Munkakerülési engedély

A magyar zsebtolvajok, markecolók, útonállók és banditák meglehetősen szervezetten tevékenykednek, de az organizáció magasabb szintjéig, a szakszervezet alakításig még nem jutottak el. (Pedig milyen bájos kis tömörülést hozhatnának létre a prostituáltakkal.) Az ő érdekvédelmük nem megoldott, így nem csoda, hogy eddig nem tudtak hivatalosan tiltakozni a státustörvény, illetve az ahhoz kapcsolódó miniszterelnöki megállapodás ellen, holott azok tartalma sérelmes rájuk nézve, hovatovább létbiztonságukat, megélhetésük alapjait fenyegeti. Román állampolgárságú bűnelkövetők eddig is csőstül jöttek az országba, többnyire csak idénymunkára érkeztek, ám bizonyos, hogy egyikük sem rendelkezett munkavállalási engedéllyel, némelyik semmiféle okmánnyal sem, közterheket nem fizettek, viszont az egészségügynek sok munkát adtak. Ha igaz az, hogy ezentúl könnyebben jöhetnek be hazánkba a román állampolgárok, akkor közöttük több zsivány is átlépheti a határt, s ez a magyar csibészeket hátrányos helyzetbe hozza. A honi áldozati piac szűkös és behatárolt, csak a turistaszezonban mutatkozik némi pezsgés, ám ha a terepet ellepik a román martalócok, akkor a mi megtévedt fiainknak nem jut áldozat. Előfordulhat, hogy egy-egy külföldit többször is kirabolnak, ami árt az ország nemzetközi megítélésének. Ha a romániai gonosztevők szabadon jöhetnek hazánkba, akkor könnyen előfordulhat, hogy a magyar haramiák koldusbotra jutnak, ami azért lenne szerencsétlen esemény, mert a koldusszakmában is erősen felülprezentáltak a romániai kéregetők. Ez a helyzet súlyos válsággal fenyeget, ám szakszervezet híján nincs senki, aki szót emelne a magyar bűnözők mellett, csak halvány reménysugár számukra, hogy mindenki, aki támadja a kedvezménytörvényt és az egyetértési nyilatkozatot, az áttételesen az ő érdekeiket is védi.
A fenti eszmefuttatás persze csak vicc, de teljesen korrekt. Semmiben nem különbözik attól a gondolatmenettől, amely oda lyukad ki, hogy a magyar munkaerőpiacot ellepik a romániai munkavállalók, leszorítják a béreket, veszélyeztetik a dolgozni vágyó magyarok munkahelyét, megélhetését. Az egyik kereskedelmi csatorna hírműsorában Kovács László feszít, és azt mondja, ő csak és kizárólag tényekről beszél. Jövő időben és feltételes módon. Hát ezt tanulta a szemináriumon? Nem tudja, hogy a feltételezéseket, a reményeket, a hallucinációkat nem szokás, nem illik és nem is tanácsos tényeknek nevezni? Miféle tény az, amit azzal támaszt alá, hogy majd meglátjuk tavasszal meg nyáron, hogy mi lesz itt? Valóban, majd meglátjuk, s akkor majd bizonyossággá válik, addig azonban nem több, mint találgatás, híresztelés, rosszindulatú proganda, előítéletes feltételezés, jó esetben Kovács László személyes véleménye, ám legyünk nagyvonalúak, s mondjuk azt, a párt és annak elnökének meggyőződése.
Ezzel szemben tény az, hogy a kampányba belebódult szocialisták nem válogatnak az eszközökben, gátlástalanul mindenféle torz és hazug szakértői mesével riogatják a közvéleményt, s agyrémeiket igyekeznek kész, befejezett tényként beállítani. Ugyanakkor mindazt, ami az elmúlt négy évben ebben az országban történt, olcsó kampányfogásnak, kormányzati propagandának minősítik. Egy szocialista számára a tények csak a beszéd szintjén léteznek, a maguk valóságában csupán arra jók, hogy letagadják azokat.
Amikor Kovács László tényeket emleget, felkészülhetünk rá, nem kapunk egyebet, mint vörös szegfűvel keresztezett zöldségeket. Ám ez nem zavarja Kovácsot, sőt ebből táplálkozik fölényeskedő intellektusa, tudja, az alaptalan rágalmakat nem lehet racionális érvekkel cáfolni. Óvakodik kimondani téves képzeteinek konklúzióját, miszerint az ő interpretációjában az Orbán–Nastase megállapodás lehetőséget ad a feketemunkások korlátlan beözönlésére, de minden szavával ezt a látszatot sugallja. Tisztában van vele, ez távolról sem igaz, de azzal is, ezekre a „tényekre” akad vevő.
