Könyvesház

Halálkultúra
Egy elfojtott tudományág újjászületése
F. Z.
Vékony füzetecske jelent meg nemrégiben a Kharón című folyóirat mellékleteként A XX. század magyar nyelvű tanatológiai szakirodalmának bibliográfiája címmel, dr. Pilling János szerkesztésében. Amilyen elemi, mindenkit érintő kérdésről van szó, olyan meglepően vékony ez a bibliográfia. A halál kérdése sok társadalomban tabu, a mienkben csak félig-meddig volt az egészen 1950-ig. Meglepő látni, hogy a XX. század halállal foglalkozó magyar nyelvű szakirodalmának 80-90 százaléka 1950 előtt és 1990 után jelent meg. A materializmus kitér a kellemetlen kérdés elől, a szocialista ember nem rágódik az elmúlás problémáján. De Márai naplója szerint a gazdag amerikai is szívesen megfeledkezik a létezés végességéről. Persze aligha van egészséges ember, aki nagy élvezettel gondolna saját vagy szerettei halálának pillanatára.
Így aztán a magyar nyelvű tanatológiai bibliográfia tételeinek nagyobbik része voltaképpen nem is a halállal foglalkozik, sokkal inkább az elmúlás filozófiai, vallási, pszichológiai, szociológiai, néprajzi és egyéb aspektusaival. A Janus–Osiris Könyvkiadó gondozásában megjelent Halál és kultúra című tanulmánygyűjtemény első kötetének olvasói sem elsősorban magáról a halálról tudhatnak meg újdonságokat, ha van egyáltalán ilyen e témában. A kötet szerkesztője, Berta Péter a nemzetközi halottkultusz-szakirodalom fontosabb tanulmányait kívánja hozzáférhetővé tenni magyar nyelven; valamint a különböző folyóiratokban eltérő diszciplínák művelői által földolgozott magyar kutatások eredményét egy kötetbe szerkeszteni. A különféle tanulmányok három nagy egységbe sorolódnak, de a kötet szerkezete meglehetősen laza, ez ad lehetőséget a minél szélesebb „merítésre”. Tanulságos összevetni e munkát a szintén a közelmúltban megjelent Lélek, halál, túlvilág című tanulmánygyűjteménnyel, amely a Balassi Kiadó gondozásában látott napvilágot. Úgy tűnik, a mesterséges elfojtás hosszú évtizedei után most a nálunk még újnak számító, több tudományág eredményeit is felhasználó kutatási terület születésének és újjászületésének pillanatait láthatjuk.
(Halál és kultúra. Tanulmányok a társadalomtudományok köréből, I. Szerk.: Berta Péter. Janus–Osiris Kiadó, Budapest, 2001. Ára: 3200 forint)

