A Polgári Kereskedelmi Bank fővárosi, Lónyay utcai fiókjában 1999. október 6-án 799 955 forint kárpótlást vett fel Leslie Gross, magyarországi alkalmazottja segítségével. A pénz Klara S. New York-i – brooklyni – lakost illette, és kiutalása a Központi Kárrendezési Iroda határozata alapján történt. (Az érintettek vezetéknevét személyiségi jogaikra tekintettel nem közöljük.) A hivatal 1999 júniusában ugyanis életjáradékot állapított meg az asszonynak. A tétel a kárpótlási esetek között kiugróan magasnak számít, aminek oka, hogy azt 1992-ig, a kárpótlási törvény hatálybalépéséig visszamenően állapították meg. A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság 1999. szeptember 22-én értesítette a pénzintézetet az átutalásáról, illetve arról, hogy Klara S. ott vezetett számlájára érkeznek majd az életjáradék további, havi részletei is. A bankszámlaszerződést Klara S. már korábban, augusztus harmadikán aláírta, majd Leslie Gross és budapesti megbízottja közvetítésével eljutatta a Polgári Kereskedelmi Bankhoz.
Csakhogy Klara S. az okiraton szereplő aláírásának keltezésekor már halott volt. New York állam nyilvános adatbázisa sze-rint az asszony 1997. október 18-án, nyolcvankét éves korában hunyt el.
Klara S. esete csak egy abból a számos ügyből, amelynek dokumentumai lapunk birtokában vannak. Tegnapi számunkban közöltük: Leslie Gross ezernél több esetben járt el Amerikában élő jogosultak kárpótlási ügyében. Részükre becslések szerint több mint százmillió forintot vett fel magyar állami szervektől az elmúlt években. Megbízottként csak tavaly februárban 967, zsidó származása miatt a második világháborúban Magyarországról elhurcolt személy, vagy mártírhalált halt egyén hozzátartozójának beadványát kezelte. A Gross közvetítette igénylések között idővel elszaporodtak a fiktív esetek, amelyek hozadéka vélhetően a New Yorkban élő, munkácsi származású vállalkozót, s nem a kárpótlásra jogosultakat gazdagította.
A fenti történeten túl ezt bizonyítják azok dokumentumok is, amelyekről szerkesztőségünk írásszakértői véleményt készíttetett. A budapesti Grafológiai Intézet munkatársa, Hakkel Hedvig igazságügyi grafológus szakértő két, általunk tucatnyi okiratból véletlenszerűen kiválasztott dokumentumról megállapította: azokon a kárpótlási igényt benyújtó személy aláírása és a közjegyzői pecsét alatt olvasható Ronald M. Gross szignó valószínűsíthetően egy kéztől származik. Ronald M. Gross Leslie Gross fia. Legtöbbször ő hitelesítette apja ügyfeleinek aláírását.
Csalódás érte a valódi ügyfeleket
Az egyik olyan, 1999. októberi dokumentumot, amelyet a szakértő manipuláltnak vélt, ifjabb Gross mellett Aron Jenő R. „írta alá”. Az idős urat New York-i címe alapján sikerült elérnünk. – Valóban felkerestem a vállalkozót, de azt az ötven dollárt, amit előre kért, nem voltam hajlandó kifizetni neki – mondta el kérdésünkre, hozzátéve, hogy „nagy hiba volt megbízni benne”. – Gross végül körülbelül háromszáz dollárt adott, ami nagyon kevés – fogalmazott. Az idős férfitől megtudtuk, hogy maga munkaszolgálatot teljesített, szüleit és hét testvérét pedig elvesztette Auswitzban. Emlékezete szerint rájuk vonatkozóan is töltött ki megbízóleveleket Grossnak.
Aron Jenő R. ügye igen furcsa: az „Áron Jenő” keresztnév csak az írásszakértő által hamisnak vélt adatlapon, az úgynevezett aláírásmintán olvasható. Más nyomtatványokon a Jenő angol változata, az Eugene áll. A férfi állította: hivatalos iratokon mindig csak az angol nevét használja.
Egy „Eugene R.-es” dokumentumsorozat szerint kizárólag a munkaszolgálatban eltöltött évek után 110 ezer forintnyi kárpótlási jegyet ítélt meg a Központi Kárrendezési Iroda, amit Gross alkalmazottja fel is vett. Az elhunyt testvérek és a szülők után járó kárpótlási tételek sorsáról azonban csak akkor lehetne bármit is megtudni, ha a kárrendezési iroda beszámolna arról: hány további eljárást indítottak, s mennyi pénzt vett fel a száztízezer forinton túl Leslie Gross? A Központi Kárrendezési Iroda főigazgatója azonban nem válaszolt ezekre a kérdésekre, tekintettel a fennálló adatvédelmi rendelkezésekre.
Megkeresésünkre mások is panaszkodtak a vállalkozóra, azok közül, akik nem „holtukban vagy papíron”, hanem ténylegesen megbízták őt az igénylésük elintézésével.
