Vörös Csepeli

A magyarságról elmélkedett a tegnapi Népszavában Csepeli György szociálpszichológus. (Ehhez is ért.) Karizmatikus mondataiból ide másolom a legagylágyítóbbakat: „Az Országgyűlés hatalmas többsége által elfogadott magyarságtörvény fércmű lett. Egyedül a Szabad Demokraták Szövetségének volt mersze a törvény ellen szavazni (…) A törvény nem hogy a magyarság javát nem szolgálja, hanem hatása mind belföldön, mind külföldön katasztrofális.”
Konkrét forrásokat nem jelölt meg a szerző, de ez az ő esetében valószínűleg elfogadott, mégiscsak lehúzott négy esztendőt Moszkvában a későbbi SZDSZ-es tévékurátor. Amit ő kijelent, azt tekintsük sarkigazságnak. Ez van, és kész.
Azt is írja a felkent ember, hogy a magyar állampolgár nem szolidáris azokkal a magyarokkal, akik annak tartják magukat, ám Trianon jóvoltából határ húzódik közöttünk, vagyis odaát élnek a boldogtalanok. (Persze, itt sincs forrás, Csepeli György valószínűleg napkeltétől napnyugtáig a Kárpát-medencét járja, onnét hozta a hírt.)
Én meg azt mondom, szamárságot beszélsz, kedves Gyuri. Voltál te már Székelyudvarhelyen, Tusnádfürdőn, Csíksomlyón? Láttad-e már, hogyan öleli át egymást két magyar? Az „itteni” meg az „ottani” – ha létezik ilyen kategória. Attól, hogy cikkedet telebiggyeszted latin kifejezésekkel, még nem te vagy a Tudományos Gyuri. Az „etnocentrikus”, „xenofóbia”, „konstituált” és egyéb szavak használata a lelki mozgássérültek mankója. (Erdélyben például a konstituáltra azt mondanák: megalkotott, megalapított, csak hát ez magyarul van.)
Dolgozatának legvégén Csepeli György megjósolja az Orbán-kormány bukását, amúgy csepeliesen: „A történelem iróniája, hogy egy etnocentrikus kormányt a xenofóbia buktat meg, amely rendszerint az etnocentrizmus ikerpárja.”
A cikk elején fénykép is van a szerzőről. Mosolyog. Nagyon elvan magától.