Csodaszarvasból bűnbak

Emelkedettebb megnyilvánulásaimat, amelyek nagyon is földhözragadtan kínlódják meg az „isa pur és homu vogymuk” koloncát és távlatait, többnyire nem a napi, tehát az idő rövid pórázán tartott történések ihletik. Bár tagadhatatlan, az összetett jelen ingerküszöbként működik, de itt, nálunk képtelen megmaradni jelennek, fékezhetetlenül jár-kel a múltban s a jövőben, és már rögvest nem az, ami vagy aminek lennie kéne. Drámánk, hogy a múltunk, amelyet meghamisítottak, megcsonkítottak, eloroztak, betiltottak, éppen kibeszélhetetlensége miatt nem válhat múlt idővé, televénnyé, miként a fa lehullott lombja. Olyan, mint a makacs természet: zárd ki az ajtón, beszökik az ablakon és eluralkodik. Ámbár manapság a természetellenest igyekszenek némely hangadó csoportok – kiscsoportosok az ovi homokozójában – a helyébe gyömöszölni, és mint magától értetődőt elfogadtatni. Kérdés, akik ezt erőltetik, kitalálták, politikájuk s programjuk részévé tették, így hirdetvén pogromot a nemzet ellen, maradnak-e? Pontosabban: eltűnnek-e végre végleg a sakktábláról, merthogy a királyné rése nem a mi bástyánk. S elkomorul a szellem, fénye megfakul, matt lesz. Örökké nem lehet remizni. Most már nem. Többé nem szabad beérni ennyivel, vagyis annyival, hogy csak ennyi. Az ugratáshoz nem elég megsarkantyúzni a hintalovat. Ezek után léha volna kijelentenem: anyám, én nem ilyen lovat akartam!
De mára hogyan takarították ki, tették rendbe a maguk történelmi Augiász istállóját az egykori Tokió–Róma–Berlin-tengely nagyhatalmai? A japánok a Hirosima-traumával, az olaszok Mussolinivel, a németek Hitlerrel a poggyászukban. Utóbbiak mégis egyesülhettek a világ szeme láttára, sőt az egykori ellenségek segedelmével. És hogyan kerülhettek ítélkező szerepbe a franciák Pétain marsallal, a nagy kollaboránssal és egy gyáva lelkiségbe süllyedt, demoralizált hadsereggel, tehetetlen hadvezetéssel, annál embertelenebb fogolytáborok üzemeltetésével a hátuk mögött? A gall kakas lelohadt taraját De Gaulle egyedül, a szövetségesek támogatása nélkül soha nem lett volna képes életre delejezni. Miért tudtak átlépni az árnyékukon, miért tudták kiheverni, amit ki kellett, ahhoz hogy megegészségesedjenek, megújulhassanak, begyógyíthassák a zsarolásként rájuk sütött bélyeget, hogy ne kössék gúzsba őket, hogy büntetlenül vállalhassák a nacionáléjukat, tehát hogy megalapozott önbizalommal küzdjenek a múlttal már nem terhelt jövőért?
Miért, hogy minden magyar megmozdulást, kezdeményezést, kitörési kísérletet árgus szemmel figyel a világ, sőt ostorozhat, meg- és elítélhet? Milyen jogon? Az igazság jogán? Kétlem. Az erő jogán? Akkor ne beszéljünk egyenlőségről meg arról, hogy egyik nép sem alávalóbb a másiknál, akkor ne papoljunk demokráciáról, sem arról, hogy minden élet egyaránt értékes és fontos!
A második világháború alatt például Antonescu Romániája, Tiso önálló Szlovákiája német mintára oly előzékenyen, oly sietve deportálta a zsidókat, hogy a halálra szántak közül ide menekült, Magyarországra, aki tudott, a németek gúnyosan Judapestnek nevezték Budapestet. Ó, történelmi amnézia vagy tudatos agymosás, mesterséges bűnbakká avatás, hogy igazolva lássék az utolsó csatlós, a fasiszta, az antiszemita jelzők használata, egyedül már csak nálunk, még 2002-ben is! Ama zord időkben minden értelmesen gondolkodó ember az antifasiszta Magyar Nemzetet olvasta, talán annak a zsurnalisztának az édesapja is, aki ezt a lapot a minap lenácizta. Íme az ingerlő, irritáló ingerküszöb. A minősítés, amellett hogy bornírt, veszélyes provokáció. Megint visszarántana a hurokba, a csapdába, mert jaj nekik, ha kereket old az egyetlen bűnbak! Oda a hivatkozási alap, a zsarolás lehetősége, a húsosfazék birtoklásának egyedüli élvezete. Érdemes, sőt kötelező ilyet írni, hiszen ez a nép úgy el van butítva, hogy újra meg újra lenyelethetők vele a legotrombább hazugságok is, hiszen látható, hogy nincsen hányingere, etethető, mert mindenevő. Ezért meri papírra vetni a fenti jelzőt egy kisstílű, műveletlen zsoldos-zsurnaliszta. Nem óhajtja tudomásul venni: ebben az országban a hitleri és a sztálini diktatúrák idején példás, nyugat-európai színvonalon működő, a világközvélemény által elismert demokrácia, parlamentarizmus működött!
