Húsz évvel ezelőtt, amikor lengyel csapatok foglalták el Lengyelországot, és újabb tíz évre biztosították a megingathatatlan szocializmus rohamos fejlődésének feltételeit, Kádár János, a rá jellemző éleslátással és politikai érzékkel értékelte a „testvéri” országban kialakult helyzetet. Valami olyasmit mondott, hogy a magyar és a lengyel népet hagyományos barátság fűzi össze, de annál sokkal fontosabb a két testvérpárt hagyományos barátsága. Ez oly szép gondolat, hogy akár a majdani Kádár-szoborra is fel lehetne vésni, a magyar baloldal már úgyis a szívébe véste. Mert aligha erősíti a két nép barátságát, hogy Bokros Lajost kölcsönadták szegény lengyeleknek, de az utód testvérpártok kapcsolataiban még gyümölcsöző lehet eme nagylelkű gesztus.
Távol álljon tőlünk minden kárörvendezés, hogy most aztán a lengyelek is megkapják, hiszen kijutott már nekik bőven a „jóból”, amit az a kétségtelen tény is bizonyít, hogy az ősszel megválasztott kormány egy csőd szélén ténfergő gazdaságot örökölt elődjétől. A választási kampány közepén, szeptember elején jelentette be Jaroslaw Bauc pénzügyminiszter, hogy a lengyel gazdaság sokkal mélyebb válságba került, mint azt előzetesen gondolták. Bauc megszorító intézkedéseket javasolt, ám Jerzy Buzek kormányfő a választások előtt néhány héttel nem akarta azokat vállalni, ezért inkább kirúgta Baucot. A jobboldali koalíció ezzel együtt elveszítette a választásokat, ám a baloldali, posztkommunista szövetség sem azzal nyert, hogy „Bokros-csomagot” ígért. Programjukban olyasféle tételek szerepeltek, mint a miniszté-riumok, s az ott dolgozó apparátusok csökkentése, az államigazgatási alkalmazottak, s a parlamenti képviselők bérének befagyasztása. Tipikusan baloldali ígéretek ezek, az egyszerű nép mindig vevő a honatyák megregulázására, nehéz kiagyalni annál népszerűbb ötletet, hogy a képviselőktől vesznek el pénzt.
Megalakult a Leszek Miller vezette új kormány, s kiderült, a sivár valóság más, mint az ígérgetések világa. A hárommilliárd zloty (több mint kétszázmilliárd forint) összegű takarékossági program sok mindenről szól, a jelek szerint a képviselők fizetéséről nem. Viszont csökkentik a szociális juttatásokat, a táppénzt, az utazási kedvezményeket, befagyasztják a közalkalmazotti béreket, lerövidítik a szülési szabadságot, emelik a személyi jövedelemadót, emelni tervezik az általános forgalmi és a jöve-dékadót, bevezetik a húszszázalékos kamatadót. Közben a jegybankot arra akarják rávenni, hogy csökkentse az irányadó kamatlábat.
A lengyel választópolgárok reagálása még nem ismeretes előttünk, de az biztos, hogy a „budapesti gyors” poggyászkocsijának nem örültek. Persze mi sem bánnánk túlságosan, ha a visszaúton Bokros Lajos lemaradna a varsói gyorsról. Igaz, az a bizonyos varsói gyors, amelyik a Keleti pu. helyett egyenesen a Köztársaság térre érkezne, áprilisban még csak tolatni fog, ezért ha Kovács László és kísérete szeretne felszállni rá, akkor utazzon Varsóba. Barátilag felhívnám figyelmét, Lengyelországban megszűntek az utazási kedvezmények.
Kulcsember sikkasztotta a rézkábeleket