A bulvárlap kétoldalas szalagcímben közli: tízmillió román vállalhat munkát Magyarországon. Minő tárgyilagos önmérséklet! MSZP-s és SZDSZ-es politikusok 23 millióról beszéltek. A lap szerkesztői belátták, a 23 millió erős túlzás, ők objektívebbek, beérik tízmillióval is. Igazuk van. Miként akkor is igazuk lenne, ha azt írnák, hogy tízmillió magyar válhat baleset áldozatává. 50 százalék az esély, vagy így lesz, vagy nem. De megszólal a nép hangja is. Ó, az áldott nép! Az érintett, a kisemmizett, a meg nem kérdezett, a szűkös egzisztenciáját féltő, a román idénymunkásoktól fenyegetett, a kormány által elhanyagolt, magára hagyatott, a félelem légkörében cidriző, szemérmes, de öntudatos nép.
A napokban ismét Budapesten járt a battonyai Karsai József Baráti Kör. Nem tudni, miből futotta nekik útiköltségre, hiszen egyikük arról panaszkodott, még arra sincs pénze, hogy beteg gyermekével az orosházi vagy a gyulai kórházba utazzon. Mindenesetre a vonatjegyen kívül néhány szép sárga sálat is beszereztek, hogy messziről kinyilvánítsák politikai hovatartozásukat. Az más kérdés, hogy a sárga szín egykor a prostituáltak megkülönböztető jele volt, erre vonatkozóan lásd a XV. században kiadott Budaváros Jogkönyve című törvénygyűjteményt, amely előírta, hogy a szabad lányok (prostituáltak) legalább tenyérnyi széles sárga pántlikát kötelesek viselni. Ennél a meghosszabbított sárga pántlikánál kifejezőbb jelképet a szocialisták nem is találhattak volna.
Karsai József agrárszocialista képviselőjelölt, aki kormányellenes, felettébb ízléstelen demonstrációival szerzett magának országos hírnevet. A körülötte kikristályosodott, battonyai illetőségű baráti társaság olykor megérkezik a fővárosba, és előadja a Vidéki pórnép sanyargattatásai című oratóriumot. Karsai vezényel, a kórus mutál, a médiumok meg ájuldoznak a gyönyörűségtől. A társulat tagjai, minden külső befolyástól mentesen, gond nélkül eligazodnak a napi politika útvesztőiben, sőt még azt is tévedhetetlenül megállapítják, hogy Orbán Viktor cinikusan mosolygott, miközben aláírta az egyetértési nyilatkozatot. Egy ilyen csapatot becsülni kell: az emberi gesztusok közül már azonosítani tudják a fityiszt, a bányászjelvényten mást is, például azt, ha jönnek a románok, akkor azok sokkal olcsóbban vállalnak munkát, és akkor nekik nem jut, holott nagy szükségük van az idénymunkára. Az egyikük kiböki, a románok addig is 1800 forintért vállalták a napszámot, ők meg 2500–3000-ért, de akkor is, a kormány a piszok, mert nem ad munkát. Adna az, csak meg kell pályázni a köztisztviselői állásokat.
Másrészt 80 ezer betöltetlen munkahely ásítozik üresen hazánkban, s olyan rendelet még nem született, miszerint battonyai lakosoknak tilos azok közül válogatni. S ha már az idénymunkánál tartunk, ez a jótét lélek Karsai kiterjedt birtokain miért nem alkalmazza, legalább idénymunkára, elkötelezett híveit? S ha alkalmazná őket, miért nem nyugtatja meg a gyülekezeteket – a ti munkátok biztosítva van, jöhet akárhány román, ti akkor is dolgozhattok, sőt még a törvényes előírások szerinti közterheket is befizetem utánatok. Mert ha az altruista és filantróp Karsai ezt mondaná, akkor ezek az emberek nem rettegnének, hogy elveszítik soványka munkalehetőségüket, szerény keresetüket.
Igaz, heccelni sem lehetne őket. Netán még a jó Karsai sem égetné el a búzáját, hanem odaadhatná a dolog nélkül maradt romániai feketemunkásoknak.
S akkor nem szóltunk még a hajléktalanokról…