Levelek Pestről és Budáról

DR. RUBOVSZKY ANDRÁS (BUDAPEST): A Magyar Nemzet 2001. november 13-i számának Pest-Buda mellékletében Szent Gellért–Hruscsov is bejelentkezett címmel cikk jelent meg Végh Alpár Sándor tollából. A cikk hemzseg a téves tények közlésétől.
Harminc évet töltöttem a Gellért Szállodában, és ebből 12 éven keresztül a szálloda vezérigazgatója voltam. Évekig kutattam a szálloda, a fürdő, a forrásvidék, a Gellért-hegy történetét, és erről könyvet jelentettem meg.
A szerző alpári módon ír Szent Gellértről. Megállapításait semmilyen kutatás, de még történelmi hagyomány sem támasztja alá. Gellért püspök mindig is tisztelt és megbecsült alakja volt a magyar kereszténységnek, a magyar népnek. Ugyanez vonatkozik Szent Imre hercegre is.
Arany János Rege a csodaszarvasról című költeménye négy hatalmas ablaküveg táblán megfogalmazva nem a fürdő előcsarnokában található, hanem a szálloda főlépcsőházában, emeletenként egy-egy tábla. Tévedés az is, hogy ezeken az üvegablakokon „Arany János pogány magyarjai mutatják magukat, s nem Gellért”. Arany János költeménye a magyar nemzet keletkezésének mitológiáját verseli. A negyedik tábla a honfoglalás kocsisorát és az elfoglalt haza jelképeként a hármas halmot tartalmazza. Az ötödik táblakép azt kívánja bemutatni, hogy a magyarság nemzetté vált, a honfoglalás sikerült. A népet és annak értékét jeles képviselői, zászlói és címerei jelképezik Az ötödik táblakép jeles magyarjai között (14 történelmi személyisége között) természetesen ott van Szent Gellért. Végh Alpár Sándor megállapításait kénytelen vagyok nemcsak cáfolni, hanem visszautasítani.
A szerző azt is állítja, hogy a szállodát akkor hozták teljesen rendbe, amikor Hruscsov megérkezett. „Természetesen itt lakott 1961-ben…” Hruscsov soha nem lakott a Gellért Szállodában.
A cikk azzal fejeződik be, hogy a fürdőben tapasztalt állapotok folytán „az embernek eszébe jut, hogy a Gellértet korábban Szent Erzsébet fürdőnek hívták, II. Endre lánya ennek a vizében gyógyította a leprás betegeket.” Ismét egy téves megállapítás. A feltételezés a Margit-legendából való. Szent Erzsébet unokahúga, a Nyulak szigetén zárdát alapító Margit idejében Erzsébetet már szentté avatták, így az 1178-ban, a johannita rend által alapított kórház későbbiekben felvett neve lehetett Szent Erzsébet, hiszen magát a környéket is sokáig Erzsébetfalvának nevezték. Az azonban szinte valószínűtlen, hogy Szent Erzsébet járt ebben a kórházban, s az sem valószínűsíthető, hogy itt leprás betegeket ápoltak. Szent Erzsébet ugyanis négyéves kora körül Thüringiába ment, ahol későbbi férjével, Lajossal menyasszony-vőlegényként együtt nevelkedtek.
(A szerző megjegyzése: köszönöm dr. Rubovszky András észrevételeit. Annyit tennék hozzá, hogy az írásban foglaltak tényrészének többsége abból a beszélgetésből származik, amelyet a fürdő üzemeltetőjével folytattam, aki készségesen állt a lap rendelkezésére. Kérésére a kész cikket átfaxoltam, s ezt ő abban a formában jóváhagyta. Hogy véleményem némely dologban eltér Rubovszky doktorétól, erre az ősi kínai bölcsességgel felelhetek: „A.-nak igaza van, de ez nem zárja ki, hogy B.-nek is meglegyen a maga igazsága.”)

TÖRÖK BÁLINT (BUDAPEST): A Pest-Buda 2001. december 3-i számában Cuibus János kijavította a Pázmány-szoborral kapcsolatban, a november 16-i számban olvasható téves közlést, hogy tudniillik 1914 óta a józsefvárosi plébániatemplom előtt állt, illetve áll. Szerinte eredetileg az Eskü teret díszítette, egészen a második világháború végéig. Tévedés! A Pázmány-szobor a Kígyó, majd Apponyi téren állt. E tér a szobor eltávolítása után a Felszabadulás nevet kapta. Az Eskü tér a Duna-parton volt, ma Március 15. tér a neve.

DÉVAI LÁSZLÓNÉ TRÓCSÁNYI MÁRTA (BUDAPEST): A Magyar Nemzetben megjelent, a Pest-Buda igen kedveltté vált mellékletben – az Andrássy úton lévő Lukács cukrászdájáról egy olyan cikk, amelyik tulajdonképpen történelem. Volt idő, amikor sokszor jártunk oda, a régi Zeneakadémiára menve, vagy gyerekeket vive a Bábszínházba, volt idő, amikor árai elérhetőek voltak, de nem volt „különlegességi”. Lassan le is szoktunk. Az a hír járta, hogy bankká alakul az egész. Nem is gondoltunk arra, hogy valaha ismét feltámad, és ha nem is a régi fényében, de részben abban, ahogy az újhoz hamar hozzászokó teszi, illetve az új vendégek beleszoknak. A sütemények nyilván vonzani fogják az édesszájúakat. Rebesgetik, hogy olyan régi, ott olyan megszokott készítmények is megtalálhatók lesznek, amelyeket régóta nem lehetett látni. Azonban egyet felejtettek el. Végleg. A valahai Schaumrollt. Nem tudom – hiszen a sajtos roló úton-útfélen kapható –, hogy édes kivitelben miért nem újítható?
Néhány hónapja Passauban, délelőtti sétánkkor megálltunk nem egy cukrászda, csak finom péksütemények boltja kirakatánál, és ámulva láttuk, hogy nagy számban kínálták a már régen nem látott rollnit. Nosztalgiánk felébredt, és vásároltunk néhányat, és ez volt a napi kosztunk. Azóta is érezzük az ízét, amely pont olyan volt, mint amilyenre emlékszünk. Egyszer megkérdeztem egy cukrászdában, hogy miért nincs ez a habroló (akkor nem mertem a német elnevezést használni). A válasz nem volt igazán kereskedő szájába illő, mert csak annyit mondott: mondhatnék magának még sok más süteményt, ami mostanában nincs. Megértettem, el is hallgattam. Hosszú időre, hiszen akkor a generálsütemények kora volt. Most hát itt az új Lukács, ahol meg fogjuk kapni, ha már annyira odavagyunk érte, azt a süteményt, amelyet már rég nem ettem. Nem valószínű, hogy naponta tesszük tiszteletünket, de ha már van megújulás, abban részt kell vennünk. Kíváncsiságunk kielégítése sem megvetendő.
Vissza kellene térni ahhoz a szokáshoz, hogy egy-egy cukrászda, vendéglő olyan készítménnyel legyen nevezetes, amelyik jelzi, hogy itt ez van, ott az. Nem hivatkozom Bécsre, ahol ugyebár egy-egy cukrászda, de más is, azért látogatott, mert olyat kínál, amelyik egyesek ízlésének kell és örömet szerez. Ez sem megvetendő.