A lejáratás nagymestereiről

A Fidesz egyik, ha nem a legnagyobb bűne – a baloldali politikusok és az őket támogató sajtómunkások szerint – az, hogy kettészakította a magyar társadalmat. A szerintük igaz oldalon állók gyűlölik, megvetik és kirekesztik a baloldali, liberális eszméket vallókat (akik politikailag a jelenlegi baloldali ellenzéki pártok hívei), míg a másik oldal tekintetében ez úgy nyilvánul meg, hogy a „haladó”, liberális, antifasiszta stb. oldal szellemileg és szakértelem szempontjából a jobboldalnál sokkal emelkedettebb, magasabban álló képviselői csak megvetik, netán sajnálják is a jobboldal (egyébként a társadalom nagyobbik hányadát kitevő) híveit és képviselőit, mert azok intellektuálisan képtelenek felfogni a mai modern idők szavát, az európai liberális, erkölcsrelativizáló, haladó eszméket és új erkölcsöt. Ezen túlmenően „bunkó” módon nacionalisták, mert érdekli és aggasztja őket a nemzet sorsa, bár ezzel a magatartásukkal veszélyeztetik az ország európai integrációját.
A Fidesz és szövetségesei által képviselt politika eszerint az országot két, egymásra acsargó, egymást gyűlölő táborra osztotta, ahol a baloldali tábor felsőbbrendű képviselői persze minden tudás és kapcsolat birtokában vannak, ebből következőleg legalábbis nyilvánosan nem gyűlölnek, csak sajnálkoznak, megvetnek, esetleg szelíden, fejcsóválva elítélnek.
Ha ez így van, akkor valóban nagy a baj. Egy ilyen helyzetben lévő országot és népét politikai vonatkozásban ennyire megosztani valóban nagy felelőtlenség.
A valóság azonban az, hogy ezt nem a jobboldal teszi, a felelősség ebben a tekintetben egészen máshol keresendő, mint ahol számos baloldali hangadó és félművelt sajtólevelező kutakodik. A társadalmat a politika mentén kettészakító árkot a választási vereség után megzavarodott és a vereség okainak elemzésére képtelen, ehelyett a gyűlölködést és a lejáratást választó szociálliberális politika ássa egyre mélyebbre. A komoly gyűlölethadjárat a polgári kormány megalakulása után mintegy két héttel kezdődött, jellemző módon az egyik „országos napilap” hasábjain. Az objektív oknyomozó újságírás és az igazság egyik bajnoknőjének már több hónapja előkészített cikksorozatával, majd ezt követőleg a legkülönbözőbb „objektív” cikkek, tárcák formájában, egyes kereskedelmi televíziók feltáró műsorainak hathatós támogatásával.
Miután a zászlóshajó felvonta vitorláit, ezt a flotta többi hajója is követte, és így hajóznak közel négy éve a magyar politika vizein egymást izgató, de az országot távolról sem érdeklő, valós hangulatát pedig távolról sem ismerő hisztérikus hangulatkeltéssel, a tárgyilagosság, a jó erkölcsök figyelmen kívül hagyásával. Egyetlenegy céllal a szemük előtt, hogy a nekik nem tetsző kormányt lehetetlenné tegyék, sőt, ha lehet, megdöntsék, függetlenül attól, hogy mindez mekkora kárt okozhat, miként befolyásolhatja a közmorált, vagy akár az ország külpolitikáját, nemzetközi megítélését.
Az utóbbi hetekben e tekintetben egyes prominens ellenzéki képviselők részéről immár hisztérikus megnyilvánulásokat is volt módunk tapasztalni, sőt egyes washingtoni tudósítók és hazai külpolitikai közírók a balliberális lapokban nem szégyellnek nyíltan hazudni, amikor az amerikai kormánynak a magyar kormánnyal kapcsolatos állítólagos fenntartásait teszik közkinccsé. Aki csak egy kicsit is járatos a nemzetközi politikában és közéletben, tudja, hogy mindez nem igaz. Úgy tűnik tehát, hogy abban a táborban a „minden mindegy” hangulat kezd eluralkodni, és ez veszedelmes megnyilvánulásokra, meggondolatlan tettekre ragadtathatja egyes képviselőiket, netán egész pártokat.
