Az infláció – monetáris politikai szemszögből

Tavaly júliusban lépett hatályba az új jegybanktörvény, amely a Magyar Nemzeti Bank célrendszerének meghatározása terén hozta a legfontosabb változást. Az új törvény szerint a jegybank mindenekelőtt az árstabilitás eléréséért, majd megőrzéséért felelős, minden más gazdaságpolitikai szempont csak másodlagos lehet döntéseinek meghozatalában. Az új szabályozás megfelel a fejlett országok többsége gyakorlatának és az európai uniós előírásoknak is.
Az árstabilitás elérése azért vált a jegybank elsődleges céljává, mert a monetáris politika a kiszámítható gazdasági környezet megteremtésével tud hozzájárulni a társadalom jólétének növeléséhez. Az árstabilitás és a kiszámíthatóság ugyanis a beruházások emelkedését és a gazdaság növekedési ütemének tartósan magasabb szintjét eredményezi.
A múltban szélesebb feladatkörrel ruházták fel a jegybankot, őrködnie kellett a gazdasági növekedés, a versenyképesség fenntartása felett. A nemzetközi, de a saját tapasztalataink is azt mutatják, hogy a gazdaságpolitika más elemei, elsősorban a tágan értelmezett fiskális politika hatékonyabb eszközökkel rendelkezik e célok megvalósításához. Ha a monetáris politika az infláció elébe helyezi ezeket a célokat, annak hosszabb távon kizárólag magasabb infláció lesz az eredménye, monetáris eszközökkel sem a növekedés, sem a versenyképesség alakulását nem tudjuk befolyásolni. Ez nem jelenti azt, hogy a jövőben a monetáris politika ne támogatná a stabil gazdasági növekedést, de a kereslet élénkítésére csak akkor és olyan mértékben lát lehetőséget, amikor és amennyiben az nem veszélyezteti elsődleges célját, az árstabilitás elérését.
Európai uniós integrációnk elmélyítése, a közös valuta bevezetése szintén megkívánja a hazai infláció jelentős csökkentését. Az euró-zónához történő csatlakozás Maastrichtban meghatározott előfeltételeinek egyike az infláció EU-ban fennálló szintre történő leszorítása. Ráadásul a többi, a kamatkülönbözetre, az árfolyam-stabilitásra, sőt, még a fiskális politikára vonatkozó kritériumok teljesíthetőségét is döntő mértékben befolyásolja az infláció nagysága. Így nem túlzás azt állítani, hogy a fiskális fegyelem mellett az árstabilitás elérése az Európai Monetáris Unióhoz való sikeres csatlakozás kulcstényezője.
Fontos hangsúlyozni, hogy az árstabilitásra való törekvés elsősorban a társadalmi jólét hosszú távú emelése céljából, az ország jól felfogott érdekében történik. Saját érdekeink szerencsére egybeesnek az európai uniós követelményekkel. Sőt, talán meg is könnyítik a monetáris politika dolgát. Az európai integráció széles társadalmi és politikai támogatása erősíti a jegybank dezinflációs elkötelezettségének hitelességét. Ugyanakkor az előírt kritériumok teljesítése a gazdasági élet többi tagját is a jegybank alacsony inflációra törekvő politikájával összhangban álló viselkedésre ösztönzi.
Annak érdekében, hogy a Magyar Nemzeti Bank e küldetését sikerrel teljesíthesse, meg kellett változtatni a monetáris politika rendszerét. Az éves infláció Magyarországon többnyire kétszámjegyű volt a 90-es években. 1995-től a forint előre bejelentett ütemű csúszó leértékelése jelentette az első számú eszközt az akkor 30 százalékos éves drágulási ütem mérséklésére. A havi forintleértékelés mértékének fokozatos csökkentésével 1999 elejére sikerült az inflációt 10 százalék alá szorítani, azonban az energia és élelmiszerárak kedvezőtlen alakulása megállította az addigi dezinflációs folyamatot. A további leértékelési ütemcsökkentések már hatástalanok voltak, és az infláció tartósan 10 százalék körüli szinten maradt.
Az infláció beragadásának oka a monetáris politika szempontjából külső tényezők kedvezőtlen alakulásán túl az inflációs várakozások alakulásában keresendő. A Magyarországon nominális horgonyként funkcionáló forintárfolyam előre kiszámítható pályája jelentős mértékben a piaci szereplők inflációs várakozásain, azok fokozatos mérséklésén keresztül segített hozzá a dezinflációhoz. Az 1999-ben és 2000-ben tapasztalt kedvezőtlen külső inflációs sokkok tartósan beépültek a várakozásokba, és így hiába csökkentette a jegybank a forint évesített leértékelődését az euróhoz képest 7,5 százalékról 3,5 százalékra, a fogyasztói infláció 2000 végén ugyanakkora maradt, mint 1999 elején volt. Az elsősorban az árfolyam által meghatározott ipari termékek és a sokkal inkább várakozások vezérelte piaci szolgáltatások drágulása közti rés jelentősen szétnyílt: az 1999 közepére jellemző 3 százalékpontos éves különbség 2001 elejére 8 százalékpontra szélesedett.
