Otelló áfával

Különös vibrálás, mielőtt a bársonyfüggöny felgördül, a nézőtér tapintható csendje, a szavak varázsa, a valóság és a megemelt lét határa, a kitörő tapsvihar. Köszönetünk a művésznek, a társulatnak. Jelzés, viszonzás, amiért ők még ma is makacsul mondják: érdemes. A hatvanas–hetvenes évek pazar színházi estéi – a XXI. század küszöbén – immár emlékek. Porladó színészóriásai és tündérkirálynői még visszaintenek. Nem is tudom, manapság mi lenne velük?