Rendkívüli felelősség terheli a baloldali sajtó ama részét, amelyik minden gátlás nélkül rágalmazza, aláássa a nemzet többségének megbízásából éppen hivatalban lévő kormányt. Ne értsük félre: nem a kormányt bíráló beszédek, cikkek gyakran primitív, sőt ordenáré retorikáját, lehangolóan stílustalan hangnemét kifogásoljuk, hiszen ez még úgy-ahogy belefér a demokrácia kereteibe, hanem a gátlástalan hazudozást, rágalmazást, a valóságtól elrugaszkodott gyalázkodást, amit évek óta az Országgyűlésben és a médiában folyamatosan tapasztalunk. Aminek semmi köze nincs az ellenzéki bírálathoz, és csak arra mutat bizonyosságot, hogy a hatalomba való visszajutás érdekében a baloldal minden erkölcsi és jóízlésbeli gátat átszakít, ugyanakkor minden valóban jogosult ellenzéki bírálatot hiteltelenít. Emellett a sajtó és a többi médium segítségével rendszeresen lejáratja az országot.
A felelősség e téren minden tekintetben a szociálliberális baloldalt, a múlt nem egészen tisztázott, gyanús erőit megtestesítő MSZP-t és annak rohamcsapataként viselkedő, elveit megtagadva a hatalomba kerülés érdekében a szocialistákkal közösködni kész SZDSZ-t terheli. Ezt semmiféle szocialista vagy liberális internacionáléval való bensőséges együttműködés nem teheti jóvá. A pártpolitikai érdekből Magyarország nemzetközi megítélését kockára tevő, sőt a magyar külpolitika céljait veszélyeztető, immár évek óta tartó gátlástalan gyűlöletkampányt folytató baloldali politika és média propagandája a felelős azért, hogy hazánkról a nemzetközi sajtóban több, a valóságot távolról sem tükröző elmarasztaló cikk, vélemény és tanulmány lát napvilágot.
Politikai ellenfeleink arra is hivatkoznak, hogy a fejlett nyugati demokráciákban ismeretlen az olyasfajta hisztéria, mint aminőt a kormánypárti körök csapnak a politikájukat bíráló, vagy elítélő írások láttán. Ezzel kapcsolatban csak azt célszerű megjegyezni, hogy a hivatkozott országok konszolidált, erős gazdasággal bíró, nem pedig negyvenévnyi elnyomásból és agymosásból éppenhogy kilábalt fiatal demokráciák. Ránk ezen túlmenően egy minden szempontból erős és nagyon sok vonásában a múltra emlékeztető utódpárt és ennek szélsőségesen liberális, amorális segédcsapata nehezedik. A fejlett országok pedig ráadásul naponta vizsgáztatnak bennünket demokráciából, jó modorból, toleranciából. Teszik ezt úgy, hogy gyakorta nem értik, vagy nem is akarják megérteni az átmenet, a kibontakozás kínjait.
Ilyen helyzetben korántsem közömbös, hogy milyen vélemény alakul ki rólunk a világban azok között, akik sorsunkra legalábbis részben befolyással bírnak. A kedvező országkép kialakításában a társadalom minden rétegének, a politika összes szereplőjének együtt kell működnie, a lejáratásnak most semmiképpen sincs itt a helye. Ha ezt valaki nem érti, vagy nem akarja megérteni, arról azt kell feltételeznünk, hogy tudatosan ártani akar. Akkor viszont nem kell megsértődni az esetleg túlzónak tűnő jelzőkön, az ösztönös neheztelés néha túlzó, bár erkölcsileg érthető megnyilvánulásain. És el kell majd tűnődni a választási eredményeken is.
A szerző demográfus, közíró