Hívogató és elküldő üzenetek

Még jócskán előttünk az idei választás, de mintha máris ott tartanánk, mint nyolc éve. 1994-ben a megszerzett abszolút többség birtokában egyedül is kormányképes MSZP váratlanul beemelte a hatalomba a korábbinál jóval gyengébben szerepelt szabad demokratákat, olyan kulcspozí-ciókat engedve át nekik, mint a belügyek, az oktatás és a kultúra. A 72 százalékos parlamenti fölény azonban négy év alatt vesztésre fordult, a szocialista hívek közül sokan azóta is az SZDSZ-szel kötött koalícióban látják a bukás okát, az egykori polgári liberális választók pedig sosem bocsátják meg Magyar Bálintéknak a volt pártállami káderekkel alattomban megkötött paktumot. A két párt bukást túlélt vezetői viszont, a közös bűnökben kitöltött négy esztendő után pont olyanná váltak, mint amikor a régi házastársakat már csak a közös szerzés öröme tartja egyben.
Nyolc héttel az áprilisi megmérettetés előtt olyan politikai üzengetés folyik a két baloldali párt között, mintha már a megszerzett koncon osztoznának. Rájuk jellemző módon főként a – parlamenti bejutás küszöbén egyensúlyozó – szabad demokraták címezik ajánlataikat és figyelmeztetéseiket a Köztársaság térre. Hétvégi küldöttgyűlésük politikai mondanivalója – amit Kis Jánostól Kunczéig, legfeljebb más szavakkal, de mindenki fennen hangoztatott –, hogy nélkülük nincs kormányváltás, ők egyszerűen kellenek hozzá, ha azt hiszik a szocialisták, hogy egyedül is képesek rá, tévednek (Kuncze); az MSZP kerüli a színvallást, hallgat leendő koalíciós partneréről, pedig választhat az SZDSZ és a nagykoalíció közt (Kis). Hol van már a tavalyi vitéz Demszky, aki egymagában akarta lekaszabolni a hétfejű Orbánt?
És hová tűnt mostanra a közös bűnök emléke? Egy darabig még mutogattak egymásra a 98-as vesztesek, de mára minden régi rútságot elfátyoloz a hatalom visszaszerzésének vágya. Nem számít az egymilliárd dolláros MSZP-s olajgate-ügy és a nyírfabotrány, Horn kalandja Meciarral és Iliescuval, a volt karhatalmistának a Princz Gábortól kapott telken épített villája, a közös VIP-listák és kölcsönös sértegetések, a fővárosi és vidéki privatizációs panamák, már nem féltékenyek egymás T. Mártájára. Országunkat a győzelemért!
E hívogató üzeneteket még szép szirén hangon továbbítják címzettjük fülébe a szabad demokraták. Az azonban kezd egyre érdekesebbé, mondhatni komikussá lenni, amely stílus mostanában eluralkodik Kuncze pártelnökön, amikor a Fidesznek vagy jelesül Orbán Viktornak és „embereinek” üzenget. A valamikori piarista diák, tököli mélyépítő üzemmérnök, a köztársaság volt belügyminisztere teljesen átvette az SZDSZ új generációjának kommuniká-ciós stílusát. Kezdetben csak a sűrűn emlegetett „lenyúlás” szó tűnt fel, amit a józsefvárosi utcanők és stricik szakzsargonjából kölcsönöztek számára a piárosok, de legutóbb már úgy foglalta össze kampányprogramját a párt miniszterelnök-jelöltje, hogy a fideszesek „húzzanak el”! Ez a verbális stratégia azért nagyon gázos Kunczének, mert emlékezhetne még, mit mondtak róla a ’98-as bukta után a mértékadó pártguruk. Pető Ivánék akkor a rá esett választást nem annyira Kuncze képességeivel indokolták, mint – őnáluk sokkal árnyaltabban fogalmazva – az övékénél kedvezőbb külső megjelenésével, családi és egyéb körülményeivel. Erre aztán büszke lehetett Kuncze, akit találóan nevezett egy politikus Miska-kancsónak. Ez a mostani húzzanak el! imázs, amit nyilván tanácsadója, a volt Magyar Narancs főszerkesztője talált ki számára, úgy áll rajta, mint tehénen a pisztolytáska.
De szépek lennének így együtt Medgyessyvel, ha nyernének…