Kis politikai gasztronómia

Csontos János
2001. 11. 24. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kelet találkozik Nyugattal. Kit ne csigázna fel egy ilyen ígéret? A Japán Alapítvány – no meg a járatlan művészeti utaktól sem idegenkedő menedzser, Pesti Attila – jóvoltából olyan koncertnek lehettünk tanúi az Akadémia budavári kongresszusi termében, amilyet ritkán hallhat a magyar polgár. East Meets West – hirdeti az internacionális cím, amivel a felkelő nap országából érkező művészeknek tényleg végig lehet turnézniuk fél Európát; de az az igazság, hogy a természetet furcsa dogmatizmussal imádó klasszikus japán muzsika épp olyan felfejthetetlen a számunkra, mint a nó színház, a könnyed ecsetvonásokkal operáló nipponi festészet vagy a leheletnyi haikuk világa. Ha mégis „összetalálkozunk”, az a japánoknak köszönhető, akik hajlandók voltak befogadni az európai zene legjobbjait, Beethoventől Bartókig. Tradicionális hangszereik, a sakuhacsi meg a koto leginkább bambuszfuvolaként meg császárnéfából készült citeraként „fordíthatók” magyarra, a zene azonban mintha a Hold túlfeléről jönne. Ezt ők maguk is tapasztalhatták, mert az est második részében engedményeket tettek az európai publikumnak: a muzsikusok átöltöztek nyugati gúnyába, előkerült egy zongora is, s a házigazda kontinensnek hódolva több operettes motívum is megszólalt az autentikus hangszereken. Amikor pedig felcsendültek a Csak egy kislány van a világon taktusai, eltűnődhettünk: erre gondoltunk vajon, amikor az ellentétes égtájak randevújának örvendeztünk?
*
Így főz a Tisztelt Ház – áll annak a tetszetős albumnak a címlapján, amelyet a rutinos parlamenti tudósító, Őszy-Tóth Gábriel álmodott és valósított meg. Irritálhatta, hogy a honatyák és honanyák többnyire csak marakodnak a tekintélyes falak között, s meglelte a konszenzust, ami pártállásra való tekintet nélkül létrejöhet közöttük: jó magyar emberként szeretik a hasukat. A szerkesztői kitartásnak köszönhetően mind a száz szerepeltetett politikus (ennyi képviselő amúgy elég is volna e csonkolt országnak) egy-egy recepttel szolgál. S bár a politikai pozíciók már a könyvzártához képest is romlandónak bizonyultak, e receptek alighanem túl fogják élni a hozzájuk mellékelt portréfotót. A szerző így nem csupán egy rendhagyó szakácskönyvet, hanem egy megkerülhetetlen politológiai segédirodalmat is letett az asztalra: melyik közszereplőnek milyen étel áll közelebb a szívéhez (gyomrához). Ez még akkor is árulkodó adalék, ha tudjuk: nyilván kerülni kellett az átfedéseket. Kapitány Ágnes és Gábor három éve, a pártok szubkultúrájában rejtőző szimbolikus elemekről szóló tanulmányában (Magyarország politikai évkönyve, 1998) még úgy vélte, hogy a magyaros ételek kultuszában egy platformon áll a Fidesz, az SZDSZ és az MDF hátországa, bár a Fidesz-tábor rántotthús-kultusza ott még multikulturális hatásokkal keveredett, míg az MSZP-szavazók akkori „alsó középosztálybeli ízlését” a parlamenti szakácskönyv is visszaigazolja. Ami a személyes választásokat illeti, Áder János házelnök – aki szerencsés egybeesés folytán nemcsak rangban, de alfabetikusan is az Országgyűlés élén áll – baconszalonnába göngyölt süllővel indít, míg Wekler Ferenc alelnök dióval töltött tepsis csukával zár: ebből csak annyi derül ki, hogy a horgászat nem kormányzásfüggő szenvedély. Vannak azonban meglepő választások is. Boros Imre PHARE-miniszter például esküszik a dödöllére. Bauer Tamás bécsi szelete még megfelel a kozmopolita papírformának, ám Balsai István mexikói pizzája, Őry Csaba vietnami levese vagy Selmeczi Gabriella tenger gyümölcseivel megbolondított spagettije nem feltétlenül illik a sugalmazott népnemzeti sablonokba. Izgalmas feszültséget teremt Deutsch Tamás indiai csirkelevese és Vastagh Pál kínai csípős raguja. A lokálpatrióta meggondolásokra ékes példa a nyíregyházi polgármester aszszony, Csabai Lászlóné nyírségi gombóclevese és Torgyán József szatmári tőtikéje. A pártszimbolika szemszögéből maradéktalanul Fidesz-konformnak tűnik Halász János narancsos kacsája; s egyaránt vöröses