Súlyos vádak a Group 4 ellen

Titokzatos pénzeltűnések, megmagyarázhatatlan elbocsátások, munkaügyi perek jellemzik a Group 4 Securitas Kft.-nél zajló eseményeket – jelentette ki lapunknak Csánics Sándor, az Értékszállítási és Őrzésvédelmi Dolgozók Szakszervezetének elnöke. Közölte: az őrző-védő cégnél rendszeresen tűntek el több millió forintot tartalmazó pénzeszsákok.

Villányi Károly
2002. 02. 19. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kft. egyes munkatársait meg is gyanúsították az összegek ellopásával, ám mint később számos alkalommal kiderült, alaptalanul. – Az esetekről nyilvántartást vezetek, minden állításomat dokumentumokkal tudom alátámasztani – szögezte le kérdésünkre a szakszervezeti elnök. Hozzátette: a pénzeltűnésekre rendszerint rovancsoknál, hónapos késésekkel derült fény, ezt követően tettek feljelentést, a biztosító pedig fizetett.
Az érdekvédelmi szervezet elnöke nehezményezi, hogy a cégnél korábban poligráfot használtak a tolvaj lefülelése érdekében. Volt olyan eset, hogy a Group 4 munkatársáról – akit tízmillió forint ellopásával gyanúsítottak a vállalkozásnál – a hazugságvizsgálat során azt állapították meg, hogy körülbelül 30 ezer forintot tulajdoníthatott el. A poligráfot Csánics szerint törvénytelenül alkalmazták az őrző-védő társaságnál, amit 1999. végén jelzett is az állampolgári jogok országgyűlési biztosának, Gönczöl Katalinnak. – A panaszt még válaszra sem méltatták – fakadt ki az érdekvédelmi vezető.
Csánics egyébként azt tapasztalta: akiről a Group 4-nél kiderült, hogy tagja az általa vezetett szakszervezetnek, azt különféle okokra hivatkozva elküldik a cégtől. A volt munkatársak közül többen a munkaügyi bíróságtól várnak jogorvoslatot. Közölte továbbá, hogy a kft.-nél történő eseményekről a parlamenti pártok elnökeit is tájékoztatta, választ azonban csak Kovács Lászlótól (MSZP) kapott. A pártelnök levelében közölte vele, hogy az ügyet Molnár Gyula országgyűlési képviselőnek, a terület gazdájának továbbította. Molnár megkeresésünkre lapzártánkig nem reagált.
Kecskeméti Sándor, a Group 4 Securitas Kft. ügyvezetője közölte: nem nyilatkozik, Csánics pedig a bíróság előtt felel majd állításáért. Úgy tudjuk, a Group 4-nél Csánicsot notórius feljelentőnek tartják, akit a bosszú hajt, mivel korábban ő is a cég dolgozója volt, csak elbocsátották.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.