Ne feledjük, Hitler már régen halott volt – és minden, ami őt éltethette volna –, míg Sztálin nagyon is élt. Az a Sztálin, aki – most már a történészek is beismerik, be merik ismerni – milliós nagyságrenddel több embert semmisített meg az előbbinél, nemre, fajtára, vallásra való tekintet nélkül. És legalább olyan átgondolt, szisztematikus precizitással, mint a német gépezet, amely a háború elvesztésével szétesett. Ellenben a sztálini rendszer Európa e térségében a háború után ötven éven át pusztíthatott, mi alig tizenkét éve, hogy levegőhöz jutottunk, ha igaz. Miért nem a vörös fasizmus rémképét emlegetik, sulykolják a fejekbe, miért nem az ÁVO-ról, az ötvenhatos megtorlásról szól a nóta?! Miért nem ez a veszély az elrettentő, minden borzalom hasonlata? Nemzedékek sora és sorsa mállott szét a szocializmus nevű embertelen barakkban. Vagy ez az ötven év nem történt meg, kihagyjuk, a magyar történelem 1948-tól nincsen többé? Álljon már elő végre valaki onnan, a ránk irányuló, átkot és nyálat fröcsögő szócsövek mögül, és vesse össze az úgynevezett Horthy-korszakot, amely vállaltan a Szent István-i hagyományokra épített, a Rákosi–Kádár-érával, amely „nagy testvéri” segítséggel lerombolni igyekezett azokat. Hasonlítsa össze a Szent Korona országlását azzal a vérszomjas, boszszúért lihegő proletárdiktatúrával, amely ötvenhat előtt és utána is jellemezte ezt a torz, népidegen hatalmi alakulatot! Számolja össze a törvénytelenül, koholt vádak alapján elítélteket és legyilkoltakat! Vagy közeledvén a kommunizmus üldözötteinek emléknapja, nem árt egy kis provokációval elterelni a figyelmet az utóbbi bűnös fél évszázadról, a kommunisták felelősségéről?
Miért, hogy a volt kormányzó hamvainak hazahozatala ellen tüntetést szerveztek azok, éppen azok, akik annak köszönhetik az életüket, hogy a kormányzó úr leállította a deportálásokat, és így megmentette a szüleiket? És miért, hogy amikor Rákosi hazalopásáról volt szó, egy pisszenést sem lehetett hallani? Hogy van ez? Mindenki mélyedjen magába, gondolja végig, és keresse meg a választ!
Hatalmas, a jézusi türelmet kikezdő igazságtalanságokat követtek el a magyarság ellen, és tehették, mert hagytuk. Soha nem álltunk ki az értünk hadakozó nagy embereinkért, igenis, mindig engedtük itt az idegeneket vagy előretolt cselédeinket garázdálkodni. Viszont újratemetni, koszorúzni, megkésve főt hajtani, emléktáblát avatni tudunk. Bár egy időben azt sem mertünk. Legutóbb vitéz Jány Gusztávot és Szombathelyi Ferencet rehabilitáltuk.
Önmagáért beszél az, ahogyan a magára maradt Bajcsy-Zsilinszky a német megszállás után tűzharcra kényszerült a rátörő Gestapo-pribékekkel, az oroszok elvihették Kovács Bélát vagy az ország korábbi miniszterelnökét, gróf Bethlen Istvánt, ahogy kiadták a szerbeknek a már idehaza életfogytiglanira ítélt, bár ártatlan vitéz Szombathelyi Ferenc vezérezredest, a honvéd vezérkar főnökét. Vádol! Állítólag a szocdem igazságügy-miniszter, Ries István tette önhatalmúlag, ami képtelenség. Meggyőződésem, hogy Rákosiék nyomására kényszerült cselekedni, később nyomorultul halt meg, az akkori szokások szerint agyonverték a börtönben. Rákosi tényleg Sztálin legjobb tanítványa volt, ötvenhat után Kádár is „felnőtt” hozzá. De ehhez kellett egy nép is, amely engedte, eltűrte ezt a szörnyű „növekedést”. Jó, mondhatjuk, győzött a túlerő, no de a lelkeken is, ott belül is kötelesség volt föladni az igaz ügyet, némán tűrni, hogy beszennyezzék? Tényleg kötelességből ujjongott 1957. május elsején a százezres felvonuló tömeg, éljenezvén a saját hóhérait, akik a vér színében lángoló tribünről nyájasan integettek? Nem! Tudom, egy nép feladata: túlélni mindent. De nem akárhogyan.
Több helyütt kifejtettem már, mennyire meg- és elvetem a terrorizmust, ám az is tény, hogy az iszlám felfogás szerint Bin Laden nemzeti hős. Afganisztán a világ egyik legszegényebb országa, azt gondolná az ember, ha valamiért, hát pénzért mindenre kaphatók az ottaniak.
És nem. A világ legerősebb állama beismerte: a tetemes vérdíj fejében sem tudta kézre keríteni Bin Ladent, felhagynak az üldözésével. Tehát a népe nem árulta el, a záporozó bombák sem bírták rá. Ha nálunk él, félek, mi rég ki- vagy feladtuk volna. Én a vallásszabadság híve vagyok, meggyőződésem, hogy Istenhez számos ösvény vezethet; igen, az utak különbözőek, így az iszlám is sok mindenben eltér a kereszténységtől. Egyebek között abban, hogy nem ismeri Judást.