt (Viktor Suworow: Stalins verhinderter Erstschlag). Nyilvánvaló érdeklődésre tarthatna számot a beyreuthi politológus, Konrad Löw tavalyelőtt megjelent könyve, A kommunista ideológia vörös könyve – Marx és Engels – A terror atyjai (Langen Müller, München). Löw briliánsan mutatja ki a szerves kapcsolatot Marx és Engels eszméi, valamint a kommunista terror gyakorlata között. Ezzel nemcsak szétrombolja a Marx-mítoszt, hanem bebizonyítja, hogy az elméletből kinőtt gyakorlat a múlt század véres terrorrezsimjei közül nem csupán a nemzetiszocializmusra vonatkozik, hanem a jelző nélküli szocializmusra is.
Miután balliberális lapokból legalább hetente egyszer megtudjuk, hogy Németországban és Ausztriában olyan erős a gyűlölettörvény, hogy az nem teszi lehetővé a szalonképtelen kiadványok megjelenését, nyugodt szívvel ajánlhatjuk Rudolf Czernin A tabuk vége címmel megjelent Hitler-átértékelését. Czerninnek az előbb említett országokban egyszerre megjelentetett könyve (Leopold Stocker Verlag, Graz–Stuttgart) végre éppen olyan objektív távolságtartással vizsgálja a Hitler-érát, mint ahogyan történészek tucatjai tették Sztálin és Lenin korával. Ez esetben természetesen nem a Krausz Tamás-féle prosztálinista terrorapoteózisokra gondolunk. A könyv tárgyilagosan vizsgálja a harmadik birodalom gazdaság- és társadalompolitikáját, szociális szolgáltatásait és vívmányait, elemzi Hitler politikájának főbb motívumait, antibolsevizmusát, az anschlusst, a cseh–morva protektorátust, a Hitler–Sztálin-paktumot és több tucat, máig sem megnyugtató módon tisztázott kérdést.
De várat magára Ernst Nolte, a híres német történészvita kirobbantója fenséges tanulmányának kiadása is, Az európai polgárháború, 1917–1945; nemzetiszocializmus és bolsevizmus, amelynek bővített kiadása tartalmazza Francois Furet, az elhunyt nagy francia történész egyik levelét. Áttérve az angolszász kiadványok világára: vajon nem lenne-e siker David E. Stannard hátborzongató alapossággal dokumentált tanulmánya, az Amerikai holokauszt (Oxford University Press) az amerikai indiánok kiirtásáról? Vagy – ha már Nancy Goodman Brinker amerikai nagykövet asszony Magyarországon kívül még nem hallott az ittenihez hasonló antiszemitizmusról – nem kellene-e megjelentetni „hivatalból” Leonard Dinnerstein nagyszerű Antiszemitizmus Amerikában című kötetét? De talán nem is kell több écát adni, hiszen a magyarországi tálib elit máris letiltotta a holokausztiparról szóló, világsikert aratott Novick- és Finkelstein-kötetek hazai kiadását. Amivel sajnos csupán előkészítették a talajt az igénytelenebb fordítások alapján talán már készülőfélben lévő, illegális kiadások számára.