A közel-keleti háború az Egyesült Arab Emírségek luxusparadicsomát, Dubaj térségét sem kímélte. A légtérzár miatt rengeteg magyar ragadt kint. A Baranya vármegyei hírportálnak sikerült megszólaltatni egy 11 éve kint élő pécsi családot.

„Nagyjából délután egy óráig nyugalom volt, ekkor néztem én is bele a hírekbe és láttam, hogy megindult a támadás Irán ellen. Itthon voltam a gyerekekkel és hallottunk pár dörrenést, de távoliak voltak. Ezt követően pár órán át nyugalom volt, aztán ugyanolyan dörrenéseket hallottunk, és ezekbe már az ablakok is beleremegtek. Ahogy sötétedett, ez sűrűsödött, és sokkal közelebbinek hallatszottak a becsapódások. Közleményt adtak ki, hogy sikeresen megsemmisítették több hullámban az iráni rakétákat” – mesélte a lapnak a drámai történések kezdetét Krisztina.
A család néhány órás éjszakai nyugalom után a rakéták hangjára ébredt. Először egy vészhelyzeti sms-t kaptak, hogy vonuljanak védett helyre, ha van a közelükben olyan, majd az iskolától is üzenet érkezett arról, hogy hétfőtől szerdáig távoktatás lesz. Krisztina a Bama.hu-nak elmondta, a magyar konzulátus két közleményt adott ki, egyrészt hogy maradjanak a házban és távol az ablakoktól, másrészt hogy melyik oldalon kaphatnak hiteles információt a történésekről.
Krisztina elmondta, a helyzet elég ijesztő, ugyanakkor bíznak a békés, diplomáciai megoldásban. Hozzátette, 11 éve élnek ott, de ehhez hasonlót még soha nem tapasztaltak.
Azt kellett mondanunk a gyerekeknek, hogy csak tűzijáték, nehogy megijedjenek
– összegzett az édesanya.
A család gyakran hazalátogat Pécsre, ahol Krisztina édesanyja is él
„Várjuk a fejleményeket, mindenki rohamvásárlásba kezdett, attól tartva, hogy elfogy az étel és napokig, esetleg hetekig bent ragadunk a házban. Vannak olyan barátaink, akik azonnal hotelszobát foglaltak három napra az expo területén, remélve, hogy elkerülik őket a rakéták. Ki így, ki úgy küzd meg a helyzettel. Pécsen születtem és nőttem fel, rendszeresen látogatunk haza a kis családommal, remélem, hogy minél előbb elcsendesül a helyzet, és hazalátogathatunk édesanyámhoz és a barátaimhoz” – mondta a lapnak Krisztina.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!