Az éveken át sikeresen működő árfolyam-rendszer elvesztette tehát korábbi hatékonyságát, így szükség volt a dezinflációs stratégia és a monetáris politikai rezsim átalakítására, ami 2001 májusában és júniusában történt meg. Első lépés az árfolyamsáv 30 százalékra történő kiszélesítése volt. A széles sáv nagyobb mozgásteret ad a jegybanknak arra, hogy önálló kamatpolitikát folytasson, és a kamatlépéseken keresztül az árfolyam alakulását is befolyásolja. Ugyanakkor az árfolyam korábbi kiszámíthatósága mint nominális horgony megszűnt. Az új rendszerben ezt a szerepet az inflációs célkitűzés vette át.
Az inflációs célkitűzés azt jelenti, hogy a jegybank több évre előre bejelenti, hogy milyen sebességgel fogja csökkenteni az inflációs rátát. Jelenleg 2003 decemberéig hirdettük meg az inflációs pályát. Az új rendszer bevezetésekor 10,8 százalékon állt az éves infláció. Első célunkat 2001 decemberére tűztük ki, 7,1 százalékban, 2002 végére 4,51 százalékban jelöltük ki az elérendő inflációs szintet, amit 2003-ban 3,51 százalékra fogunk csökkenteni. Az első megmérettetésen sikeresen túljutottunk, 2001 decemberében már csak 6,8 százalékos volt a fogyasztói árindex emelkedése az egy évvel korábbi szinthez képest.
Jól tudjuk azonban, hogy ma még nehéz meggyőzni az embereket arról, hogy nem folytatódik az elmúlt évek gyakorlata, és valóban európai szintre fog csökkenni az infláció. A jegybanki hitelesség megszerzése lassú folyamat, azonban számos feltétel adott annak eléréséhez. Az új monetáris rendszerben a jegybank sokkal nagyobb függetlenséget kapott, tehát rendelkezésre állnak az eszközök, amellyel kitűzött céljait megvalósíthatja. A fiskális politika támogatja a jegybank céljait, a meghirdetett célokat a kormány és a jegybank együttesen tűzte ki. A közös célkitűzés azt is jelenti, hogy azt mindkét fél reálisnak, a fiskális és monetáris politika mozgásterének indokolatlan mértékű korlátozása nélkül is megvalósíthatónak tartja. A jegybank ezért együttműködő fiskális politikára számít. Amiként 2001-ben a visszafogottabb konjunkturális helyzetben a költségvetésnek volt tere expanzívabb politikát folytatni, úgy a jövőben feltételezzük, hogy egy esetleges inflatorikusabb környezetben keresletszűkítő politikával fogja támogatni az inflációs cél elérését, a rendszer hitelességének megtartását.
A jegybank hitelessége növelése érdekében transzparens működésre törekszik. Az inflációs célkitűzéses rendszer bevezetése óta az MNB nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy kiépítse a kommunikációs csatornákat a gazdasági szereplők felé. A megújult Inflációs Jelentésben rendszeresen ismerteti a döntések megalapozásához felhasznált technikákat, információkat és szempontokat. Közleményekben, állásfoglalásokban és háttértanulmányok publikálásával is folyamatosan törekszik a közvélemény orientálására.
Az inflációs cél és az inflációs várakozások eltérése nagyban befolyásolja a dezinfláció költségét. A kitűzött cél és a várakozások között a hitelesség jelenti az összekötő kapcsot. Ha a piaci szereplők nem hisznek a cél megvalósulásában és magasabb várakozásaik meg is jelennek az árazásban, valamint a bérek kialakításában, a monetáris kondíciók sokkal nagyobb mértékű szigorítására van szükség, mint hiteles politika esetén. A szigorúbb monetáris politika azonban olyan költségterheket ró a vállalatokra, ami a profitabilitás csökkenésén keresztül néhányuk versenyképességét veszélyezteti, és nemzetgazdasági szinten az alacsonyabb infláció végül alacsonyabb kibocsátással és magasabb munkanélküliséggel párosul.
A dezinflációval együtt járó növekedési áldozat azonban nem szükségszerű, vagy legalábbis lehetőség van annak minimálisra csökkentésére. A monetáris politika nagyobb hitelessége azáltal, hogy a piaci szereplők magatartásukat az inflációs célhoz igazítják, optimális esetben sikeres és akár költségmentes inflációcsökkentést eredményezhet. A megvalósuló cél ezután tovább növeli a hitelességet, így a folyamat önmagát erősíti.
A mechanizmus mégsem ennyire egyszerű, ugyanis különböző piaci szereplők várakozásai más-más csatornán keresztül járulnak hozzá a dezinfláció sikerességéhez, vagy sikertelenségéhez. Míg az új rendszer bevezetése óta az elemzői várakozások folyamatosan közelítettek a kitűzött inflációs célhoz, és a különbség jelenleg alig több mint fél százalékpont, addig az év eleji bértárgyalásokon azt lehetett tapasztalni, hogy az elmúlt hónapok látványos inflációcsökkenését és a 2002-ben várható további csökkenést nem vették kellő mértékben figyelembe a tárgyalópartnerek. Mivel a nominális bérek várható növekedése nem igazodik ily módon a fogyasztói árak közelmúltbeli és a közeli jövőben várható alakulásához, az infláció további csökkenése rövidtávon a reálbérek túlzott növekedését és ezzel együtt a vállalati szektor profitjának csökkenését eredményezheti. Mindazonáltal a hitelesség kiépítése és megőrzése középtávon sokkal fontosabb annál, mintsem hogy a Magyar Nemzeti Bank a nominálbérek növekedésére való tekintettel engedjen az inflációs célból.
A szerző a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója