Ki az a szép lány?

Egyed László a Józsefvárosban él egy körfolyosós házban. Lakása furcsán zegzugos. Valójában nem az, és mégis: az ember, mikor belép, olyasmit érez, mintha egy titkos ajtó is lenne valahol. Vagy egy függöny, ami lebben, mert épp befutott mögé egy lány, aki meztelen. Vannak tiszta képletű otthonok, melyeknél pontosan tudni, hogy lakói erre mennek a konyhába, arra a fürdőbe, ott a háló, s itt fogadják a vendéget. Egyed lakása szöges ellentéte ennek. Rejtelem.
Régen ismerem a festőt, s valahányszor fenn jártam nála, mindig vártam, mikor fog elősétálni egy lány. Jön majd, mosolyogva elém tesz egy csésze teát, ahogy mozdul, megrezzennek a mellei, aztán ahogy jött, eltűnik. Miért gondolok ilyeneket?
Rodin miatt. Nála mászkáltak meztelen nők a műteremben. Jöttek, mentek, leültek, elhevertek, s mikor már azt hitték, ügyet se vet rájuk a mester, az rákiáltott egyikükre: „Maradjon így!” – s rohant ceruzáért, rajzpapírért, megörökíteni a mozdulatot. De minthogy szobrász volt, többnyire agyagot gyúrt. Mindig volt a kezében egy marokra való, mert nem tudott nyugodni: örökké dolgozott. Aki elmegy Párizs mellé, Meudonba, százszámra lát ezekből a „marokművekből” a Rodin Múzeumban. Csaknem mind asszonytestet mutat.
Rodin szerint „minden meztelen női testen ott van az egész természet, és a szem, amelyik látni tud, felfedezi ezt benne…”
Vajon Egyed is így gondolja? Mert kell legyen valami oka annak, hogy kiállításain egy ideje a képek csak meztelen testeket mutatnak. Ott voltam a legutóbbin. Némelyik előtt a vendégek nem mertek megállni. Mintha attól féltek volna, hogy rajtakapja őket valaki.
Azt, hogy a magyar szemérmes fajta, valahogy meg lehet magyarázni. De mi a magyarázat arra, hogy festői is azok?
– Nekem inkább az tűnik fel, hogy ha fest is valaki aktot, alig van benne erotika. A tizenkilencedik században csak Lotz képein látni ilyet, a huszadikban pedig talán Vaszary és Csók volt merészebb. A többi nem. Munkácsy, Csontváry, Rippl-Rónai, Egry, Derkovits szinte meg se próbálták. Azt hiszem, mi egyszerűen ilyenek vagyunk.
– Akkor te más lehetsz, mert rengeteg aktot rajzolsz és festesz. Miért?
– Ha tájképeket festenék, senkinek se jutna eszébe arról faggatni, hogy miért tájképeket. Ezzel együtt azt mondom: az ok nem a szexuális érdeklődésemben keresendő. Amikor aktot rajzolok, az számomra olyan, mintha gyufásdobozokat rajzolnék… Ez persze túlzás, mert gyakran áll előttem nem hivatásos modell, aki mégiscsak egy nő, ráadásul meztelen, és miért tagadnánk: egy meztelen nőre nézni nagyon jó.
– Ezt nehéz volna cáfolni a képeidre nézve…
– Meglep, amit mondasz, én ugyanis nem találom erotikusnak a magam képeit. Persze ennek eldöntéséhez tisztázni kéne, hogy erotikus-e egyáltalán az akt, vagy ellenkezőleg: a létező legtermészetesebb állapot. Őszintén szólva, nem tudom, mitől függ az, hogy egy vászon izgalmat kelt a nézőben vagy sem. Egy biztos, nagyon szeretnék erotikus képet csinálni.
– Néhány festőnek ez olyannyira sikerült, hogy pornográfnak mondják őket.
– Teljesen mindegy, mit mondanak, ez a dolog tele van hazugsággal. A legjobb példa erre, hogy a gyilkosságot mindenki elítélendő szörnyűségnek tartja, mégis a szeretkezés ábrázolása a nagyobb bűn. Ha tévé előtt ül a gyerek, a szülők inkább megengedik, hogy az öldökléseket nézze, mint a szerelmi jeleneteket. Ha kezedben egy mikrofonnal kimész az utcára, száz emberből kilencvenkilenc elutasítja a pornográfiát, tehát a pornóiparnak már rég el kellett volna sorvadnia. Holott ez nem igaz, tudjuk, hogy virágzik.
– Nagyon gyorsan megszerezted azt a technikai tudást, amivel képeid készülnek…
– Ne haragudj, hogy közbevágok, de ezt a technikai tudást én sokára és nagyon kemény munkával szereztem meg. Ráadásul a megtartása se könnyű. Tíz napig nem rajzoltam, tegnap kezdtem újra, és határozottan érzem a kihagyást.
– Hihetetlenül könnyed és bravúros az ábrázolásmód, amivel képeid készülnek.
– Az ilyesmi hízeleg az embernek, de hozzá kell tennem, hogy sok nagy festő van, aki nem tud jól rajzolni. Például Cézanne, Van Gogh. Vagy ott vannak az ikonfestők. Ők se rajzoltak jól, de ez, hidd el, nem jelent semmit. Igenis lehet valaki nagy festő különleges rajztudás nélkül.
– Példáid egyikének se volt túl jó kapcsolata a nőkkel. A tiéd milyen?
