Tartalékok a jobboldalon

Négy év nagy idő! Éppen gügyögő gyermekünk négy év múlva az iskolapadban fog ülni, és kinyílik előtte a világ. Bakfis lányunk vagy pelyhedző állú fiunk négy év múlva az érettségi küszöbén a világot készül meghódítani vagy megváltani. Négy év alatt megoldódik egy gazdasági világválság vagy eldől egy világháború. Négy év múlva tagjai lehetünk egy 300 milliós közösségnek, az Európai Uniónak, amely glóbuszunk sorsát döntően fogja befolyásolni. Az egyes embernek ritkán adatik meg, hogy a sorsát meghatározó nagy társadalmi folyamatokra mint egyén hatást gyakorolhasson. A parlamenti választások ilyen ritka, döntő események. Még egy fiatal sem számíthat arra, hogy életében tucatnyinál sokkal többször élhet szavazati jogával, az idősebbekről nem is beszélve. Ismerjük fel ezt, és higgyük erősen, hogy egyetlen szavazatunk igenis meghatározza saját jövőnket csakúgy, mint gyermekeinkét, unokáinkét.
A hit ereje hegyeket mozdít, és meggyógyítja a halálos beteget. Paradox módon azok is tudják ezt, akik fennhangon tagadják az anyagi lét feletti világot. Ezért igyekeznek nagy erővel elhitetni velünk olyan dolgokat, amelyek „a szellem napvilágánál” nyomorúságos hazugságoknak bizonyulnak.
Azt mondják, hogy a második fordulóban a baloldal előnye behozhatatlan, mert a Fidesz–MDF-nek „nincsenek tartalékai”. Az ég szerelmére, csak el ne higgyük! Pontosan az ellenkezője igaz: darabra kiszámítható az a maximum, aminél eggyel több voksot nem kaphatnak, feltéve, ha minden úgy zajlik, ahogy azt a hadvezérek a terepasztal fölé hajolva gondosan kitervelték. Ilyen csata azonban még nem volt a világon – és nem is lesz. A Centrum párt gyakorlatilag szétrobbant, megérdemelten, mert nem azért álltak melléjük viszonylag sokan, hogy szavazataikat ezüstkupában (esetleg egy pohár tokaji kíséretében) kínálják fel az MSZP-nek. Ha így akarták volna, akkor eleve az utóbbit választják. Az SZDSZ-tagság józanabbik fele fellázadt a fejük fölött megkötött (újabb) MSZP– SZDSZ-paktum ellen. A parlamentből most kiesett pártok támogatói sokkal többen vannak, mint azt a százalékok mutatják (kisgazdapárt, MIÉP). Nagy balfogás lenne a baloldal részéről, ha a második fordulóban távolmaradásukra spekulálna. Akiket belső pártcivakodások tartottak távol az urnáktól (az első fordulóban), most felismerik, hogy ez az utolsó, soha vissza nem térő alkalom, hogy akaratukkal egy számukra is kedvező jövő irányába lendítsék az eseményeket. És a legnagyobb erő: természetesen a polgári oldal szavazói. ’98-ban sokkal rosszabb helyzetből tudtunk győzni! Jelöltjeink most sokkal több helyen vezetnek, mint akkor, másutt szoros versenyben állnak az első helyért. A számok közismertek. Nagy szégyen lenne, ha most elérné a baloldal azt, amit négy éve számára sokkal kedvezőbb pozícióból nem tudott! Több mint szégyen, hiba lenne, ha ez amiatt következne be, mert hitelt adva az alaptalan hitegetésnek, kevesen járulnánk az urnákhoz most vasárnap. De ez nem fog megtörténni. Fiatal és kevésbé fiatal választópolgárok: ott leszünk az utolsó szálig, és csattanós választ adunk mindazoknak, akik ennyire lebecsülik a polgári erőt.