Ki kicsoda (volt) a maffiában
Jégcsákányos Willie és a többiek
Hanthy Kinga
Ha mindent nem is, de sok mindent tudunk a maffiáról, és még többet arról az emberfajtáról, aki semmitől nem riad vissza azért, hogy övé legyen a pénz és a hatalom, de legalább az egyik. A maffia fénykorában még az egyszerű katonák is milliomosként végezték, sokszor persze utcasarkon agyonverve vagy vendéglőben szitává lőve… Egy-egy keresztapa legfeljebb nyolc évig tudta kézben tartani a hatalmat, ezek közé tartozott Al Capone, Lucky Luciano, Albert Anastasia vagy Carmine Galante, ennél hosszabb ideig csak Carlo Gambino, Tony Accardo és Tokás Gigante uralkodott.
A XIX. századi Amerika rettegett bűnözői az írek voltak, a hírhedt utcai bandák belőlük verbuválódtak, ilyenformán „példát mutattak” az újonnan érkező etnikumoknak, a zsidóknak és olaszoknak, akik gettókba tömörülve néhány évtized alatt felszámolták az ír csoportokat, s végül a helyükbe léptek.
Carl Sifakis bevezető tanulmánya rámutat, hogy az új csoportok 1920-ig olyan példátlan vagyonra és hatalomra tettek szert, amellyel mindenkit zsebre tettek. A korai maffia két leghíresebb nagysága, a szicíliai születésű Lucky Luciano és a Lengyelországból elszármazott Meyer Lansky egyesítette a bandákat profi bűnszervezetté: szindikátust hoztak létre, az élére igazgatóságot neveztek ki, felosztották a területeket, kidolgozták a jogrendet, sőt Gyilkosság Rt. néven végrehajtó csoportot állítottak fel. (A társaság számláján több mint négyszáz gyilkosság szerepel!)
Az amerikai maffiát a szesztilalom, pontosabban a szeszcsempészet repítette magasba. A szindikátus mérhetetlenül meggazdagodott, korrumpálta a politikai rendszert, a rendőrséget, így aztán igazán ritka esetnek számított, ha valamelyik család összetűzésbe került a törvénnyel. Vagyis a maffia a törvény felett állt. A szesztilalom feloldását követő világgazdasági válság meg se kottyant a szindikátusnak, tovább erősödött, s megfelelő utánpótláshoz jutott a gettóban nevelkedő saját etnikai állományából. Az 1930-as évek elején a szindikátusban több zsidó volt, mint olasz, az arányok akkor fordultak meg, amikor a zsidó származású gengszterek kihaltak. Mint Sifakis írja, a zsidó alvilágban az atyafiság nem jelentett olyan szoros köteléket, mint az olaszoknál, akik szívesebben építettek dinasztiát, mint birodalmat.
Egyébként a szálak máig tovább futnak: A Bonannók és a Gambinók családja ma is virágzik, a Genovese család tovább gyarapszik a drogüzletből. Az átalakulás jelei kézzelfoghatók, a maffia elveszítette döntő befolyását a szemétszállításban, az építő- és a textiliparban, de továbbra is rendelkezik étteremhálózatokkal, kaszinókkal, folytatja az uzsorahitelezést, s magas fokon űzi a fehérgalléros bűnözést.
A Glória Pressnél most megjelent rendkívül izgalmas Sifakis-kötet lexikon formában mutatja be az alvilág személyiségeit, például az Őrjöngő Sianót, a moszkvai születésű, zsíros ujjú Guzikot, Al Capone pénzügyi agytrösztjét, a Pusztítót, aki hegedűtokban tartotta géppisztolyát, Jégcsákányos Willie-t, aki Szicíliából importált technikával a dobhártyáján keresztül verte a jégcsákányt az áldozat agyába. (A módszert egyébként ma is alkalmazzák!) A kötet a háromszáz maffiózó-életrajz mellett külön címszavakban tárgyalja a híres családok történetét, a kegyetlen leszámolásokat és békekötéseket, bemutatja a mitikus helyszíneket, továbbá a maffia brutális, ám sokszor bizarr kultúrájának megnyilvánulásait, amilyen például a kocsikázás, a sumák séta, a feloldozás vagy a kegyetlen halál.
(Carl Sifakis: A maffia – Enciklopédia. Glória Press, Budapest, 2001. Ára: 4900 forint)

Mementó
Támadás Amerika ellen
Kő András
A titkárságról hívnak telefonon: küldeményem érkezett a Nemzet szerkesztőségébe. De ami ennél fontosabb, nyomatékosan kérik, mihamarabb menjek érte, mert előbb-utóbb lába kelhet. A küldemény nagyméretű, lapos könyv, boríték nélkül, érthető, hogy belelapoznak és ottfelejtik tekintetüket a papírlapon.
Mert a tragédiát nehéz feldolgozni. A szeptember 11-i, Amerikát ért terrortámadás után az emberek még mindig riadtan bolyonganak a világban, és megrendülten kérdezik: miért történt? Az album a hétköznapok emberének állít emléket, azoknak, akik a terror áldozataivá váltak. E szomorú nap hiteles történetét mondja el személyes vallomások és eredeti fotók segítségével. Valóság szülte krimi, dokumentumregény és kislexikon egyszerre. A kiadó több ezer felvétel közül választotta ki azt a százat, amelyet most közzétesz.
A szerkesztő írja az album bevezetőjében: „Kötetünkben az életünkbe észrevétlenül beleső ipari kamerák felvételei, a televíziókból kifényképezett jelenetek és a menekülők által rögzített drámai pillanatok éppúgy megtalálhatók, mint a tragikus események során munkájukat vakmerő bátorsággal végző profi fotósok digitális felvételei.”
És valóban, a képek a döbbenet erejével hatnak ma is, három hónappal a tragédia után. Kitűnő a válogatás, hasonlóképpen a szerkesztés, a formai megvalósítás, találóak a betűtípusok és -fokozatok. Az ember megnézi egyszer a könyvet, leteszi, aztán napokkal később megint belelapoz, vendégeinek mutatja, mert a kanapé sarkában lapul. Már vannak szomorú, de kedvenc képei, például a New York-i rendőr (James), aki egyenruhában tiszteleg, és ömlik a szeméből a könny, vagy az apró gyermek, aki egyedül bolyong a fal előtt, amelyen a keresettek fényképeit függesztették ki.
Az album elérte célját: mementó, nyugtalanít.
(A terror napja. Szerk.: Harle Tamás. TRIO Produkció, Budapest, 2001. Ármegjelölés nélkül)

Miskolci Bonnie és Clyde
Bűnös szerelem
Dévényi István
Bonnie és Clyde – így emlegették az elmúlt évek hírhedt bűnözőpárosát, Novák Tündét és Fekete Lászlót. A magyar rendőrség fele a szerelmespárt üldözte éveken keresztül, mondták róluk, hogy Izraelben különleges kiképzést kaptak, és soha nem látott profizmussal szervezték meg akcióikat. Mindez igazolódni látszódott, amikor a kommandósok letartóztatták a miskolci Bonnie-t és Clyde-ot, hiszen a bűnözők félelmetes fegyverarzenált halmoztak föl bujkálásuk alatt.
Ám most itt van Novák Tünde meglehetősen őszinte naplója, amelyben – akárhogy forgatjuk is – sehol sem leljük a kőprofi rablópárt. Találunk helyette alkoholista anyával és számtalan alkoholista élettárssal tarkított, elviselhetetlen élettörténetet, első látásra föllobbanó, már-már mesébe illő szerelmet, a páncélszekrény kulcsát asztal alá rejtő bankigazgatónőt, s így szinte ölbe hulló huszonhétmilliót, illetve menekülést, normális életnek semmiképp sem nevezhető, éveken át tartó bujkálást.
Csakhogy amikor már épp rokonszenvesnek tartanánk Bonnie-t és Clyde-ot, kisül, hogy ők ketten mégsem véletlen szerencse – vagy balszerencse – áldozatai, hanem romlott emberek. Mert a páros fegyveres rablásaiban már nyoma sincs a romantikának, még akkor sem, ha a naplóból megtudhatjuk, hogy Novák Tünde minden alkalommal kifejezetten roszszul érezte magát. Az áldozatok talán még inkább.
Így Novák Tünde visszaemlékezései inkább tanulságosak, mint dermesztően izgalmasak vagy rémisztően vércsöpögősek. Hiába próbál ugyanis a szerző a mindent elsöprő szerelem mögé bújva arról beszélni, hogy ők ketten mindent csak egymásért tettek, az olvasó végül inkább beteges egymásrautaltságot, semmint shakespeare-i érzelmeket vél fölfedezni. Nem beszélve a legförtelmesebb bűnről, a másik ember életének elvételéről, amely Bonnie és Clyde történetében kísérlet maradt, de csak a véletlennek köszönhetően.
(Novák Tünde: Miskolci Bonnie és Clyde. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2001. Ára: 1690 forint)

Királyok itala volt
A tokaji bor
R. J.
A tokaji bor a legek kategóriájába tartozik, szerte a világon ismert. A napokban ismét új mű látott napvilágot nemzeti kincsünkről, egyik legavatottabb gasztronómusunk, Cey-Bert Róbert tollából. A magyar borok és borvidékek sorozat harmadik kötetét ennek a semmihez sem hasonlítható nedűnek és születési helye bemutatásának szentelte a szerző. Más könyveihez hasonlóan ezúttal is maradandó és kiváló művet alkotott. Olvashatunk Tokaj, Zemplén és a Bodrog vidékének történelmi emlékeiről, amelyeket ma már az iskolákban sem tanítanak. Szó esik a híres-neves tokaji aszú mellett más, ezen a vidéken termett borokról is. A legnagyobb gondot a szerző számára a tokajihoz illő ételspecialitások felkutatása okozta – ezt a különleges italt ugyanis nem csak bizonyos ételekhez lehet inni. A borok királyához méltón a fejedelmi konyhák ínyencségeinek receptjeit mutatja be, melyeket mai változatban is el lehet készíteni.
Cey-Bert Róbert véleménye szerint Tokaj nemzeti kincsünk, s mi még most sem becsüljük eléggé. Ez az ital Magyarországot Európa csúcsára helyezte a borok terén. Királyok, cárok itala volt, s az utóbbi ötven évben szinte feledésbe merült. Csupán tíz esztendeje kezd feléledni újra a tokaji bor készítésének hagyománya. Ezzel a könyvvel a szerző nem csupán e kincs megóvására hívja fel a figyelmet, hanem szabadságlevelet is ad a tokaji bornak. Igyekszik megdönteni azt a hiedelmet, mely szerint ez az ital csak desszertként fogyasztható. Receptjeivel elkalauzolja az olvasót a világ leghíresebb konyháiba, megmutatva: a tokaji bor vadakhoz, halakhoz, de még a pekingi kacsához is illik.
(Cey-Bert Róbert Gyula: A tokaji bor. Paginarum Kiadó, Fót, 2001. Ára: 4300 forint)