árnyalatú Horn Gyula lecsója, Lendvai Ildikó csípős pásztortarhonyája és Gál Zoltán céklalevese, s kis megszorítással Kovács László pekingi kacsája is. Kiss Péter rizlinges csirkéje viszont fehérborral készül. (Nem lesz ebből neki baja? Jóllehet Szűrös Mátyáson már a vörösboros marhapörkölt sem igen segít, mióta szembeszavazásait megelégelve Jánosi György a figyelmébe ajánlotta: mennyi szép foglalkozás van még a politikusi pályán kívül is.) Eltűnődhetünk: Horváth Béla mákos gubája és Bognár László mákos-szilvás gombóca között van-e bódító összefüggés; s milyen viszonyban állnak Magyar Bálint diós patkójával. Nomen est omen: Kökény Mihály ajánlata az aszalt (vad)szilvával töltött pulykamell; viszont Szakács Imre ISM-államtitkártól a neve alapján többet vártunk volna a gesztenyés palacsintánál. Kapitányék szerint a „szegényételeket” a kisgazdák és a MIÉP-esek preferálják – ám ennek ellentmondani látszik Kuncze Gábor káposztás paszulya és Orbán Viktor tanyai levetlenje (amely gasztronómiai költemény lebbencstésztából és avas szalonnából készül). Fodor Gábor öntött kiflije és Pokorni Zoltán körözöttje arról tanúskodik: a politikai boszorkánykonyha hivatásosai nem feltétlenül konyhatündérek is egyben. Szívesebben (és pártsemlegesen) megkóstolnánk Dávid Ibolya rácpontyát vagy Kósáné Kovács Magda besameltekercsét. Szimbolikatudomány ide vagy oda, a kötet legfontosabb tanulsága: félre kell tenni a forgalomban lévő előítéleteket. Ki gondolná például, hogy ifj. Hegedűs Lóránt megrögzött kólaimádó?
*
Sir Peter Ustinov teljesen magától, mindennemű befolyásolástól mentesen előítélet-kutató központot alapított Budapesten, s kezdeményezéséhez Udo Jürgens, a németek Korda Györgye is teljes mellszélességgel csatlakozott. Szinte egymásnak adják a kilincset a magyar fővárosban a közkedvelt sztárok, s természetesen szép nagy interjúk készülnek velük mindazokban a sajtóorgánumokban, ahol a szerkesztők úgy vélik: épp ideje volt már előítéleteket kutatni a festői Duna-parti metropoliszban. Igaz, azt nem állítják, hogy másutt a világban ne volnának sokkal virulensebb előítéletek – tény viszont, hogy magyar földön is vannak ilyenek (ezeknek a nagyvilágban való folyamatos menedzseléséről jól fizetett hazai médiacsapat gondoskodik); a szállodák és az éttermek viszont sokkal jobbak, mint a tömény előítéletesség országaiban. Az isteni Udo pedig (akinek nagyapja bankár volt, apja még Moszkvában született, ma azonban karintiai kastélytulajdonos, de nem tudjuk, Haiderre szavaz-e) lazán összemossa a még oly megalapozott globalizációellenességet a „hagyományos” előítéletekkel, s ezzel ezt a kétségbeesett életmódkritikát akaratlanul is egy szintre helyezi olyan egyértelműen kárhoztatandó előítéletekkel, mint például az antiszemitizmus vagy a szőke nők korlátozott elmebéli képességeit feltételező viccfasizmus. Igaz, Jürgens (kevésbé elegánsan: Bockelmann) első slágere, a Siebzehn Jahr, blondes Haar idején még más volt a humordivat. (A Tizenhét év, szőke haj magyarul nem rímel, viszont melegen lehetne ajánlani az 1956-ban épp ennyi idős, ezért a véres megtorlás miatt jogutód pártelnökként semmiféle felelősséget nem érző Kovács Lászlónak.) A globalizáció könnyű műfajú önkéntes pápája persze annyiban téved, hogy az előítéletek főcsapása Budapesten nem „korunk rákfenéje”, az idegengyűlölet – sokkal prózaibb annál. Egyszerűen nem hisszük el, hogy a komolytalanság komolyra fordulhat. Én például – nem tehetek róla – Peter Ustinovot már sohasem lovagként, hanem a Fekete szakáll szelleméből megszeretett láthatatlan kalózként fogom tisztelni. S ugyanez az előítéletesség munkál bennem, amikor a kiöregedett szexbomba, Brigitte Bardot állatvédő akcióiról hallok, vagy ha Jimmy Carter Vác határában a Falu végén faragnak az ácsokat fütyörészi. S bevallom, nem tudnám kellő komolysággal kezelni a Dustin Hoffmann adományaiból létesült békásmegyeri Rain Man Autista Centrumot és a Julia Roberts által alapított józsefvárosi Pretty Woman Feminista Kríziskezelő Központot sem.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.