Könyvelők klubja

Visszakerül a gazdaságpolitika centruma a Pénzügyminisztériumba – üzente meg az utóbbi hetekben többször is Medgyessy Péter, az MSZP miniszterelnök-jelöltje, illetve László Csaba, a pénzügyi szaktárca leendő irányítója az üzleti szférának. Valójában ez lesz a kormányzati struktúra átalakításának kulcskérdése. A gyakorlatban ez annyit jelent: a következő ciklusban ismét a Pénzügyminisztérium lesz a „vízfej”, és a szaktárcáknál is visszatér a pénzügyi szemléletű tervezés. Ismerős a konstrukció ?
Ha felelevenítjük, hogy 1994–98 között, azaz Hornék kormányzása idején minden lényeges döntés a könyvelők klubjától, vagyis az aktuális pénzügyminiszterektől (Békesi, Bokros, Medgyessy) függött, és a különböző minisztériumok csak szigorúan pénzügyi szemlélettel tervezhettek, nos, nem túl biztató, hogy mi vár ránk. Lényegében tehát megszűnik a zavartalan fejlődés előfeltétele, amely a gazdasági növekedést és a foglalkoztatás bővülését, főként az új munkahelyek teremtését helyezte a fókuszba az elmúlt négy év során.
Az Orbán-kormány tudatosan helyezte át a Gazdasági Minisztériumba a gazdaságpolitika centrumát, ahol is az érintett szaktárcák, kutatók, szakmai egyesületek véleményére alapozva készültek el a különböző gazdaságfejlesztési alternatívák. Nyugodtan kijelenthetjük: a magyar gazdaságpolitikában 1998-ban váltás következett be. Azért, mert a korábbi „húzd meg, ereszd meg” mechanizmus és a bankárpszichológia helyett, továbbá az exportra és a beruházásokra épülő növekedés mellett beindultak a bővülés belső motorjai is. Utóbbit szolgálta a Széchenyi-terv keretében meghirdetett otthonteremtési program, az úthálózat felújítása, valamint a kis- és középvállalkozások támogatása. A leköszönő kormánykoalíció számára hangsúlyos elem volt még 1998–2002 között a gazdasági patriotizmus fontossága, sőt az is, hogy Magyarország nem nélkülözheti az erőteljes állami gazdaságfejlesztési szerepvállalást. Ez a recept bevált Nyugaton! Talán emlékezetes, hogy a nyugat-európai országokban a második világháborút követően az állam a növekedéspárti gazdaságpolitika aktoraként lépett fel, és támogatást nyújtott nagyívű beruházásokhoz (autópálya-építés, vasúti modernizáció, repülőterek fejlesztése, lakásépítés), illetve verbális módon, a tőkével rendelkezők számára tette világossá, hogy egy folyamatosan bővülő „terepen” érdemes pénzt befektetni.
Idézzük fel az Orbán-kormány által deklarált magyar gazdasági terv időhatárait. 2004: az EU-csatlakozás várt időpontja; 2007: az új uniós költségvetési időszak kezdete, illetve 2012: a nyári olimpiai játékok esetleges budapesti megrendezése. A polgári kormány mindezen túl komolyan épített a magyar gazdaság számára lényeges további magántőke-beruházásokra, a kedvező földrajzi elhelyezkedésre és a mezőgazdaságban rejlő lehetőségekre is.
A fentiek, továbbá az 1994–98 közötti ciklus talán kifejezik, milyen különbség van a növekedéspárti, illetve a pénzügyi szemléletű tervezés között. Nem mindegy ugyanis, ki tervez egy vállalatnál: a cég vezetője vagy a könyvelő.