Zománctáblák a Szombathelyi Képtárban

Még alig néhány éve is öreg boltok, poros raktárak mélyén hevertek elfeledetten az égetett zománctáblák a reklám hőskorából, amelyek hirtelen tűntek el a mindennapokból a modernizációs hullámmal. A Szombathelyi Képtár Saphier Dezső műgyűjtő gazdag kollekciójából mutat be válogatást január 30-tól. A szokatlan gyűjtemény nemcsak Magyarországon, de Európában is kuriózum.

Zsohár Melinda
2002. 01. 31. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Itthon még nem divat, de Nyugat-Európában már keletje van a zománctábláknak, mondja Saphier Dezső, aki több évtizede a műgyűjtők rangos képviselője, a Magyar Régiség- és Műtárgykereskedők Egyesületének alelnöke.
Magyarországon a grafikák is kevésbé népszerűek, mondja a szakember, márpedig a klasszikus reklámtáblák az alkalmazott grafika igényes reprezentánsai. A neonok, a televíziós reklámok és a színes magazinok átalakítják a hirdetési műfajt is.
Az 1890–1960 között készült zománctáblák mindenképpen muzeális értéket képviselnek mint a legutóbbi száz év lenyomatai. Az idősebbek emlékeznek a híres Franck kávé reklámtáblájára, amely a lényeget fogta meg: a kék ég, hátterében a felkelő nap aranysárgája, s benne a vörös színű kávédaráló a szűkszavú felirattal. Az 1922 körül készült Persil-tábla, az 1930-as keltezésű Albus szappan hirdetése (Csabai Ékes Lajos munkája), az 1915-ös és azóta csakugyan legendává lett Zwack Unicum fuldoklója (amely utóbbit tévesen Bortnyik Sándornak tulajdonítottak, de már bizonyos, hogy nem az övé a szellemes ötlet), de az elegáns ovális elemi iskolai angyalos-címeres tábla is oly ritkaság, amely vetekedik egy kép vagy szobor értékével. Saphier Dezső kedvence a szintén világhírnévre szert tett Meinl-teareklám, amely szerinte bámulatosan szép grafika, ma sem igen szárnyalták túl lényegretörésében, látványában.
A régi zománctáblák színei olyan teltek és ragyogóak ma is, mint születésükkor voltak, a nehézfém alapú festékek örökkévalónak bizonyultak. Kobaltkék, míniumvörös, zöld, sárga színek pompáznak a másfél méteres vagy alig tíz centiméter szélességű táblákon. Környezetvédelmi okokból ma már nem használják ezeket a gyártási folyamatukban mérgező, de kiégetett állapotukban természetesen teljesen ártalmatlan és különleges színeket produkáló anyagokat. Sajnos, a táblákat jól lehetett hasznosítani, a MÉH rengeteget beolvasztott belőlük és a háborúk miatt is pusztultak. Készültek égetett táblák Bonyhádon, Kőbányán, Budafokon, Győrben a zománcgyárakban. Kis boltokba kihelyezett példányaik bizalomkeltően csalogatták az évtizedeken át egy helyre járó vevőket.

Az egyiptomi fáraósírokban ma is régi szépségükben pompáznak az égetett zománc ékszerek, a XX. századi technika pedig lényegében a limoges-i zománckészítés metódusát követte. A fémlemezt ívben megfeszítették, mindkét oldalát zománcozták, majd kiégették. Az eredetiek hátlapján ma is láthatók az ecsetnyomok, amelyeket a kézi festéskor hagytak rajta az ügyes kezű iparosok, munkások. A nagyipar és a nagykereskedelem termékeinek reklámozására hatékonyan alkalmazott zománctáblák ma már aukciókon is fölbukkannak, a legértékesebbeken olykor a tervező grafikus szignója is olvasható. A legtöbb szecessziós stílusú, vagy az art deco jegyei jellemzik, de ma már egy 50-es évekbeli szocreál alkotás diszkrét bája sem érdektelen.
A Szombathelyi Képtárban az 1200 darabos Saphier-gyűjteményből 241 látható az igazgató, Gálig Zoltán személyes érdeklődését és az újabb korszakok sajátos tárgyvilágát is tükrözve. A kiállításra színes katalógus megjelent, dokumentálva a kiállított zománctáblákat – valószínűleg az első hiteles, magyar nyelvű információként.
A kollekció egyébként úgy keletkezett alig tizenkét esztendeje, hogy Jánossomorján, egy kívül-belül egyforma Franck-reklámmal borított pajta hétszáz zománctábláját Saphier Dezső megvásárolta. A háború előtt itt készítette egy cég a Franck pótkávét, s a fölöslegessé vált reklámtáblákat a nagy változás után eladták egy gazdálkodónak. Így menekült meg a cserealapot képező készlet, amelynek darabjai mára szétszóródtak a világban.
A tárgyakat szeretni kell – öszszegzi műgyűjtő ars poeticáját a kiállított tárgyak tulajdonosa, hozzátéve, hogy alkalmasint meg is kell tudni válni tőlük. „Mert a régi helyett csak jobb jöhet” – folytatódik a tanács gyűjtőknek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.