„Leslie Gross? Ő egy szélhámos!” – hallhattuk a telefonban, amikor sikerült elérnünk Edith A. asszonyt Floridában. Edith A. a másik személy, akinek aláírását egy dokumentumon manipuláltnak vélte az írásszakértő. – Egy rokonunk mondta el, hogy Gross „Laci” méltányos jutalékért cserében elintézné a kárpótlási ügyem. Így 1999-ben én is megkerestem, hiszen Auswitzba deportáltak a családommal, előtte pedig egy repülőgépgyárban kellett munkaszolgálatot teljesítenem – emlékezett vissza az idős hölgy.
Gross el is intézte Edith A. folyamodványát, ám a kiutalt kárpótlási pénzt – az asszony szerint – alaposan megkurtította, hiszen „végül csak egy nagyon kis összeget adott át”. Kérdésünkre Edith A. nem talált magyarázatot rá, hogy miért volt szükség aláírásának manipulálására. Azt azonban valószínűsíti, hogy nem kapta meg a teljes jussát.
Lilly W.-t Michiganben sikerült feltárcsáznunk. Ő és férje, Michael W. ugyancsak Grosson keresztül igényelt kárpótlást. „Nincs olyan gazember a világon, mint ő” – fogalmazott Lilly W. igen keményen. Mint visszaemlékezett: egy ismerőstől kapta meg Gross elérhetőségét, aki végül nem bízta meg őt, mert rájött, hogy kicsoda is valójában.
Michael W., Lilly asszony férje azt mondta el, hogy a vállalkozó kárpótlási jegyekben vette fel a járandóságukat. – Gross nekünk harmadannyiért váltotta be a kárpótlási jegyeket, mint amennyit akkoriban egy másik rokonunk kapott értük Budapesten – magyarázta, hozzátéve, hogy levonta a tizenöt százalékos jutalékot is, így összesen 177 amerikai dollárt kaptak Edithtel. Michael azt is megemlítette, hogy tudomása szerint sokaknak adódott nézeteltérése Gross-szal, többen visszakérték tőle a papírjaikat, vagy mérgükben veszni hagyták az amúgy sem túl magas összeget.
Életjáradék halott kárpótoltaknak
Az idősebb Gross az okiratok szerint csak ritkán érte be a kárpótlási jegyekkel. Ügyfelei valós, vagy fiktív megbízásából többnyire életjáradékra váltotta a megítélt kárpótlási összeget – erre a törvény lehetőséget ad –, s így folyamatosan juthat alkalmanként tízmilliós tételekhez Magyarországon. Információink szerint a vállalkozó átlagosan negyedévente látogat Budapestre, ekkor maga veszi fel a pénzt. Legutóbb augusztusban járt itt. Máskor a fővárosban adminisztratív feladatokat végző alkalmazottját utasítja arra, hogy váltsa dollárra, majd utalja ki számára az éppen aktuális tételeket. A kifizetésekre főként a Polgári Kereskedelmi Bank budapesti, Lónyay utcai fiókjában kerül sor. Itt vezetik ugyanis a korábban államilag kijelölt Pénzintézeti Központtól átvett kárpótlási folyószámlákat.
Gross ügyfeleinek többségét nem tudtuk elérni telefonon Amerikában. Egyesekről – mint a cikk elején említett Klara S.-ről – kiderült, hogy már meghaltak, másokról pedig a Gross által feltüntetett amerikai címeken érdeklődésünkkor senki nem tudott.
A nagy tételben kárpótlási eseteket bonyolító Leslie Grossra a magyar szervek is felfigyeltek, ám meglepő módon nem tettek jogi lépéseket. A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság például 1999 júliusában felszólította a vállalkozót, hogy azonnal fizessen vissza 49 ezer forintot, mert azt jogalap és jogcím nélkül utalták át. Erre a Pénzintézeti Központ is figyelmeztette Gross budapesti alkalmazottját, még 1997-ben.
F. Sándor jogosult ugyanis 1994-ben meghalt, de Gross erről elmulasztotta tájékoztatni a hivatalt. Utána 1997 végéig összesen 397 ezer forintnyi járadékot fizettek ki jogtalanul, igaz az öszszeg többi részét sikerült visszaszerezni. Bár már ekkor felmerült a visszaélés gyanúja, ennek ellenére sem a nyugdíjfolyósító, sem pedig a Pénzintézeti Központ nem tett jogi lépéseket.
Egy neve mellőzését kérő forrásunk azt állította, hogy tavaly egy ízben több Gross-ügyfél aláírása gyanút keltett a Polgári Kereskedelmi Banknál, amikor a vállalkozó alkalmazottja pénzt akart felvenni a kárpótoltak számláiról. Következménye végül ennek az esetnek sem lett. Leslie Gross újból elküldte a papírokat, amelyeket végül elfogadtak.
Az esetleges mulasztások tisztázására felkerestük a Polgári Kereskedelmi Bankot, ahol érdemi tájékoztatást nem kaptunk. Pöllné Boti Rózsa, a Lónyay utcai fiók vezetője „semmi esetre sem volt hajlandó letérni a hivatalos útról”, s közölte: csak a tulajdonos Postabank hivatott a válaszadásra. A pénzintézet megnevezett osztályán ezzel szemben egyértelműsítették: a kérdésben a Polgári Kereskedelmi Bank az illetékes. A bank egy munkatársától annyit mégis sikerült megtudnunk, hogy „az írásban érintkező külföldi ügyfelek azonosítására rendszeresített módszer nem százszázalékos biztonságú”.
A Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál és a Központi Kárrendezési Irodánál azt a választ kaptuk, hogy az egyes esetekről feltett kérdéseinkre az érintettek személyiségi jogaira tekintettel nem válaszolhatnak. (Általánosságban Juhász Zoltán, a Központi Kárrendezési Iroda főigazgatója tegnapi cikkünkben szólt a történtekről.)
Kutakodásunk során azt is megtudtuk, hogy az eset vélhetőleg nem ismeretlen a Budapesti Rendőr-főkapitányság előtt. Egy ügyeletes tisztet egy ízben értesítettek a történtekről, ám a tiszt lerázta a bejelentőt, azzal az indokkal, hogy „amerikai állampolgárról van szó, tegyen feljelentést az Egyesült Államokban”.
– Ha mindez igaz, súlyos mulasztást követett el a magyar rendőrség, amikor nem vette fel a bejelentést. Magyarországi elkövetés esetén ugyanis itt kell nyomozást indítani, függetlenül a gyanúsított állampolgárságától – értékelte az elmondottakat Futó Barnabás ügyvéd. A kezünkben lévő dokumentumok tartalmából úgy ítélte: bűnszövetségben elkövetett többrendbeli csalás és okirat-hamisítás gyanúja áll fenn. – Gross ugyancsak meghatalmazottként tevékenykedő volt és jelenlegi alkalmazottainak vélhetően tisztázniuk kell magukat, azt bizonyítva, hogy a visszaélésekért csak az amerikai vállalkozó okolható – tette hozzá.
„Minden legális, minden valós”
Igazán? – kérdezett vissza Leslie Gross, amikor New York-i, Kew Gardens-i lakástelefonján szembesítettük az írásszakértő állásfoglalásával. „Ami a kárpótlást illeti, minden legális, minden valós. Semmilyen hamisítás, vagy más egyéb nincs” – hangzott a válasza. Fontosnak tartotta közölni, hogy minden dokumentumot közjegyző hitelesített, és minden kiutalt kárpótlási összeget átadott a jogosultaknak. – Nem hiszem, hogy bárki is azt állítaná: nem kapta meg a pénzét – hangoztatta. Leslie Gross arról sem tud, hogy egyes beadványok hitelességét megkérdőjelezték volna Magyarországon.
Megkerestük Tordai Pétert, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnökét. Tordai kiemelte: a szövetség érdeke is az, hogy az ügyészség és a kárpótlási hivatal messzemenőkig kivizsgálja az ügyet. Az elnök szerint ha valóban elkövették a bűncselekményeket, akkor mindez „igen kellemetlen lesz a kárvallottaknak, s a tízmilliókat kifizető hivataloknak”, de a történtek kegyeleti szempontból is sértőek.
Tárgyalás a kárpótlásról. Az Alkotmánybíróság megsemmisítette azt a törvényt, amely szerint harmincezer forintos kárpótlás járt volna a náci lágerek és a szovjet munkatáborok zsidó származású áldozati örököseinek. Az egyeztetések az új törvényről most folynak az igazságügyi tárca és az érdek-képviseletek között. A Mazsihisz a november végi tárgyalási forduló után terjesztette elő különvéleményét, amely a többi érdekképviseletétől is eltér. Azt szeretnék, hogy a felajánlott új, háromszázezer forintos összeget növeljék meg a kamatokkal ötszázezer forintra, és az örökös nélküli áldozatok után nem az állam, hanem a zsidó közösség örököljön. Valamint hogy a kifizetésekre három részletben kerüljön sor, amelyből az utolsót legkésőbb 2003. márciusáig folyósítsák. Az Igazságügyminisztérium viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy 130 ezer ügyben kell új határozatot hozni, amelynek az átfutási ideje 8-10 hónap. Ráadásul az országnak 2001–2002-re elfogadott költségvetése van. Ha a jövő évben meg is kezdenék a kifizetéseket az általános tartalékból, a teljes összeg csak 2003–2004-ben lenne folyósítható.
kisebb botrányt váltott ki 1999-ben, hogy a Salamon Berkowitz, az ismert Traubisoda-gyáros által létrehozott Mechon Simon Alapítvány hozzáfogott a svájci kárpótlásra igényt tartó hazai holokauszttúlélők és hozzátartozóik adatainak összegyűjtéséhez. A Mazsihisz, tiltakozva az alapítvány tevékenysége ellen, akkor közölte: az alapítvány nevében fellépő személyek nem rendelkeznek felhatalmazással arra, hogy személyes adatokat gyűjtsenek, a holokauszttúlélőket képviseljék, őket nyilvántartásba vegyék. A svájci igényléseket végül a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítványa kezelte. Időközben kiderült az is: Salamon Berkowitz valótlanul állította magáról, hogy az Ortodox Zsidó Világtanács alelnöke.
origo.hu
Ez történt az ország karácsonyfájának utcájában - galéria