– Életemet eddig meghatározó módon befolyásolták, s nem csak rajzi értelemben. Ez azért lehet így, mert későn érő típus vagyok. A feleségemnek, mikor megismertem, kifejlett ízlése volt, tudott dönteni jó és rossz között, ezért neki, bár azóta elváltunk, nagyon sokat köszönhetek. És a többieknek is, mert a körülöttem lévő lányok szerencsére jó ízlésűek voltak, és mindig megmondták, mi nem tetszik a munkáimban.
– Mennyire befolyásolnak a nők?
– Mint férfit nagyon. Katalinnak, akivel másfél éve élek, minden szava fontos, amit mond. Ha képekről van szó, már más a helyzet.
– Miért?
– Mert jóindulatú velem szemben. De igyekszem nem bedőlni neki.
– Ő is áll modellt neked?
– Persze. Nemrég volt egy kiállításom, ahol a képek egy része róla készült, a testalkatából tudni lehetett. A megnyitón odajött egy barátnője és megkérdezte, nem zavar-e minket, hogy Katalint fel lehet ismerni. Mindketten csodálkoztunk…
Egyed eltűnik a konyha irányába, kávét főz, ott maradok magamban a képekkel. A falnak fordítva állnak, s a hátukat mutatják, mint a dominók. Sokat töprengtem már, vajon miért így? Végtére a festő magamutogató: alig várja, hogy egy teremben kiakaszthassa munkáit. A megnyitó után legtöbbjük behúzódna egy sarokba, hogy észrevétlen figyelhesse, milyen ábrázattal nézik a képeket a kiállítás látogatói.
Miért, hogy otthon, a műteremben, szemérmesek?
Vannak persze kivételek. Mint Picasso, aki iránt Egyed tele van kamaszos rajongással. Sose sikerült megfejtenem ezt a vonzódást. Egyed lényét, bár közeledik az ötvenhez, máig meghatározza egyfajta kisfiús kedvesség, míg példaképe, Picasso tele volt undok felnőtt tulajdonságokkal. Ezeket főleg nőkön élte ki, azokon, akik szerették. Aligha véletlen, hogy asszonyai közül kettő öngyilkos lett.
Érkezik a kávé.
– Picassóra gondoltam, míg kinn voltál. Miért éppen ő a példa? Mert remekül rajzolt?
– Nem csupán azért. Számomra ő a legszórakoztatóbb festő. Annyi telitalálata van. Az persze nagy duma, amit hirdetett, hogy ő nem keres, hanem talál. Ennek épp az ellenkezője igaz, s ezért lett számomra elérhetetlen példakép. Soha nem nyugodott bele egyetlen megoldásba, sosem volt magával elégedett, pedig lehetett volna, hiszen úgy tudott rajzolni, ahogy a képzőművészet történetében senki, beleértve Dürert és Leonardót. Ráadásul a sok munka révén rengeteget fejlődött: hetvenévesen jobb festő volt, mint harminc évvel korábban.
– És emberként mi vonz benne?
– Az életben nagyképű alak volt, kihasznált mindenkit, s csak a nappal érezte magát egyenrangúnak, de művészetében iszonyú alázatos volt. Ezért példa számomra, mert nem szeretnék a nagyképűségtől hasra esni a saját képeimben.
– Sikerei a nőknél sose imponáltak neked?
– Nem. Sok lánnyal próbálkoztam, és nem voltam sikertelen. Mindez azonban nem azért történt, mert Picasso a példaképem volt, hanem mert a lányok tetszettek nekem.
– Mikor elkészülsz egy képpel, mit mondanak róla a modellek?
– Általában szeretik.
– S a kiállításra is elmennek, ahol ott látják magukat bekeretezve?
– Igen, elmennek.
– Képet szoktak-e kérni?
– Azt rögtön az elején tisztázom, hogy nem adok. Kép dolgában ugyanis fösvény vagyok. Meg aztán van ennek egy másik oldala. Ha egy rajzot nem találok igazán jónak, akkor inkorrekt odaadni. A jó kép viszont annyira fontos, hogy azt meg azért nem adom.
– Újabban férfiaktokat is rajzolsz.
– Nem könnyű dolog, s meg fogsz lepődni, hogy miért. A férfiak nehezebben vetkőznek… Egyfelől szemérmesebbek, másfelől félnek, hogy a meztelenségük netán rejtett homoszexualitást takar. Butaság.
– Mint festőnek van nőideálod?
– Csak mint férfinak van: nem szeretem az alacsony nőket. Katalin magasabb, mint én.
– Bárkit lerajzolsz?
– Bárkit.
– Olyat is, akinek csúnya a teste?
– Hogyne. Az néha sokkal komolyabb kihívás. Ezt nehéz másokkal megértetni, mert vannak, akik azt hiszik, hogy egy modell okvetlenül szexuális partner is. Valamelyik kiállításon odajött hozzám egy látogató, s kérdezte, ki az a szép lány a képen. Mert szívesen megismerné. Úgy képzelte, majd elárulom neki.
Az előszoba felől kulcscsörgés hallatszik, nyílik az ajtó, belép Katalin. Magas, gótikus jelenség, mozdulatai finomak. Vásárolni volt, kipakolja, amit hozott. Gyümölcs, káposzta, aranysárga olaj, papírban sajtok. A szoba megtelik színnel, szagokkal, mintha délen volnánk. Körtét eszünk, íze szétárad a szánkban, örülünk.
Mi festünk, írunk, a nők meg gyümölcsöt hoznak.