Sűrűn elhangzik az is: nagy eredmény, hogy szélsőséges pártok nem jutottak be a parlamentbe. Hazugság. Egy szélsőséges párt a rendszerváltozás óta immár negyedik alkalommal jutott be. De legyünk méltányosak, legalább annyira, amennyire a másik oldal nem az. A megbélyegző jelzőt leginkább ennek a pártnak egy szűk, militáns vezető elitje érdemli ki. De ők aztán nagyon. Ők voltak azok, akik 1990 forró őszén egy törvénytelen zendülés résztvevőit a frissiben megválasztott demokratikus kormány erőszakos megdöntésére buzdították. Ha ez nem szélsőség, akkor nem tudni, mi az. Akkor és azóta is folyamatos gyűlöletkampányt folytatnak mindenki és minden ellen, aki és ami doktriner ideológiájukkal és hatalmi érdekeikkel nem fér össze. A tagság nagy része bizonyára tisztességes, normális ember, akárcsak a rájuk szavazók. Vezetőik ezzel a bizalommal visszaélve, a párt nevében folytatják kártékony tevékenységüket, tülekednek hatalmi pozíciókért és kötnek illegitim paktumokat.
Kedvenc jelszó továbbá, hogy a választók akarták így vagy úgy. Legbuzgóbban a legkisebb élcsapat hajtogatja ezt imamalomként. Nos, a baloldal győzelme esetén megtörténhet, hogy Magyarország jövőbeni sorsa egy törpe kisebbséget képviselő, szélsőséges, militáns csoport kénye-kedve szerint fog alakulni. Tudniuk kell a választóknak, hogy az élcsapat nyomorúságos ötszázalékos eredménnyel a háta mögött kormányzati kulcspozíciókra tör. Úgy tűnik, hatalmi étvágyuk választói támogatottságukkal fordított arányban növekszik. ’90-ben 21 százalékos mandátumaránnyal még ellenzékbe kényszerülnek (azaz közjogi értelemben zérus kormányzati hatalom), ’94-ben 19 százalékkal, egy szükségtelen koalíció kierőszakolása révén (a választói akaratra történő cinikus hivatkozással!) három minisztérium (köztük két stratégiai: belügy és oktatás) plusz számos államtitkári poszt birtokosai. 2002-ben öt százalékkal a hátuk mögött talán még több kell? 300 ezer voks feljogosít arra, hogy szembe meneteljenek 4-5 millió polgár szándékával, akik mind nem őket akarták? Nem más ez, mint a választói akarat és a demokrácia cinikus megcsúfolása, emberek millióinak arculcsapása. Mintha megéltünk volna már ilyet (legalábbis az idősebbek)… Igaz, akkor 17 százalék meg Vorosilov elvtárs támogatásával… Fogjunk össze, ne engedjünk a zsarolásnak, állítsuk meg Arturo Kunczit és elv(telen)társait!
Természetesen sok szó esik manapság a választási ígéretekről. A hit erejét tagadók ezúttal is elvárják, hogy vakon higgyünk nekik. Csakhogy a hit hatalma az észérvek fölötti szférákban meghatározó. Az anyagi világra vonatkozó állítások nagyon is alávethetők a józan észnek. Saját jól felfogott érdekünkben tegyük ezt meg, egyébként keserves csalódások érhetnek bennünket. Ha ugyanis az utóbbi évek gazdasági fellendülését az újra egekig magasztalt Bokros-csomag alapozta meg – ahogy állítják az MSZP–SZDSZ szuper szakértői –, akkor ebből világosan következik: újabb fellendülést újabb „megszorító intézkedésekkel” lehet elérni! Pártvezérek, „szakértők” elszólásaiból, a napi hírekből egyre több fenyegető jelzést kapunk, amelyek ebbe az irányba mutatnak. Már az elemi logika is azt diktálja, hogy a jelenlegi kormánynak – amennyiben további négy évre bizalmat kap – nem lehet efféle hivatkozási alapja szociális megszorítások bevezetésére. Ők ugyanis nem mutogathatnak bűnbakként előző önmagukra.
Ne higgyünk a meséknek! Hallgassunk az eszünkre – de a szívünkre is. Most valóban mindnyájunknak el kell menni! És hinni, minden ellenkező állítással szemben, erős hittel, hogy a jövő elkezdődött – csak azért is.
A szerző egyetemi tanár