Ajándék ez a kampány

Félt a görögök ajándékától szegény Laokoón, s miután aggodalmának hangot adott, ráfaragott rendesen, mert jött a kígyó, és hátrányos helyzetű csoportot csinált belőle. Történt pedig mindez azért, mert Laokoón rosszul mérte fel a pillanatnyi politikai, mitológiai viszonyokat, s megfeledkezett arról az ősi, magyar közmondásról, hogy ajándék falónak ne nézd a fogát.
Ajándékot kapni, embertársaim nagy többségéhez hasonlóan, magam is szeretek, de a posztgörögök adományait óvatosan kezelem, nem tanácsos azokat bevinni a lakásba, már csak a mitológiai tanulságok okán sem. Ám mit kezdjünk az álcázott ajándékokkal, amelyek első pillanatban úgy néznek ki, mintha nem a posztgörögöktől származnának, hanem megtévesztésig hasonlítanak valamely normális, hétköznapi tárgyra?
A Népszava választási különszáma sem úgy néz ki – első pillantásra –, mint az MSZP-kampánykiadvány, hanem megtévesztésig hasonlít egy napilapra. Nem kellett Fortuna istenasszony kiválasztott kegyeltjének lennünk ahhoz, hogy ingyen hozzájussunk, kapta azt boldog, boldogtalan. Alapvetően örülnünk kéne, mégis csak a legpatinásabb honi újság kerül kezünkbe, minden ellenszolgáltatás nélkül, akár át is adhatnánk magunkat az olvasás önfeledt gyönyörűségének, ha nem mocorogna valami a lelkünk mélyén – biztos, hogy nem valamiféle trójai falovat kaptunk ajándékba? Egy anyagi gondokkal küszködő lap számára nyilván jó befektetés több tíz-, százezer példányban kinyomtatni valamely választási különszámot, ingyenesen osztogatni azt, így kevesebbe kerül az adminisztráció. Még mutatják is a lapot, mert mást kap a 9. választókerületi polgár, mint a 10-es kerület lakója, nehogy összezavarodjon, és Szabó Zoltánnak vélje Filló Pált.
Most éppen a Fillós változat van előttem, nem sokban tér el a másiktól, csak a második oldalon szereplő interjúalanyt cserélték ki, de ez nem túl nagy különbség. Azért is döntöttem Filló mellett, mert Szabó Zoltán már amúgy is bő publicitást kapott lapunkban, s nem venném a szívemre, ha Filló azt hinné, hogy kiesett a pikszisből. A lap első oldala még olyan, mint egy független újság választási különszáma. Szavazásra buzdít, mindenféle pártosság, politikai elfogultság nélkül, s ez dicséretes. Bár a vezércikk ama kitétele, miszerint olyan időszak elé szeretnénk nézni, amikor: „nekünk pedig semmi más dolgunk nincs, minthogy nyugodt, kiegyensúlyozott hétköznapokon élvezzük a beváltott ígéretek eredményeit”, veszélyes demagógiának látszik. Az emberek többnyire szeretik, ha más dolguk is akad, mint a beváltott ígéretek eredményeinek élvezete, mert könnyen eltunyulnak, és megöli őket az unalom. Ám az első oldal pártsemlegessége csak a beetetés.
A polgár felbuzdul, szent elhatározást tesz, miszerint elmegy szavazni, aztán lapoz egyet, ahol már arra is ösztökélik, hogy kire adja a voksát a 9. választókerület lakói, természetesen Filló Pálra, aki közgazdászi tehetségéből is bőséges ízelítőt ad. Azt állítja többek között, hogy az MSZP bérreformja az uniós átlag fölé emelné a béreket. Ennek forrását is megjelöli a született szakember: „megszüntetnénk a pazarlást, Országimázs Központ működtetése és óriásplakátok helyett az emberekre fordítanánk a pénzt.” Brávó! Végre valakinek eszébe jutott a pofonegyszerű megoldás. Ellenzéki vádaskodások szerint az Országimázs Központ tízmilliárd forintot költött három év alatt. Ha ezt az összeget az „emberekre” fordítják, akkor minden magyar állampolgár havonta 30 forinttal lehetne vastagabb. Pont ennyi hiányzik, hogy a hazai bérek felülmúlják az uniós átlagot. Lapozzunk.
A harmadik oldalon a számok és a statisztikák dominálnak. A tények makacs dolgok, az ellenzéki újságírók még makacsabbak. Az egészségügy nehéz helyzetéről viszonylag tárgyilagos elemzés olvasható, viszont izzadságos erőfeszítések, számszaki bűvésztrükkök bevetésével sem sikerült megnyugtatóan bizonyítani, hogy a családok roszszul jártak a családtámogatási rendszerrel, és a nyugdíjasokat szegényítette a számukra kedvezőbb számítási mód bevezetése.
A negyedik oldal összeállítást közöl a költségvetés „követhetetlenné vált” milliárdjairól. Van ebben minden, amit az elmúlt négy évben „nagy lenyúlás” gyanánt összehordtak a Magyar Fejlesztési Banktól kezdve a gázárakon át az Orbán-bányákig. A gyűjtemény szakszerűségéről sokat elárul, hogy a Postabank veszteségeit is a jelenlegi kormány számlájára írja. Lapozzunk többet, mert a legfőbb üzenetet a végére hagyjuk.
A külpolitikáról megtudhatjuk, hogy a státustörvény és a benesi dekrétumok emlegetése ártott hazánk nemzetközi tekintélyének. Az ellenzéki felhajtás bizonyosan ártott, s nemcsak a nemzetközi, de a hazai tekintélynek is, ám felhívnánk a Népszava tisztelt ismeretlen szerzőjének figyelmét, Orbán Viktor soha nem tett olyan kijelentést, hogy elvárja mind Szlovákiától, mind Csehországtól a benesi dekrétumok eltörlését. A kisgazdák szomorú története című elemzés (Nyusztay Máté tollából) nagy erénye, hogy nem áll elő azon ostobasággal, amely szerint a Fidesz verte szét a kisgazda pártot. A kisgazdák elszántan szétverték magukat, s ezt a folyamatot pontosan követi a cikk. A MIÉP és a Fidesz összeborulásával nem sokat tud kezdeni a szerző, elismétli a közhelyeket, s marad a feltételezések szintjén. Veress Jenő Botránytop című összeállítása a humort hivatott képviselni. Aczél Endre népszabadságbeli vezércikkein többet tudunk nevetgélni.
Menjünk vissza az ötödik oldalra, ott található a lényeg. A belső vezércikk Petri Lukács Ádám műve, arról ad pontos képet, hogy manapság mi a legfőbb beszédtéma a belvárosi presszókban, italmérésekben, biliárdszalonokban. Petri szerint Orbán pökhendi lett, s hihetetlen politikai pálfordulatokat végez. Például tíz éve még azt nyilatkozta: a vallás az emberek legszentebb magánügye, míg miniszterelnökként kijelenti, ma már egyre inkább természetes az újszülöttek megkeresztelése. Ez valóban hihetetlen pálfordulat, joggal háborítja fel Petri Lukács Ádámot, teljes mértékben megértjük, miért nincs előtte Orbán Viktornak hitele. Az oldal tetején Medgyessy-interjú virít, mosolygós fényképmás mellékelve hozzá. Az elmúlt hónapokban nagyjából 50 ezer Medgyessy-interjút láttunk, hallottunk, olvastunk, sok meglepetéssel nem szolgál.
Medgyessy megnyilatkozásainak két alaptípusa van: az ígérgetős meg az ömlengős. A Népszava ezúttal az ömlengős változatot tálalja fel, persze némi ígérgetéssel fűszerezve. Van a szocialista miniszterelnök-jelöltnek két igaz kijelentése, ami esetében igazán rendkívüli teljesítmény. Az egyik így hangzik: „Először is az ország biztonságra, nyugalomra vágyik. Négy év megosztó, árokásó politikája után ezt csak mi tehetjük meg.” Ez bizony így van, az MSZP mást sem tett, mint megosztott meg árokásott, ha végre abbahagynák, megnyugodhatna az ország. Azzal is teljes mértékben egyetértünk, hogy „…a hazugság attól nem válik igazsággá, ha ezerszer elismétlik”. Ezek után Medgyessy ezeregyedszer is elismétli unalomig ismert hazugságait. Ismét előveszi többek között a nyugdíjasoktól elvett 52 milliárd meséjét. Amennyiben hatalomra kerülnek, akkor ezt az összeget visszaadják, méghozzá 19 ezer forintot fejenként. Medgyessy egy másik nyilatkozatában 3,1 millió nyugdíjast emlegetett. Nem nehéz kiszámolni, hogy az 52 milliárdból személyenként csak 16 774 forint jutna. Az egykori pénzügyminiszter vagy nem tudja, mennyi nyugdíjas él hazánkban, vagy 400 ezer ember eleve nem kapja meg a beígért 19 ezret, vagy ócska falmelléki duma a nyugdíjasok 52 milliárdja, ami valószínű, ám még valószínűbb, hogy Medgyessy most is összevissza beszél. S ez az ember akar az ország miniszterelnöke lenni.
A lap vezetői bőszen tagadták, hogy a választási különszámhoz bármi köze lenne az MSZP-nek. Az újságot ők maguk, önszorgalomból, a saját pénzükből adták ki, s egyáltalán nem akartak kampányolni a szocialisták mellett. Természetesen hiszünk nekik, a Népszavának azt is elhinnénk, hogy a koalíciót a gólya hozza. Az első forduló után megjelent a lap választási különkiadásának második száma is. Ezt nem osztogathatják ingyen, ezt újságárusok mérik, a jó ég tudja, miért pont 56 forintért.
Úgy látszik, az elmúlt néhány napban ennyit romlott a forint.